11℃ 1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Növénytermesztés

Csökkentett műtrágyafelhasználást, a biodiverzitás védelmét szolgáló fejlesztések

Corteva Agriscience

Ezen a héten ünnepli a világ a biológiai sokféleség nemzetközi napját, amelyet az ENSZ azért hozott létre, hogy felhívja a figyelmet az adott régióra jellemző növény- és állatvilág sokszínűségére, illetve rávilágítson a biodiverzitás megőrzésének fontosságára.

Napjainkban a modern mezőgazdaság vezető szereplői fejlett, a biológiai sokféleséget támogató agrár technológiákat alkalmaznak. Például a Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat több mint 10 millió hektáron segíti a regeneratív mezőgazdaság elveinek támogatását, amint az a vállalat nemrégiben közzétett 2023-as fenntarthatósági jelentésében is olvasható.

A biodiverzitás védelme csak korszerű technológiák alkalmazásával és olyan előrelátóan gondolkodó partnerekkel való együttműködés útján lehetséges, akik osztoznak a vállalat jövőképével.

Ez a stratégiai fókusz lehetővé teszi a Corteva számára, hogy a vállalat minden működési területére integrálja ezt az elképzelést, ezáltal jelentősen hozzájáruljon a környezetvédelemhez, miközben növeli a hozamokat és a termelékenységet.

Növekvő hozamok mellett is biológiai sokféleség

De vajon hogyan egyeztethető össze a növekvő hozamok mellett a mezőgazdasági termelés és a biológiai sokféleség megőrzése? Egyrészről a meglévő szántóterületeken a termelékenység további hatékonyságának javításával, másrészről a termőföldek egészségének megőrzésével.

A Corteva kiemelkedő eredményeket ért el a növénynemesítés terén, hiszen a vállalat piacvezető vetőmag márkája, a Pioneer® volt az első, amely kereskedelmi forgalomban is kapható kukoricahibrideket kínált. Ez a fejlesztés gyökeresen megváltoztatta a növénytermesztés termelékenységéről való gondolkodásmódot.

A vállalat szakemberei napjainkban is a hibridek teljesítményének javításán dolgoznak, annak érdekében, hogy akár szélsőséges klimatikus körülmények között is javítsák a betakarítható termésben rejlő potenciált, ezáltal lehetővé téve a gazdálkodók számára, hogy egységnyi területen több élelmiszert és bioüzemanyagot termeljenek több földterület termelésbe bevonása nélkül.

A termőföldek egészsége

A termőföldek egészségének megőrzése is kiemelt fontosságú. Az ezt a célt szolgáló fejlesztések között megtalálhatóak a növekedést serkentő biostimulátorok és a természetes alapú, biogazdálkodásban is alkalmazható növényvédő szerek, mint például a Laser™ Duplo rovarölő szer, mely spinosadot, a talajban megtalálható́ Saccharopolyspora spinosa baktérium fermentációs feldolgozásából nyert természetes hatóanyagot tartalmaz.

A Magyarországon forgalomban lévő BlueN® biostimulátor és Instinct™ nitrogén stabilizátor segítségével a gazdálkodók csökkenthetik a műtrágyafelhasználást, amely jelentősen redukálja a környezetre gyakorolt negatív hatást (nitrogén kimosódás, elillanás).

Az alacsony hatóanyag-tartalmú termékek – mint például a Viballa™ gyomirtó szer – szintén hozzájárulnak a mezőgazdaság fenntartható fejlődéséhez és az integrált növényvédelemhez, amely szerves részét képezi a biodiverzitás védelmének.

A fenntartható mezőgazdasági termelés magában foglalja a modern analitikai és megfigyelési technológiák alkalmazását is a biológiai sokféleséggel kapcsolatos kérdések megoldására.

Néhány országban, ahol a Corteva működik, már alkalmazzák a vállalat LandVisor™ megoldását, amely a térinformatikai technológiát és a szántóföldi adatgyűjtést használja a kívánatos és nem kívánatos növényfajok sűrűségének meghatározásához és információkat szolgáltat a permetezések megfelelő időpontjának kiválasztásához. A vállalat ily módon segíti a növényvédő szerek okszerű felhasználását, ezáltal csökkentve a környezetterhelést.

A Corteva továbbra is olyan fejlesztéseken dolgozik, amelyek a vállalat fenntarthatósági stratégiájával összhangban olyan eszközöket adnak a gazdálkodók kezébe, amelyek hozzájárulnak az élővilág védelméhez és a mezőgazdaság fenntartható fejlődéséhez.

Perényi József, a Corteva Agriscience magyarországi növényvédelmi kutatás-fejlesztési vezetője

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A precíziós növénynemesítés termelői megítélése Magyarországon

2025. március 2. 10:10

A precíziós nemesítéssel kizárólag a természetben előforduló, hasznos tulajdonságokat használnak fel a nemesítők.

Vajon lesz-e elég csapadékunk?

2025. február 28. 13:10

A meteorológiai adatok tanúsága szerint nincs érdemi csapadékcsökkenés, sőt az átlagosnál csapadékosabb évtized van mögöttünk.

A Syngenta kukoricák 2024-ben is kimagaslóan teljesítettek

2025. február 28. 09:40

Érdemes a 2024-es évet áttekinteni, hogy mivel néztünk szembe és ennek fényében milyen eredményeket értünk el.

Aktuális gépesítési feladatok a repce termelésében

2025. február 25. 16:10

A termelés oldaláról tekintve a versenyképességhez kifejezetten kedvező talaj és klimatikus feltételek szükségesek.

Folyékony NPK és Turbó PK Akció!

2021. december 6. 08:37

Jobb, olcsóbb és csak egy permetező kell hozzá!

Mérsékelten növekedtek a műtrágyaárak

2018. november 26. 10:22

A műtrágya-forgalmazók 1,2 millió tonna műtrágyát értékesítettek közvetlenül mezőgazdasági termelők részére 2018 első három negyedévében.

Hatékonyabb tápanyaghasznosítás a növénytermesztésben

2020. április 15. 13:31

A modern mezőgazdaság legnagyobb kihívása a környezetvédelem és a költséghatékonyság szempontjainak összehangolása a növénytermesztésben. A növények tápanyagellátása és maguk a tápanyagok nagyon fontos szerepet játszanak ebben a kérdésben. A megfelelő tápanyagoknak megfelelő időben történő kijuttatása az adott kultúrához az adott termőhelyen – ez a szükségleteken alapuló tápanyagellátás művészete.

Biotechnológia műtrágya helyett?

2021. október 28. 09:26

A Biovéd 2005 Kft. az elmúlt 5 évben három, elsősorban nitrogénkötést szolgáló, nedvesíthető por (WP) formulázású, engedéllyel rendelkező baktérium készítményt fejlesztett ki.