Növénytermesztés
Fizetett tartalom

A KITE Zrt. kiemelt figyelmet fordít a precíziós szolgáltatásokra

KITE Zrt.

A KITE Zrt. neve az 1973-as megalakulása óta mindig is egybeforrt a korszakváltó technológiai újítások magyarországi bevezetésével. A KITE Zrt. elkötelezett híve a szakmai alapokon nyújtott komplex szaktanácsadási rendszernek. Ennek megfelelően hazai körülmények között saját szakmai fejlesztői háttérrel fejlesztette és fejleszti a mai napig is programjait.

A KITE Zrt. megalakulása óta foglalkozunk a talajainkkal. Talajmintavételekkel és szántóföldi növényeink helyes tápanyagellátásával, így az agronómia terén már régóta készen álltunk a technológia alapú szaktanácsadásra. „Fókuszba helyezve a növény igényét” – ezt a szolgáltatást a mai napig nyújtjuk partnereink részére – ez jelenti a szaktanácsadásunk egyik alappillérét.

A precíziós tevékenységek még magasabb szintre emelésének döntése 2010-ben született meg, amikor a saját beruházásban elindítottuk az országos RTK jelszolgáltatási hálózat kiépítését. Ez jelentette az alapot a mai erőgépek számára a 2,5 cm pontosságú időben is megismételhető műveletek elvégzésére. A mai géprendszerek legtöbbje már alkalmas ilyen precizitású művelet elvégzésére. Ezzel egyidőben sajnos sokszor azt tapasztaltuk, hogy a termelők részéről a megvásárolt eszközök esetében legtöbbször kihasználatlanul marad ez a többletérték.

A fentiek alapján hoztuk létre 2016-ban a precíziós szolgáltatási rendszerünket. Akkor még specializált szakembereink a komplex szaktanácsadási rendszerben segítséget nyújtottak a helyes talajművelésben, tápanyagellátásban, a precíziós erő- és munkagépek helyes üzemeltetésében.

Harmadik lépcsőként, a digitális megoldásaink elkészültével, 2020-ban életre hívtuk a Precíziós Gazdálkodási Rendszert (PGR), mely 2021-ben Agrár Innovációs nagydíjban részesült, keretbe foglalva a modern mezőgazdasági üzemek működtetéséhez szükséges feltételrendszereket. A precíziós gazdálkodás innovatív technológiáin, a PrecZone digitális megoldásain, valamint a Partner Profit Program szolgáltatásain keresztül biztosítja, hogy átgondoltan, lépésről lépésre partnereink velünk közösen növeljék a gazdaságuk eredményét és a fenntartható hatékonyságát. A PrecZone 14 darab digitális alkalmazást tartalmaz, melyek megoldást nyújtanak a mezőgazdaságban keletkező adatok gyors és egyszerű döntéstámogató információvá történő átalakítására. A Partner Profit Program (P.P.P) pedig csomagokba és önálló szolgáltatásokba rendezett precíziós szaktanácsadás, pl. termőképességi térkép, menedzsmentzóna-lehatárolások, precíziós és hagyományos talajmintavétel, akkreditált laboratóriumi vizsgálat, tápanyagellátottsági térképek, tápanyagtervezés, vetés/alap/fejtrágya/mésztrágyázási előírástérképek készítése, jövedelemtérkép-kimutatás stb.

Ebben a rendszerben mutatkozik meg a valódi komplexitásunk, hiszen gépész- és agronómiai kollégák mellett a talajmintavevő asszisztensek és a térinformatikával foglalkozó IT szakemberek is háttértámogatást nyújtanak. Ekkor egy-egy partner feladataival 3-4 szakember is foglalkozik.

Sok partnerrel közösen egyre több vizsgálatot végzünk a régiókban inputanyag- vagy műszaki beszállítónkkal közös fejlesztésekben. Ezek értékelésekor egyre fontosabb szerepet kap a digitális nyomon követés és természetesen a validált adatok. Ezekkel a régiós és helyspecifikus tapasztalatokkal folyamatosan fejlesztjük szaktanácsadási programunkat, hogy precíziós gazdálkodással kapcsolatos problémáira nyújtsunk megoldást.

A KITE Zrt. Precíziós Gazdálkodási Rendszerének adatai:

908 szerződött Partner

több mint 350.000 hektár szaktanácsolt terület

191 termelő gazdaság a Partner Profit Programban

151.000 hektár P.P.P. szaktanácsolt terület

57.490 hektár mintázott terület (több mint 70% precíziós szemlélettel)

4.237 hektár 3D belvízelvezetés

A KITE Zrt. 2021. januárjában létrehozta a Kiemelt Szolgáltatási Igazgatóságot, hogy a precíziós gazdálkodási szolgáltatásokat a legmagasabb szinten tudja a partnereinek szolgáltatni.

Alapvető cél volt, hogy minden alközpontban egy egységes szakmai szemléletben dolgozó csapat legyen elérhető partnereink számára. Ebben a szervezetben egyesítettük a precíziós gépüzemeltetést támogató mérnököket és technikusokat, a precíziós gazdálkodási szaktanácsadókat, a tápanyaggazdálkodási és precíziós gazdálkodási asszisztenseket. Így a KITE Zrt. rendelkezik az ország legnagyobb precíziós szaktanácsadói hálózatával, amelyben összesen már 106 fő áll közvetlen kapcsolatban szerződött partnereinkkel.

Problémájával forduljon bizalommal kollégáinkhoz. Gépüzemeltetési kérdéseivel kapcsolatban a gépüzemeltetést támogató technikusaink, precíziós témákkal kapcsolatban pedig precíziós gazdálkodási szaktanácsadóinkhoz, akiket megtalálnak a kite.hu/kontakt, illetve a pgr.hu/kontakt oldalakon.

Az országos szaktanácsadói hálózattal 15 féle gépüzemeltetési, több mint 35 féle Partner Profit Program szolgáltatásunkkal és több mint 14 féle PrecZone farm management alkalmazással és termékkel minden partnerünk számára elérhetővé vált a VALÓDI KOMPLEX és DIGITÁLIS MEZŐGAZDASÁGI MEGOLDÁS.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5,3 tonnás HO napraforgó Szentesen

2025. október 1. 15:10

Nehézsúlyú név, nehézsúlyú eredménnyel!

Van megoldás, bármilyen területi adottsággal rendelkezel

2025. szeptember 26. 04:53

A KWS-nek jó és rossz adottságú területekre is van ajánlata. Ahol a kukorica termesztése már nem gazdaságos, megoldás lehet a cirok.

Az őszi árpát fenyegető hálózatos levélfoltosság

2025. szeptember 24. 04:42

Szeptember elején Tárkány határában jártunk, ahol az árpa árvakelés komoly fertőzési forrása lesz a környéken az őszi árpa fővetéseknek.

..és a Mátrix működik?

2025. szeptember 23. 10:10

A jövedelmező kukoricatermesztés kulcsa a KWS TOP4 mátrix – modern hibridek, valós termelői tapasztalatokkal alátámasztva.

John Deere 7R traktorok – mezőgazdasági vállalkozása sokoldalú munkatársa

2023. március 13. 09:28

Talán kevésbé ismert a John Deere középső traktorsorozata, a 7R.

2,49%-os fix kamatozású EUR finanszírozás új JCB rakodókra!

2022. augusztus 5. 04:38

A legújabb KITE akcióban most remek finanszírozással vásárolhat új JCB rakodót csupán a meghatározott készlet erejéig vagy visszavonásig!

A precíziós gazdálkodásé a jövő

2020. február 5. 06:38

Egy precíziós technológia olyan műszaki, informatikai, információs- és termesztéstechnológiai alkalmazások kombinációja, melyek hatékonyabbá teszik a szántóföldi növénytermesztést, a gépüzemeltetést és az üzemszervezést.

Koronavírus: új munkarend a KITE Zrt-nél is

2020. március 19. 12:19

Az Európában megjelent koronavírus (COVID-19) járvány kapcsán Magyarország Kormánya - a vírus terjedésének lassítása érdekében - sorozatosan vezet be korlátozó intézkedéseket. A KITE Zrt. a kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel – maximálisan szem előtt tartva a munkatársak és az ügyfelek egészségének védelmét, valamint a vállalat kereskedelmi tevékenységének zavartalan bonyolítását – további megelőző intézkedéseket vezetett be.