A napraforgót több fajuk is betegítheti. Közös jellemzőjük, hogy kifejezetten melegkedvelő gombák, kedvező számukra a meleg, hőségnapokkal tarkított nyári időjárás, a harminc fok feletti hőmérséklet. A növényeket általában rovarkártétel (rovarrágás, poloskaszúrás) helyén fertőzik meg, ennek nyomán indul meg a növényi részek rothadása. Ennek során a szövetek között „túlnyomás” keletkezik, amely miatt bőséges váladék jelenik meg a felületen, de ez sok esetben jár együtt fehéres színű „hab” megjelenésével, amely kisebb nagyobb csomókban látható a beteg részeken (1.-2. kép).

Ennek érdekessége, hogy enyhén alkoholos, amit a folyadék vagy hab édeskés illata is elárul. A fertőzés következménye a növényi részek száradása, ugyanis a rothadási folyamat végén – szemben az egyéb tányérfertőző kórokozókkal – a beteg tányér nem esik szét, hanem beszárad (3. kép). A rizópuszos fertőzés könnyen összetéveszthető a szürkepenészes szár- és tányérrothadással, ahhoz hasonlóan a tányéron gyakran jelenik meg szürke penészgyep. Meleg és száraz évjáratokban szinte mindig találhatunk rizópuszos töveket a napraforgótáblákon, de az okozott terméskiesés általában nem jelentős.

Az említett alkoholos váladék rendkívüli módon vonzza a környék rovarvilágát, azokon gyakran – szinte izgalmi állapotban – együtt táplálkoznak legyek, darazsak, házi és vadméhek, valamint egyéb rovarok (4. kép).

Ez a könnyen elérhető táplálékforrás gyakran áldozatokat is kíván, nem ritka, hogy a ragacsos folyadékba ragadt, elpusztult rovarokat, köztük akár házi méheket is találhatunk (5. kép).

Ha a napraforgótáblákat járva szokatlanul erős rovarzúgás ütné meg a fülünket, érdemes a fenti tüneteket és a felajzottan táplálkozó rovarokat keresnünk. Érdekes, gyakran megmosolyogtató látványban lesz részünk!