Az aszályos nyarakon látványosan megnő a különbség az egyes növények között: ami az egyik fajnál gyors hervadást és termésvesztést okoz, azt egy másik jóval kisebb kárral átvészelheti. Ebben elsősorban a gyökérzet felépítése, a növény származása és a vízhiányhoz való élettani alkalmazkodása játszik szerepet.
A szárazságtűrés természetesen nem azt jelenti, hogy egy növény víz nélkül termeszthető. Azt viszont igen, hogy korlátozott vízellátás mellett jobb eséllyel képes fenntartani fejlődését és termésképzését.
A csicseriborsó kifejezetten száraz körülményekhez alkalmazkodott
Ha szárazságtűrő élelmiszernövényekről van szó, a csicseriborsó (Cicer arietinum) az egyik legkézenfekvőbb példa. Termesztésének jelentős része félszáraz területeken, csapadékra alapozva történik, ezért a növénynek komoly szerepe van azokban a térségekben, ahol a rendelkezésre álló víz eleve korlátozott.
Ebben fejlett gyökérzete is segíti. A csicseriborsó képes a mélyebb talajrétegek nedvességét hasznosítani, és több olyan élettani tulajdonsággal rendelkezik, amely mérsékli a vízhiány következményeit. Ettől azonban még nem válik „öntözésmentessé”: a tartós vagy rossz időpontban jelentkező aszály nála is terméscsökkenést okoz, különösen a reproduktív fejlődés során.
A faj melegigénye miatt a napos, gyorsan felmelegedő termőhelyeket kedveli, a pangó vizet viszont rosszul viseli. Ez a tulajdonsága kifejezetten érdekessé teszi ott, ahol a nyári hőséghez egyre hosszabb csapadékmentes periódusok társulnak.
A lencse sem véletlenül terjedt el száraz termőhelyeken
Hasonlóan figyelemre méltó a lencse (Lens culinaris), amelynek termesztése évezredek óta kötődik a mediterrán térséghez, Nyugat-Ázsiához és más, viszonylag száraz éghajlatú területekhez.
A lencse egyik előnye, hogy tenyészideje viszonylag rövid lehet, így megfelelő vetésidő mellett részben elkerülheti a nyár legsúlyosabb vízhiányos időszakát. Ez az úgynevezett aszályelkerülés fontos alkalmazkodási stratégia: nem feltétlenül arról van szó, hogy a növény korlátlan ideig tűri a száraz talajt, hanem arról, hogy fejlődési ciklusát kedvezően időzítve kisebb eséllyel találkozik súlyos vízstresszel.
A lencsefajták szárazságtűrésében jelentős különbségek lehetnek. A faj megválasztása tehát csak az első lépés; száraz termőhelyen a fajta tulajdonságai is meghatározhatják az eredményt.
A homoki tehénbab ott is terem, ahol más hüvelyes már nehezen boldogul
Magyarországon kevésbé megszokott növény a homoki tehénbab (Vigna unguiculata), világviszonylatban azonban az egyik fontos szárazságtűrő hüvelyes. Elsősorban Afrika meleg, félszáraz térségeiben jelentős, de a mediterrán régióban is régóta termesztik.
Jó hő- és szárazságtűrésének köszönhetően olyan körülmények között is termeszthető, amelyek több más hüvelyes számára már kedvezőtlenek. Mélyre hatoló gyökérzete segíti a talaj vízkészletének kiaknázását, miközben magas hőmérsékleten is képes fejlődni.
Hazai kiskerti szempontból különösen érdekes lehet, mert éppen azok a körülmények – a meleg és a nyári vízhiány – kedveznek neki, amelyek számos hagyományos zöldségfélét erősen megviselnek. Melegigénye miatt azonban csak kellően felmelegedett talajba érdemes vetni.
A galambborsó már a kifejezetten meleg termőhelyek növénye
A galambborsó (Cajanus cajan) a trópusi és szubtrópusi térségek fontos hüvelyes növénye. Kiterjedt és mélyre hatoló gyökérrendszere miatt kifejezetten jól alkalmazkodik a vízhiányhoz, és olyan félszáraz területeken is termesztik, ahol a csapadék mennyisége és eloszlása bizonytalan.
Magyarországon már más a helyzet. A faj hosszú tenyészideje és nagy melegigénye miatt nálunk inkább különlegességként jöhet szóba, semmint a veteményes általános növényeként. A szárazságtűrés szempontjából azonban jó példa arra, milyen irányba tolódik a növények alkalmazkodása ott, ahol a hőség és a vízhiány tartós termesztési feltétel.
A földimandula más stratégiával vészeli át a száraz időszakokat
A földimandula vagy tigrismogyoró (Cyperus esculentus) nem hüvelyes, hanem a palkafélék családjába tartozik. Föld alatti gumókat fejleszt, amelyek miatt termesztése alapvetően eltér a klasszikus zöldségfajokétól.
Jól fejlett állományban a növény viszonylag ellenálló a nyári hőséggel és az időszakos szárazsággal szemben. A megfelelő terméshez ugyanakkor ez a faj is igényel vizet, ezért inkább szárazságot átvészelő, mint kifejezetten kis vízigényű növényként érdemes rá tekinteni. A tartós vízhiány a gumók mennyiségét és méretét is korlátozhatja.
A szárazságtűrésnek is van határa
A felsorolt fajok közös tulajdonsága nem az, hogy nincs szükségük vízre, hanem az, hogy az átlagos növények egy részénél jobban alkalmazkodtak az időszakos vízhiányhoz. Ebben szerepet játszhat a mélyebb vagy kiterjedtebb gyökérzet, a rövidebb tenyészidő, a párologtatás szabályozása, illetve több ilyen tulajdonság együttesen.
A termőhely ezért továbbra is meghatározó. A sekély termőrétegű, rossz víztartó képességű homoktalajon még egy szárazságtűrő faj is másképp viselkedik, mint mélyebb, jó szerkezetű talajban. Ugyanez igaz a fejlődési állapotra: a kelés és a kezdeti gyökérfejlődés idején a szárazságtűrő növények többsége is érzékenyebb a vízhiányra.
Képek: Pixabay.
Szereti az Agrofórum cikkeit? Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben!
