A napraforgótáblán több fajukat is megtalálhatjuk egyidejűleg, egyszerre károsíthatnak ott a legyakoribbak, a molyhos mezeipoloska, a lucernapoloska, a változó mezeipoloska, a világoszöld mezeipoloska, valamint a zöldeshátú mezeipoloska.

Fürge mozgású, éber rovarokról van szó, ezért nem mindig könnyű őket megtalálni és megfigyelni, a legtöbbször mozgást érzékelve elbújnak a növényen, vagy szárnyra kapnak. Egyszerűbb dolgunk van a lárvákkal (2. kép), amelyek együtt károsítanak a kifejlett egyedekkel. Ezeket a legtöbbször a tányéron, a virágzaton fogjuk megtalálni, de a növény minden föld feletti részén táplálkozhatnak, így bárhol tartózkodhatnak annak felületén. 

A mezeipoloskák kárt táplálkozásuk és szaporodásuk során egyaránt okozhatnak a napraforgónövényen. A növényi nedveket szívogatva a növény bármely részén megjelenhetnek, de komolyabb problémát a virágok, a fejlődő kaszatok károsításával okozhatnak. Ilyenkor a virág elhalhat, a fejlődő kaszat bélszövete nem fejlődik ki, vagy sérül. Ez különösen veszélyes lehet a vetőmagcélú előállításnál, ugyanis rontja csírázóképességet, az ilyen kaszatból fejlődő csíranövény torzult, deformált. Amennyiben olajnapraforgót ér a kártétel, csökkenthet a betakarított termés olajtartalma.

Károkozásuk részben a szaporodásukhoz is kapcsolódhat, ugyanis a tojásrakás során a mezeipoloskák sebet ejtenek a növény bőrszövetén, ahová egyesével helyezik el a tojásaikat. Ezeken a helyeken szúrásnyomokat (3. kép) láthatunk, amelyek sárgák, esetleg barnuló színűek. Ha a sérülés a növény intenzív növekedésének időszakában történik, akkor a helyén gyakran igen kiterjedt, barna, parásodó seb alakul ki (4.-5. kép).

Ez akár szét is nyílhat, fertőzési lehetőséget biztosítva a növény veszélyes gombabetegségeinek, a fehér- és szürkepenészes szár- és tányérrothadásnak.

A mezeipoloskákkal szemben nagyon ritkán van szükség célzott növényvédelmi beavatkozásra olajnapraforgó termesztésekor. Jelentősebb kárt ugyanis csak magas, tíz darab növényenkénti egyedszámnál okozhat.