0℃ -3℃
február 3. Balázs, Oszkár, Celerina
Növénytermesztés
Fizetett tartalom

A napraforgó termesztéstechnológiája 2014-18

Dajka Máté - Kleffmann&Partner Kft.

A 2018/19-es mezőgazdasági év vége felé közeledve érdemes néhány szóban számot vetni arról, hogy az utóbbi években milyen trendeket láthattunk a napraforgótermesztésben.

Ha az 5 évvel ezelőtti állapotokat vesszük figyelembe, akkor az látszik, hogy Magyarországon alapvetően a Clearfield technológia a domináns: 2014-ben az összes terület több mint 60%-án vetettek Clearfield vetőmagot, kb. 20-20%-on pedig Express Sun vagy konvencionális hibrideket.

Az azóta eltelt évek során a konvencionális vetőmagok fokozatosan visszaszorultak, a 2017/18-as mezőgazdasági idényben már alig valamivel több, mint 5% volt e hibridek területi részesedése.

Az ExpressSun hibridekkel bevetett területek aránya némi növekedést mutatott: a napraforgó terület 20%-ából való részesedés az elmúlt években 25%-ra emelkedett és az utóbbi években e körül az érték körül stabilizálódott.

A Clearfield hibridek szempontjából a 2015-ös év jelentett fordulópontot. Ekkor vált ugyanis elérhetővé a magyar termelők számára a Clearfield Plus technológia. A megjelenés évében még csak a terület 3%-án volt megtalálható az új technológiájú vetőmag, ám ez az arány az évek során folyamatosan növekedett. 2018-ban a napraforgóval vetett területek 30%-ára Clearfield Plus vetőmagot vetettek.

A Clearfield Plus vetőmagok területének százalékos aránya az utóbbi években folyamatosan nőtt, legjelentősebb mértékben a Clearfield területek kárára, részben pedig a hagyományos területek rovására. E trendek alapján feltételezhető, hogy azok a gazdaságok, amelyek korábban Clearfield hibridet vetettek fokozatosan átálltak a Clearfield Plus hibridek termesztésére.

A Clearfield és Clearfield Plus területek együttes aránya szintén növekedett, 2018-ban már 65% volt.

Bár az ExpressSun hibridek növekménye az évek során jóval szerényebb volt, azonban 2018-ig folyamatos növekedés látszik. Külön érdemes szót ejteni a tribenuron metil toleráns hibridekről – méréseinkben ezek közé azokat a napraforgó hibrideket soroltuk, amelyek bár toleránsak az említett hatóanyaggal szemben, mégsem birtokolhatják az Express márkanevet. Ezek aránya 2015 óta szintén növekszik, 2018-ban több mint 3%-os volt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nagyobb teljesítmény, nagyobb hatékonyság: bemutatkozik a DJI három új Agras modellje

2026. január 22. 16:10

A DJI 2025 végén bemutatott Agras drónjai új mércét állítanak fel teljesítményben, biztonságban és sokoldalúságban.

Egy technológiai csomag – számtalan előny

2026. január 21. 14:10

Új szintre lép a precíziós gazdálkodás: a John Deere Precision Ag Essentials rugalmas előfizetéssel és univerzális hardverrel nyit kaput a digitális megoldások felé.

A takarmánykukorica alföldi jövőképe – az aszály mértéke nem következik a földrajzi szélességből

2026. január 6. 13:10

Cikkünk néhány fontos kukoricatermesztő magyarországi település – az aszály mértékének jellemzésére alkalmas – legfontosabb meteorológiai adatait és az adott településeken alkalmazott aszálycsökkentő eljárásait kívánja bemutatni.

Menjen biztosra, álljon a győztes mellé!

2025. december 23. 11:10

Az aszályos időszakok és a piaci bizonytalanságok közepette a SAATEN-UNION olyan genetikát kínál, amely szélsőséges körülmények között is megbízhatóan teljesít.

Hogyan biztosítható a termésstabilitás? Bemutatót tart a KWS

2023. szeptember 6. 07:10

Szántóföldi bemutatót tart a KWS Magyarország Kft., amelyen a termésstabilitás biztosításának lehetőségei állnak majd a középpontban.

Visítva, de elég lesz a kukorica a hazai igényekre

2024. augusztus 6. 12:40

A legnagyobb területen termesztett kukoricánál a korábbi 9 tonna/hektáros országos átlaghozam várakozás az aszály miatt jelentősen csökkent.

Napraforgó-kórképek nyáron – ezek a betegségek viszik a termést

2025. július 16. 08:10

Nyáron sem pihen a kórokozók hada – a napraforgó számos betegségnek van kitéve, köztük nehezen kezelhető, talajból támadóknak is.

Egy hihető ígéret: a Huminisz-technológia 13,9% többletet eredményezett kukorica, napraforgó és szója esetében 8 év átlagában

2019. május 31. 09:01

A Huminisz Kft. technológiájának használata 8 év átlagában kukorica, napraforgó és szója esetében 13,9 százalékos terméstöbbletet eredményezett. Ez kifejezetten magas értéknek számít, különösen, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a megtérülési mutató ezeknél a kultúráknál átlagosan 4-5-szörös.