Növénytermesztés
Növénytermesztés

Helyes szórófejválasztás – a szántóföldi öntözés méltatlanul elhanyagolt kérdésköre

Helyes szórófejválasztás – a szántóföldi öntözés méltatlanul elhanyagolt kérdésköre

Agrofórum Online

A kultúrnövények vízigényének mesterséges biztosítása a növénytermesztéssel gyakorlatilag egyidejű tevékenység. Bár a világ öntözött területeinek zömét a mai napig is a legősibb, árasztásos módszerekkel öntözik, a fejlett mezőgazdasággal rendelkező országokban – mint amilyen hazánk is – ezek a technológiák mára csaknem teljesen visszaszorultak, és mindenki törekszik korszerű berendezéseket használni.

Ugyanakkor a tapasztalatok azt mutatják, hogy az öntözőrendszerek létesítését megelőző tervezés során a megfelelő szórófejek kiválasztása sokadrangú kérdésnek számít, amit sok esetben jóval kisebb jelentőségű szempontok is képesek háttérbe szorítani. Ez különösen annak az egyértelmű ténynek a fényében meglepő, hogy az öntözés minőségét alapjaiban befolyásolja a víz kijuttatásának mikéntje, vagyis az, hogy az öntözővíz hogyan érkezik célba. Persze sajnos az is közismert, hogy az öntözés a köztudatban még mindig csupán a kritikus vízhiányból adódó károk enyhítését célzó tevékenység, így a precíz kijuttatás szempontjait kevésbé tartják szem előtt a termelők, a lényeg, hogy minél több vizet minél előbb az állományba juttassanak.

Természetesen vannak azonban olyan gazdaságok is, amelyek aprólékosan megtervezett, az állomány mindenkori igényeit és a környezeti adottságokat maximálisan szem előtt tartó program szerint öntöznek. Ugyanakkor a precíziós gazdálkodás általánosságban tapasztalható térhódítása mellett egyre többen ismerik fel a szakszerű öntözéses gazdálkodás előnyeit is, melynek egyik rendkívül fontos eleme a megfelelő szórófej kiválasztása.

A cseppméret

Azok a gazdálkodók, akik az öntözés gyakorlatát akár csak érintőlegesen is ismerik, tudják, hogy a megfelelő cseppméret kiválasztása milyen lényeges szempont. Sok esetben a rendelkezésre álló berendezések cseppképző képességei határolják be a lehetőségeket, és bizonyos technológiai elemek megvalósítása egyáltalán nem megoldható, vagy csak rendkívüli erőfeszítések árán. Erre jó példa a kelesztő öntözés napjainkban egyre gyakrabban felmerülő szükségessége, melyet vízágyús kijuttatással jobb elkerülni, hiszen a nagy cseppméret talajromboló hatásán keresztül óriási károkat lehet okozni.

Aprómagvas kultúráknál a talajfelszín cserepesedése akár a teljes állomány kelését meghiúsíthatja. De még ha nem is számolunk ezzel a legrosszabb eshetőséggel, az így összetömörített talajon akkor is jóval nehezebben fog tudni beszivárogni a későbbi csapadékvíz, mely nyilvánvalóan nemkívánatos jelenség.  Természetesen nem minden esetben, nem minden talajon és nem minden kultúra esetében jelent a csepperózió ekkora kockázatot, de azt jól szemlélteti, hogy az öntözés, mint tevékenység – amennyiben szakszerűen végzik – nem kezelhető az általánosságok szintjén, annál jóval átgondoltabb tervezést igényel.

A túl finomra porlasztott víz ugyan nem okoz károkat a talajban vagy az állományban, viszont könnyen belátható, hogy az apró cseppek, különösen, ha az állománytól viszonylag távol képződnek, már kisebb légmozgás esetén is könnyebben elsodródnak. Emellett ez a finom porlasztású vízfüggöny a könnyebb elpárolgás miatt sem előnyös. Ez jellemzően a régi, évtizedekkel ezelőtt felépített lineárokon figyelhető meg, ahol a szórófejeket még a szárnyvezeték tetején, méterekkel az állomány felett helyezték el.

Meleg nyári napokon, amikor ráadásul a forró levegő enyhe szellővel is párosul, az ilyen módon kijuttatott víznek mindössze 50%-a hasznosul, magyarul: minden második öntözésre fordított forint kidobott pénz. Márpedig az öntözés tervezésekor a gazdaságossági kérdéseket legalább olyan súllyal illik figyelembe venni, mint az agronómiai szempontokat. Nem véletlen, hogy egyre több lineárokat üzemeltető gazdaság dönt úgy, hogy korszerű, ejtőcsöves kialakításúra (85%-os hatékonyság) cseréli az eredeti szórófejeket, különösen hogy erre most támogatás is igénybe vehető (1. kép).

1. kép: Ejtőcsöves szórófej kialakítás

A legnevesebb szórófejgyártók (Nelson, Senninger, Komet) kínálatában rengeteg típus megtalálható, akár konkrét állományra kifejlesztett szórásképpel. Nem kizárólag az önjáró rendszerek élvezhetik ezeket az előnyöket: öntözőkonzolokon pontosan ugyanilyen szórófejeket lehet alkalmazni, így a csévélődobokat használó gazdaságok is képesek magas színvonalú öntözést végezni, a legérzékenyebb kultúrákban és a legkényesebb talajokon is.

Ráadásul bizonyos, speciális kialakítású konzoltípusok esetében a vízágyú nyújtotta előnyökről, nevezetesen az alacsony intenzitású öntözésről sem kell lemondani, hiszen átszerelés nélkül egy egyszerű csappal válthat a kezelő a konzolszárnyak szórófejei és a vízágyú között. És ezzel el is érkeztünk egy másik, talán még inkább elhanyagolt szemponthoz, az öntözés intenzitásához (2. kép).

2. kép: Sárgarépa kelesztő öntözése 64 méteres rácskonzollal

Az intenzitás

Az intenzitás tulajdonképpen az időegység alatt kijuttatott víz mennyisége. A jobb minőségű talajokon később, a gyengébbeken hamarabb, de előbb-utóbb minden talaj esetében elérkezik az a pont, amikor már nem képes több vizet befogadni. A talaj telítődését követően kijuttatott víz a felszínen megáll és jobbik esetben csak elpárolog a drága pénzen kijuttatott öntözővíz. Rosszabbik esetben a pazarló felhasználás mellett káros tömörödést okoz a talaj felső rétegében, felborítja a talaj egyensúlyi viszonyait, sőt bizonyos domborzati viszonyok között felszíni lefolyás és erózió jelentkezik. Annak ellenére, hogy a vízágyús öntözés sok szempontból nem számít a legelőnyösebb kijuttatási módok közé, az kétségtelenül mellette szól, hogy – amennyiben a talajt kellően fedő állomány véd a csepperózió ellen – a talaj öntözővízzel való feltöltését kiválóan el lehet vele végezni.

Ennek az az oka, hogy a vízágyú viszonylag nagy területet fed le, és ugyan lassan halad, de a víznek van ideje beszivárogni. Ezzel szemben az önjáró rendszerek egyszerre viszonylag keskeny sávot fednek le, ugyanakkor nagy területet kell bejárniuk, tehát az öntözővíz kijuttatása meglehetősen intenzív. Vízágyús öntözés esetében, annak jellegéből adódóan általában nem kell aggódni a túlzott intenzitásból származó károk miatt. Azonban a nagy önjáró rendszereket pont azért hozták létre, hogy nagy területeket tudjanak belátható időn belül beöntözni.

A lineárokon minden szórófej ugyanakkora utat jár be, ugyanakkora területet öntöz, következésképpen ugyanannyi vizet kell kijuttatnia, mint a társainak. Itt a helyi talaj adottságoknak megfelelő intenzitást kell alapul venni. Gyengébb adottságú talajokon érdemes rövidebb pályahosszal számolni, különben túl nagy intenzitással kell kijuttatni a vizet, ha tartani szeretnénk egy elfogadható napi normát (kb. 6 mm). Érdekesebb a kérdés az egyre népszerűbb körforgó berendezések esetében. Ezek a gépek egy fix pont körül elfordulva öntöznek, így a szárnyvezeték elején és végén lévő szórófejek által kijuttatott vízmennyiség nagyban különbözik. Ezt a különbséget a szórófejeken áteresztett víz mennyiségét szabályozó fúvókák változó mérete hivatott kezelni: a rendszer végén jóval nagyobb keresztmetszetű fúvókák találhatók, mint az elején.

Azonban ez a módszer csak egy bizonyos határig képes megoldást nyújtani. Nagyméretű, hat-, hétszáz méteres berendezéseknél a rendszervégi szórófejek által lefedett óriási terület beöntözése olyan intenzitást kíván, mely a legjobb vízgazdálkodású talajoknak is feladja a leckét, ráadásul közben azt is el kell kerülni, hogy a rendszer elején lévő szórófejek túlöntözzenek. Ilyen esetekben megoldást jelenthet, ha eltérő szórási átmérőt biztosító szórófejeket alkalmazunk a rendszer bizonyos részein, de ez a gyakorlatban nem elterjedt. Ezzel a módszerrel csak kisebb problémák orvosolhatók. Ahol ez sem elegendő, ott jöhet szóba úgynevezett „boomback” rendszerek alkalmazása. Ez lényegében azt jelenti, hogy a rendszer végén a szárnyvezetékről leágaztatva további szórófejsorok szállnak be az öntözésbe, ezáltal kiszélesítve a beöntözött sávot, és mérsékelve az intenzitást (3. kép).

3. kép: Boomback rendszer az intenzitás csökkentése érdekében

*

Az talán sokak számára ismert tény, hogy a precíz öntözéses gazdálkodás tervezése komplex feladat. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a nyilvánvaló agronómiai szempontok mellett nagy figyelmet kell szentelni a hatékonyságra és gazdaságosságra is, márpedig ezek sokszor egymással ellentétes irányban ható tényezők. Elég például a káros intenzitást megelőző nagy szórási keresztmetszetre gondolni, melyet alacsony nyomással nehezen lehet elérni, márpedig a nagyobb nyomás nagyobb költséget jelent. Ugyanakkor körültekintő tervezéssel szinte minden rendszerre megtalálható a legjobb kompromisszum. Általánosságban elmondható, hogy aki finom cseppképzésű, az állományhoz viszonylag közel elhelyezett, alacsony nyomáson működő, de relatíve nagy átmérőben dolgozó szórófejet választ, az nagy hibát biztos nem követ el. Természetesen nem várható el minden gazdálkodótól, hogy otthonosan mozogjon a szórófejek piacán. Éppen ezért mindenképpen javasolt egy új öntözőrendszer létesítését, vagy egy régi felújítását megelőzően ezt a kérdéskört is alaposan megvitatni a gépkereskedő partnerrel. A szakszerű és gazdaságos öntözésnek ez alapvető feltétele.

Egészséges gabona

Általános törekvés a betegségek megelőzése, ebből adódóan a gabonaféléknél a biztonságos alapélelmiszer-ellátás mellett az egészségmegőrző funkció került előtérbe. A gabonanemesítés eszköztárát azért kell bővíteni, mivel a bioaktív komponensek tudatos felhasználása eddig nem volt napirenden a nemesítési programokban.

Tartamkísérletek – eredmények és lehetőségek

A tartamkísérleteket bemutató cikk második részéből többek között megtudhatjuk azt is, hogy a megfelelő tápanyagellátás jelentősen befolyásolja a szántóföldi növények vízhasznosítását. A tartamkísérleti eredmények felhasználásával növényi modellek (extenzív, mérsékelt, átlagos, intenzív) alakíthatók ki, melyek összehasonlítását mutatja be a Szerző búzánál és kukoricánál.

A takácsmácsonya hajdani termesztéséről – Jegyzetek egy kártolómunkás portréjához

A 19. századi gépesítés előtt a kártoló eszközökben a takácsmácsonya szárított virágzatát használták. A növény virágzatában – a nemesítés és a domesztikáció során – a szúrós vacokpelyvák csúcsai visszahajlottak, egyúttal ruganyossá váltak, ami alkalmassá tette a posztó borzolására.

A kukorica virágzásának jellegzetességei és az arra ható tényezők

A szerző bemutatja a kukorica főbb virágzásdinamikai összefüggéseit és a beporzást veszélyeztető tényezőket.

Megváltozott a vízügyi szabályozás, már 20 évre is adható vízjogi engedély

A szabályozással csökkenek a gazdálkodók bürokratikus terhei, kevesebb lesz az engedélyezéssel járó adminisztrációs- és költségteher.

2019. január 10. 08:46

Közös vízgazdálkodási projekt indult a Dél-Alföldön és a Vajdaságban

A projekt részeként egy aszály- és belvízkutató monitoring központot is létrehoznak, amelynek a határon átnyúló szakmai munka mellett feladata a szoros kapcsolat megteremtése a tudományos szféra és a felhasználók között.

2018. január 24. 14:40

Megérné öntözni a területeket

Becslések szerint megfelelő vízgazdálkodással akár 1,1 millió tonnával több terményt takaríthatnának be minden évben a gazdálkodók, ami 135,6 milliárd forintos többletbevételt jelentene.

2018. május 16. 09:52

Takarékos öntözés

Pontosan meg kell határozni, hogy a növénynek az egyes fejlődési fázisaiban mennyi vízre van minimálisan szüksége

2018. április 4. 14:13