Szakcikkek

A napraforgó lombkártevőiről

Agrofórum Online

Kinőttek a napraforgók a fiatalkori és a talajlakó kártevők „foga” alól, megérkeztek viszont az első lombkárosítók.

1. kép: Levéltetvek a fejlődő virágbimbón

Ahogyan sok más szántóföldi kultúránkban is, úgy a napraforgóban is megjelentek az első levéltetűkolóniák (1. kép). Az időjárás kedvező most számukra, mivel kedvelik a párás, mérsékelten meleg viszonyokat, várhatóan felszaporodásuk intenzívebbé válik.

2. kép: Fekete répa-levéltetvek az érzugban

Napraforgóban több fajuk is károsíthat, a leggyakrabban a fekete répa-levéltetű (Aphis fabae, 2. kép), valamint a sárga szilva-levéltetű (Brachycaudus helichrysi). Betelepedésük már a néhány leveles állapottól megkezdődik, növényen történő felszaporodásuk folyamatos, amely a virágzás időszakában érheti el a csúcspontját. A kolóniákat a levélerek zugaiban, valamint a bimbók, és a virágok pikkelylevelei alatt kell keresnünk. Nagyon gyakran tapasztalhatjuk azt, hogy a levéltetvek természetes ellenségei, a katicabogarak, a zengőlegyek, valamint a zöldfátyolkák egyedei, imágók és lárvák is, nagy egyedszámban találhatók a fertőzött területen. Ezek nagyon sok esetben önmagukban is képesek kontroll alatt tartani a kártevő egyedszámát, így nagyon ritkán van szükség célzottan a levéltetvek ellen végzet rovarölő szeres beavatkozásra. Egy rosszul megválasztott, széles hatásspektrumú rovarölő szerrel csak ronthatunk a helyzeten, arról nem is beszélve, hogy egy ilyen típusú készítménnyel nem érnénk el a tányér pikkelylevelei alatt, vagy a levelek fonáki részén tartózkodó levéltetveket, így a kezelés hatékonysága minimum kérdéses lenne. Ezért érdemes nagyon alaposan meggondolnunk, hogy valóban érdemes-e napraforgóban ezek ellen a kártevők ellen beavatkoznunk.

3. kép: Rágásnyomok a levélzeten

Ha a napraforgótáblában járunk, máris láthatunk kisebb nagyobb rágásnyomokat a leveleken (3. kép). Ezek pillanatnyilag inkább különböző lombozatot károsító szöcskefajok kártételét mutatja, azonban ez szinte soha nem éri el azt a kártételi szintet, amely növényvédelmi beavatkozást tenne szükségessé, többnyire csupán a táblaszegélyekre korlátozódik. Ugyanez már nem mondható el a lombrágó hernyókról, amelyekből szintén több faj is károsíthat a napraforgón.

4. kép: Már gyakran találkozhatunk a növényeken lombszöcskékkel

A leggyakrabban a gamma-bagolylepke (Autographa gamma, 4. kép) hernyóját találjuk a növényeken, de a somkóró-bagolylepke (Heliothis maritima) egyedei is gyakran előfordulnak a lombozaton. Ezeknél a kártevőknél már érdemes az egyedszám és a kártétel alakulását figyelemmel kísérni, mert a fiatal állományokban okozhatnak kellemetlen meglepetést.

5. kép: Az első lombrágó hernyók egyike, gamma-bagolylepke lárvája

Az utóbbi évek tapasztalata, hogy egyre többször jelenik meg a gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera) a napraforgótáblákon. Sokszor már a virágzás időszakában találhatunk a tányérokon gyapottokbagolylepke-hernyót, de az igazi nagy problémát a későbbiekben okozzák, amikor a már érőfélben lévő tányér pikkelylevelei alá berágva, utat nyitnak a tányérfertőző kórokozóknak. Bár lombkártételük általában mérsékelt, érdemes az egész tenyészidőszak alatt figyelemmel kísérnünk ezt a kártevőt a napraforgóban is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Miért nem terem a paradicsom, miközben gyönyörűen nő? - A virágzástól a termésig vezető út

2026. október 13. 05:40

Könnyű sikerként értelmezni a hatalmas, zöld növényt, de a paradicsomnál a túlzott vegetatív növekedés az egyensúly eltolódását jelezheti.

Az időzítés jelentősége az őszi kalászosok gyomirtásában

2026. október 12. 14:10

Nem mindegy, mikor védekezünk a széltippan ellen: egy ősziárpa-kísérletben a korábbi gyomirtás 97%-os hatékonyságot ért el.

Tele van a kert falevéllel? Így lesz belőle hasznos talajjavító

2026. október 12. 07:10

Ősszel gyorsan megtelik a kert falevéllel, ám az avar nem egyszerűen hulladék. Jól kezelve a talaj szervesanyag-készletét gyarapíthatja.

A nyulak tartása során erre az 5 dologra kell odafigyelni

2026. október 11. 16:10

Nyúl tartása nem igényel nagy erőforrásokat, persze ez függ a tartási céltól és a nyulak számától. Összeszedtük mire kell mindenképpen odafigyelni.

Védekezzünk a napraforgóban a gombák ellen!

2023. június 19. 11:01

Az elmúlt hetek csapadékos és meleg időjárása kedvező feltételeket biztosított a növénypatogén gombák fertőzéséhez, terjedéséhez. Ez alól a napraforgó sem kivétel, melynek a sorai mostanság záródnak, aminek következtében az állományban huzamosabb ideig fenn tud maradni a magas páratartalom és a levélnedvesség, mely kedvező feltételeket biztosít a levél- és szárfoltosságot okozó gombás betegségek fertőzéséhez.

Kezdődik a levéltetvek károsítási szezonja

2023. május 6. 05:36

A szántóföldi kapás kultúrák közül a napraforgó kelése éppen aktuális. E növényfajnak két fontos, gyakori, súlyos kártétel előidézésére képes levéltetű kártevője is van. Lássuk, hogy melyek is ezek!

Sok múlik a sikeres védekezésen! A napraforgótermesztés kulcsa 2021-ben is a növényvédelmi technológia

2021. január 27. 09:39

A hibrid kiválasztása előtt mindenképp érdemes mérlegelni, hogy tavasszal a területünk gyomviszonyai mellett mire számíthatunk, hiszen a napraforgóhibrid kiválasztásával egyidőben el is dől a tavaszi gyomirtási technológiánk is.

Beszéljenek önmagukért a tények!

2020. március 13. 11:30

Az ADAMA hosszú évek óta élen jár napraforgó gyomirtási technológiák terén, amely alapjaiban határozza meg a termesztés sikerességét. Megoldásaink előnyeiről, hatékonyságáról már sokszor és sokféleképpen tanúbizonyságot tettünk. A technológia fejlődésével azonban mindig lehetőség nyílik újabb, a korábbiaknál még hitelesebb módon bemutatni a termékeink tudását.