Művelési rendszerek a korszerű körteültetvényekben

Korszerűbb alatt azt értem, hogy az ültetvényben a fák kisebb méretűek, könnyebben kezelhetők, az ültetvény hamarabb termőre fordul, gyorsabb a megtérülése és termőkorban a fákon egyöntetű, kiváló minőségű gyümölcsöt teremnek minden évben. Ez a folyamat azonban sokkal lassabban halad a körténél, mint az almaültetvényekben. Mi lehet ennek az oka? Az egyik fő ok, hogy az intenzív művelési rendszereket lehetővé tevő, gyenge növekedésű alanyok választéka kisebb, mint az almánál. Ráadásul a törpítő hatású alanyokat nem tudjuk minden fajtához használni összeférhetetlenségi okok miatt. Emellett azt is tudnunk kell, hogy a körtefák nehezebben alakíthatók, szabálytalanabb növekedésűek, mint az almafák. Az innováció lassúsága valószínűleg azzal is magyarázható, hogy az alma sokkal nagyobb mennyiségben termesztett gyümölcsfaj, a körte gazdasági jelentősége kisebb, így a fejlesztésére is kevesebb pénz jut.

A korai körteültetvényekben, a XX. század elején, nagy térállásra telepített, nagyméretű fákkal dolgoztak. A sor- és tőtávolság 8×6 méter, vagy még ennél is nagyobb volt. Az alma termőkaros orsó mintájára az 1960-as évektől a körteültetvényekben is elkezdtek közepes méretű orsó koronákat kialakítani, és a térállást lecsökkentették 6×4 méterre. Rendszeres metszéssel a vadkörte alanyon is fenntartható a legtöbb fajta ebben a térállásban. A lassú begyökeresedés miatt sokszor a termőre fordulás váratott magára, 6-8 évet is igénybe vett, ezt a törzs gyűrűzésével, vagy köpölyözésével igyekeztek gyorsítani. A jól beállt ültetvények, gondos kezeléssel 25-30 évig gazdaságosan fenntarthatók voltak. Sokfelé még ma is ilyen félintenzív ültetvényekkel találkozunk világszerte.

Sövényművelés a körteültetvényekben

Az intenzitás fokozására irányuló igényeket az 1960-as, 70-es évektől sokfelé a sövény művelési rendszerekkel igyekeztek kielégíteni. Belgiumban a Haag sövényt kifejezetten a körteültetvények számára fejlesztették ki. A sortávolságot 3,5-4 méterre csökkentették, a tőtávolság is hasonló méretű volt, és a fák koronáját egy huzalos támrendszer mellett síkban kiterítették. A Haag sövényen egymás fölött vízszintesre lekötözött vázágemeleteket alakítottak ki. A lekötözés csökkentette a fa növekedési erélyét, és gyorsabb termőre fordulást eredményezett. Ennek a sövénytípusnak a fő problémája, hogy idősebb korban az alsó vázágak elgyengülnek, a fölsők megerősödnek, és könnyen fölborul a korona egyensúlya. Gondos alakító és fenntartó metszést, sok kézi munkát és nagy szakértelmet kíván a fenntartása. Olaszországban ugyanebben az időszakban dolgozták ki a Palmetta sövény művelési rendszert, amit sok gyümölcsfajra, így körtére is adaptáltak (1. kép).

Sor- és tőtávolsága 4×4 méter, erős huzalos támrendszert igényel. A fák koronája itt is egy síkban való növekedésre van kényszerítve, a fő különbség a Haag sövényhez képest, hogy a vázágak nem vízszintesre, hanem a vízszinteshez képest 45 fokos szögben vannak lekötözve. Ez előnyös a korona egyensúlyának fenntartása szempontjából. Egy speciális forma a Bouchѐ-Thomas sövény, ami egy nagyon régi francia találmány, és régebben sokfelé a körteültetvényekben is alkalmazták. Lényege, hogy az oltványokat ferdén ültetik el, és a hajtásrendszerből egy rácsszerkezetet alakítanak ki (2. kép).

A sövény művelési rendszerek előnye, hogy nagy az aktív lombfelület az ültetvényben, amelynek megvilágítottsága mindenütt egyenletes, így kiegyenlített a virág- és gyümölcsképzés, és egységes a gyümölcsminőség. Hátrány viszont a nagy kézimunka-igény, ráadásul szakképzett munkaerőre van szükség a metszés elvégzéséhez.

Az orsó koronák terjedése

Régi ültetvényekben Nyugat- és Dél-Európában láthatunk még sövény formákat, új ültetvényekben ilyeneket már nem terveznek. Helyettük a kisméretű orsó koronákkal kialakított művelési rendszerek, és ezek speciális változatai terjedtek el a korszerű körteültetvényekben is, hasonlóan az almához. A karcsú orsó művelési rendszert először almára dolgozták ki Nyugat-Európában az 1970-es években, majd igyekeztek ezt adaptálni a körtére is. Ez 4×2 méteres térállásra telepített, kisméretű, központi tengelyes (orsó) koronájú fákból áll (3-4. kép).

A fejlesztést nehezítette a körte számára használható gyenge növekedésű alanyok szűkös választéka. A birsalanyok jöhettek elsősorban számításba, de sok fajta ezzel nem él jól együtt. Az inkompatibilis fajták oltványainak előállításához kompatibilis fajtával való közbeoltást kellett alkalmazni, ami megdrágította az oltványok előállítását. Az alanynemesítés eredményeként egyre több jól használható alany van és lesz az intenzív ültetvények számára is. A növekedést erősen csökkentő alanyok tették lehetővé a körténél is a szuperorsó kialakítását. Itt a tőtávolság gyakran már 50 cm-re csökken, és a kis fák egy összefüggő produktív lombfalat alkotnak 1-2 évvel a telepítés után (5. kép).

Az ilyen sűrű telepítés egyik oka a tűzelhalás betegség elterjedése. A fertőzött fákat eltávolítják, és a szomszédos fák hamar benövik az így keletkező teret (6. kép).

A körte nem a legfényigényesebb gyümölcsfaj, mégis az ilyen sűrű telepítés okozhat fényellátási problémákat. Ennek kiküszöbölésére született a V-system művelési rendszer. A fákat fölváltva jobbra-balra megdöntik a művelőút felé, és egy speciális támrendszer mellett nevelik (7. kép).

A karcsú orsó továbbfejlesztett változatának tekinthető a Bibaum művelési rendszer is, amelyben egy gyökérzeten két törzset alakítanak ki. A gyökérnyaknál ketté ágaztatott fákat nevelnek úgy, hogy a fa mindkét része sorirányban helyezkedik el.

*

Az innováció tehát, ha késve is, de megindult a körtetermesztésben, melynek célja a gyorsan termőre forduló, gazdaságosan üzemeltethető, tisztes jövedelmet biztosító ültetvények létesítése. Mint láttuk, erre többféle lehetőség van. A lényeg az, hogy a kiválasztott módszer megvalósításának lépéseit a termőhelyünk és az alkalmazott fajták jellemzőit figyelembe véve következetesen hajtsuk végre. Lehetőség szerint korszerű kiegészítő berendezésekkel is szereljük föl, így lehet egy jól működő ültetvényünk (8. kép).

Fotó: A szerző felvételei