Az olajnövények meghatározó szerepet töltenek be a világ szántóföldi növénytermesztésében, és a bioenergetikai célú felhasználásuk következtében a jövőben a jelentőségük tovább fog növekedni.
A vetésterület növekedése miatt egyre nehezebb az optimális vetésváltási rendszer kialakítása, ami miatt a növény ökológiai és agronómiai érzékenysége fokozódik. A nemesítőházak teljesítményorientált napraforgó hibridjei növekvő agronómiai igényeket támasztanak a szakemberekkel szemben, főleg a kritikus agrotechnikai tényezők tekintetében (vetéstechnológia, tápanyagellátás, növényvédelem). A napraforgó-ágazat agrotechnikai intenzitási szintjének növekedése jól megfigyelhető a hibrid portfólió ilyen irányú megoszlásán. 2017-ben a Nemzeti Fajtajegyzékben 66 hibrid szerepelt, melyeknek 80%-a intenzív vagy átlagos agrotechnika alkalmazását igényelte, és csupán a hibridek 20%-a maradt extenzív ráfordítás igényű. A kilencvenes évek közepén ezzel szemben az intenzív agrotechnikai igényű hibridek aránya csupán 13% volt.
A változás a hibrid szortimentben azonban nemcsak a köztermesztésben szereplő hibridek intenzitási szintjénél jelentkezik. A növényi olajok felhasználhatóságának bővülése, valamint a feldolgozóipar igényeihez való alkalmazkodás következtében több új nemesítési irányzat is megjelent, melyek többé-kevésbé eltérő agrotechnikai igénnyel rendelkeznek a hagyományos napraforgó hibridekhez képest, amelynek ismerete létfontosságú a speciális tulajdonságokkal rendelkező hibridek termesztése során (1. ábra).
1. ábra: A napraforgó-termesztés kritikus elemei
Napraforgóhibrid-használati specifikumok
A napraforgó-nemesítésben bekövetkező specializáció elsősorban a zsírsav-összetételben és a gyomirtó szerekkel szembeni rezisztencianemesítésében figyelhető meg. Mindezek mellett azonban a már „hagyományosnak” tekinthető szádorral és peronoszpórával szembeni rezisztencianemesítés is folyamatosan fejlődik, a megjelenő új rasszokkal szemben (2. ábra).
2. ábra: A napraforgó hibridek jellemzésénél leggyakrabban használt jelölések
Az elmúlt évtizedben a speciális nemesítésű csoportok hibridszámában jelentős mennyiségi változás következett be. Egyre nő azoknak a napraforgó hibrideknek a száma, amelyek speciális olajösszetétellel, vagy növényvédelmi tulajdonsággal bírnak.
A hibridek között több olyan is található, melyek kapcsoltan két speciális tulajdonsággal rendelkeznek. A hazai köztermesztésben az elmúlt évben már 16 ilyen hibrid állt rendelkezésre. A legnagyobb hibridcsoportot a linolsavas, gyomirtószer-rezisztenciával rendelkező csoport alkotja. A csoportban 29 db Clearfield és Clearfield Plus, valamit 7 db ExpressSun hibrid található. A magas olajsavtartalmú hibridek többsége kapcsoltan, herbicid-toleranciával kerül a vetőmagpalettára, és mindösszesen 3 db hagyományos gyomirtású HO hibrid található a nemesítőházak kínálatában (3. ábra).
3. ábra: Napraforgónemesítő-házak napraforgó hibrid kínálatának megoszlása
Speciális zsírsav-összetételű hibridcsoportok
A legkorszerűbb tudományos eredményekre alapozva a napraforgó-nemesítésében a legújabb irányzatot napjainkban az agrotechnika fejlesztése mellett a feldolgozóipar igényeinek való megfelelés alkotja, ami elsősorban az olajtartalom növelésére és a zsírsav-összetétel befolyásolására irányul.
A magas olajsavtartalmú hibridek több eltérő olajsavtartalmú csoportra különíthetők el. A ténylegesen magas olajsavtartalmú hibrideknek azokat tekintjük, amelyek olajsavtartalma legalább 80%. Napjainkban az olajsav-összetétel a HO hibridek többségénél eléri a 90%-ot.
A magas olajsavtartalmú napraforgó hibridek sokkal jobb sütési tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a linolsavas hibridek, a hőstabilitásuk is kedvezőbb és hidegen sajtolt olajuk salátadresszingek készítésére is felhasználható. Az ilyen típusú olajösszetétel biodízel előállítására is alkalmasabb.
A magas olajsavtartalmú napraforgó hibridek termesztésének specifikus genetikai sajátosságai
A magas olajsavtartalmú napraforgó nemesítése során előállíthatóak genetikailag stabil (domináns öröklődés során kialakuló tulajdonság), és kevésbé stabil HO hibridek. A linolsavas és a kevésbé stabil magas olajsavtartalmú hibridek megfelelő izoláció nélkül keresztbeporzásra hajlamosak, ezért a termésminőség stabilitása érdekében a linolsavas napraforgó hibridektől izolációs távolság tartása szükséges. A genetikailag kevésbé stabil magas olajsavtartalmú hibridek esetében emiatt legalább 100-400 m izolációs távolság szükséges. A genetikailag stabil hibrideknél, melyeknél az olajsavtartalom magas, és a tulajdonság dominánsan öröklődik, izolációs távolság nélkül, keresztbeporzás esetén sincs jelentős különbség a növények olajsavtartalma között. A kevésbé stabil olajsavas hibrideknél, az idegenbeporzás mértékétől függően akár 10-30%-os olajsavtartalom-csökkenés is bekövetkezhet.
A magas olajsavtartalmú napraforgó hibridek termesztésének specifikus ökológiai sajátosságai
Az olajsavtartalom környezeti hatásokra történő ingadozása nagymértékben a genetikai háttértől függ. Az alacsonyabb, 80% alatti olajsavtartalmú hibridek, zsírsavkomponensük instabilitása miatt érzékenyebbek a vízellátásra. A kaszatképződés időszaka alatti vízhiány esetén növekedés a telített zsírsavaknál következik be, ezzel szemben az olajsavtartalom csökkenésével kell számolni. Az alacsonyabb olajsavtartalmú hibrideknél az átlaghőmérséklet csökkenésével kevesebb az olajsavtartalom, a magas (90% vagy a feletti) olajsavtartalmúaknál a hőmérséklet változásának hatása csupán mérsékelt.
A magas olajsavtartalmú napraforgó hibridek termesztésének specifikus agrotechnikai sajátosságai
A magas olajsavtartalmú hibrideknél a legmagasabb szintű agrotechnika szükséges azon túl, hogy a technológia szinte azonos a hagyományos hibridek termesztéstechnológiájával. Mindenképpen kerülendő a hideg talajba történő túl korai vetésidő alkalmazása. A magas olajsavas genotípusok optimális vetésideje április közepe–vége, mivel ebben az esetben nagyobb a valószínűsége, hogy a növény generatív fenofázisában magasabb átlaghőmérséklettel számolhatunk, ami rendkívül fontos az olajsavszintézis szempontjából. Kiemelkedően fontos szerepe van a harmonikus tápanyagellátásnak, a makro (NPK), és mikroelemek tekintetében egyaránt. Az intenzív olajbeépülés elősegítése és a magas olajsavtartalom kialakulása érdekében fokozottan kell figyelni a megfelelő kén- és bórellátottság biztosítására. A kártevők betelepülése mindig a magas olajsavas hibridek állományaiban kezdődik, ezért ezek folyamatos felvételezése és szükség esetén az ellenük való gyors és hatékony védekezés kritikus lehet. Kiemelkedő jelentőségű a Diaporthe helianthi és Sclerotinia sclerotiorum elleni hatékony védekezés, mert a magas olajsavas hibridek egy részének ellenállósága nem minden esetben éri el a legjobb linolsavas hibridek ellenállóságát.
Gyomirtószer-rezisztencia a napraforgó-termesztésben
A napraforgó növényvédelmében a gyomirtás meghatározó szerepet játszik annak ellenére, hogy a növényvédelmi technológiában a kórokozókkal szembeni védelem szerepét tartják a legkiemelkedőbbnek. A napraforgó gyomosodásra kevésbé hajlamos kultúra, érzékenysége inkább a tenyészidőszak kezdetén fokozottabb. A gyomok elleni védekezésben ezért meghatározó szerepet tölt be a tenyészidőszak eleje.
A vegyszeres gyomirtás technológiájának első lépése a hibrid megválasztása. Az évjáratok egyre szélsőségesebbé válása miatt a preemergens gyomirtási technológiák hatékonysága romolhat, mivel gyomirtó hatásukat csak abban az esetben tudják kifejteni, amennyiben a kijuttatást követő hetekben elegendő mennyiségű (15-20 mm) bemosó csapadék hullik.
A napraforgó vegyszeres gyomirtásában az elmúlt évtizedben gyorsan terjedt a gyomirtószer-rezisztens napraforgó hibridek esetében alkalmazható, Clearfield technológia. Előnyt jelent, hogy az így kialakított napraforgó hibridek genetikai módosítás nélkül képesek megoldani a napraforgó-termesztésben jelentkező gyomirtási nehézségeket, ugyanis ezeknek a technológiáknak köszönhetően lehetővé válik a napraforgó-állományban megjelenő gyomnövények hatékony, időjárásnak nem kitett posztemergens irtása is. Ez az új technológia hatékony megoldást jelenthet a parlagfű és a kétszikű gyomnövények irtásában. Fontos azonban megemlíteni, hogy a technológia alkalmazása csupán gyomirtószer-reszisztenciával rendelkező hibrideknél alkalmazható. Hagyományos hibridek esetében a kezelés az állomány pusztulását okozza.
Új mérföldkő a nem GMO-alapú gyomirtószer-rezisztencianemesítésben a Clearfield Plus technológia kialakítása. Az így előállított napraforgó hibridek a Pulsar Plus gyomirtó szerre rezisztensek, ami az egyszikű és kétszikű gyomok irtásában egyaránt jobb hatékonyságú a Clearfield technológiában alkalmazható Pulsar 40 SL gyomirtószerrel szemben.
A Pulsar Plus azonban az első generációs Clearfield napraforgó hibrideknél nem használható. A kezelés időpontja a magról kelő kétszikű gyomnövények 2-4 leveles állapotában, a magról kelő egyszikű gyomfajok esetében gyökérváltás előtt, a gyomok 1-3 leveles állapotában a leghatékonyabb, a Clearfield Plus technológiájú napraforgó hibridek 2-8 leveles állapotában. Jelentős előrelépést jelent a Clearfield Plus technológiában a Clearfield technológiához képest, hogy a parlagfűirtás hatékonysága is fokozódik az időben végzett gyomirtás esetén.
A Clearfield technológia alkalmazásával kísérleti körülmények között, akár 700 kg/ha terméstöbblet is elérhető, de a hagyományos gyomirtási technológiához képest is termésnövekedéssel járhat.
A szádor elleni védekezés lehetőségei a napraforgó-termesztésben
A napraforgót károsító szádor fajok jelentős károkat okozhatnak a fertőzött területeken. A szádor fajok közül a napraforgó szádor (Orobanche cernua Loefl. subsp. cumana [Wallr.] Soó) és a dohányfojtó szádor (Orobanche ramona L.) okozzák a legnagyobb problémát. A szádor tipikus napraforgó élősködő, akár 20-60% terméskiesést is okozhat, mivel egy napraforgó növényen akár 30-40 szádor is élősködhet. A szádor nagyon virulens, akár 20-60 ezer magot is termelhet egy egyed. A szádor elleni védekezés négy pillérre épül (termőhelyi, agrotechnikai, kémiai/biológiai, genetikai védekezés) (4. ábra), azonban fertőzött területeken mindenképpen a szádorral szemben rezisztens napraforgó hibridek alkalmazása jelent tökéletes védelmet.
4. ábra: A napraforgót károsító szádor fajok elleni védekezés lehetőségei a napraforgó-termesztésben
Napjainkban a szádor-rezisztens hibridek a szádor A-E rasszai ellen biztos védelmet nyújtanak, azonban az új nemesítésű szádor-ellenálló hibridek már az A-G rasszokkal szemben is rezisztensek. A Clearfield technológia alkalmazása során a posztemergens kezelést követően a hibridekben szádor-rezisztencia alakul ki. Az agrotechnikai elemek közül a védekezésben a harmonikus tápanyagellátás, a túlzott foszfor- és káliumtrágyázás mellőzése, valamint a vetésváltási szabályok betartása a leghatékonyabb, azonban a 7 éves vetésváltási ciklus nem mindig elegendő, mivel a szádor szaporító képletei ennél tovább, akár 10-15 évig is életképesek maradhatnak. A mészben gazdag, lúgos talajok szintén elősegítik a szádor terjedését.
A peronoszpóra elleni védekezés lehetőségei a napraforgó-termesztésben
A napraforgó peronoszpóra (Plasmopara halstedii) a napraforgó egyik legjelentősebb biotróf gomba kórokozója. A talajból és a kaszatból történő szisztemikus fertőzéssel már a növény fiatal korában megjelenik a peronoszpóra a napraforgó-állományban, fejlődési visszamaradást és törpülést okozva. A védekezés első és legfontosabb eleme a megelőzés. A csíramentes talajállapot fenntartásával, a vetésváltási szabályok betartásával, a gazdanövények irtásával, az optimális vetésidő alkalmazásával, valamint csávázással elkerülhető a kórokozó terjedése. A kórokozó elleni védekezésben a leghatékonyabb megoldásnak azonban a fertőzést előidéző patotípusok elleni rezisztencianemesítés tekinthető. A nemesítőházak nagy hangsúlyt fektetnek a peronoszpóra rasszok elleni rezisztencia kialakítására, aminek eredményeképpen ma már 7 rasszal szemben rezisztens napraforgó hibridek kerülnek be a köztermesztésbe (5. ábra).
5. ábra: A napraforgót károsító peronoszpóra elleni védekezés lehetőségei a napraforgó-termesztésben
A tenyészidő hosszúságának szerepe a napraforgó-termesztésben
A napraforgó tenyészidejének hossza 105-140 nap. A köztermesztésben a legnagyobb számban a korai érésű hibridek szerepelnek (28 db 2017-ben). A középérésű és igen korai éréscsoportú hibridek száma kevesebb (6 db, 19 db). A termelés során a napraforgó hibrid tenyészidő hosszúságának ismerete és az agrotechnika tenyészidő csoporttal történő harmonizálása a termésbiztonság fokozásának egyik fontos eleme. A tenyészidő csoportok szélsőértékei között – igen korai tenyészidő és középkései tenyészidő – akár 30-35 nap különbség is lehet. A hosszabb tenyészidejű napraforgó hibrideknél a technológiai fegyelem betartása rendkívül fontos. Ennél a hibridcsoportnál a későbbi érésidő miatt kiemelt figyelmet kell fordítani a késői vetésidő lehetőség szerinti mellőzésére (legkésőbb április 25-ig vessük el), az intenzív fungicides növényvédelem alkalmazására, valamint a szakmai elvárásoknak megfelelő deszikkálás kivitelezésére, megvédve az állományt a későbbi betakarítási idő miatt fellépő fertőzésektől, állománydőléstől a csapadékos őszi időszakban (6. ábra).
6. ábra: A tenyészidő szerepe a napraforgó termesztéstechnológiában
Késői vetésidőben a középkései hibridek sokkal érzékenyebben reagálnak a technológiai hibákra. A tőszámsűrűség túlzott növelése késői vetésekben jelentős, akár 400 kg/ha terméscsökkenést eredményezhet, míg a termésstabilitás optimális 55.000 tő/ha termőtőszámban sokkal kedvezőbb.
Dr. Szabó András, Dr. Szabó Éva
DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Növénytudományi Intézet
