Egyik kirándulásunk során véltem felfedezni, hogy Fejér megyében, többségében amerre jártunk, a kukorica-szármaradványok fennmaradtak a területeken. De láttunk olyat is, ahol a gazdálkodó kukoricabrikettet vagy más néven bálát is készített és a tábla melletti gyepen helyezte el. Kockabálák voltak, amikkel eddig még nem találkoztam. Pontosabban kukoricabálával.
Régen a parasztgazdaságok nagy becsben tartották a kukoricanövény valamennyi részét. A földterületről teljesen betakarított növény szervesanyag-tartalma nem hiányzott a talajból, mert volt elég almos istállótrágya. A learatott kukoricatarló még ma is remek őszi legelő a juhok, marhák számára. Az állatok hasznosítják a kukoricaszár leveleit és a csuhét, felszedik a talajról az elhullott csöveket, szemeket.
A mezőgazdasági melléktermékek (mint biomassza) iránti mennyiségi és minőségi igények folyamatosan növekednek. Ennek egyik oka, hogy a biomasszából előállított energia egyre nagyobb szerepet kaphat a megújuló energiatermelésben. A kukoricatermelés melléktermékeként hektáronként 9-10 tonna kukoricaszár és csutka marad vissza a területen. Az országban összesen több mint 1.000.000 hektáron termesztenek szemes kukoricát.
Azonban a mezőgazdaságban megtermelt biomassza döntő többségét adó gabonaszalmának az állattenyésztésben takarmány és almozás célú felhasználására, valamint a kukoricaszár hasonló célú hasznosítására is változó mértékben, de folyamatosan van igény. A kukoricaszár bálázásos technológiáját a mezőgazdasági vállalkozások ökológiai adottságainak, műszaki lehetőségeinek, gépesítési színvonalának megfelelően kell kialakítani. A kukorica betakarítása fajtától és az időjárási viszonyoktól függően szeptember közepétől november közepéig, végéig tart. Az említett betakarítási időszakára többnyire csapadékos időjárás jellemző, ezért a kukoricaszár betakarítási, bálázási technológiájának kialakításánál ezt a tényt is figyelembe kell venni. A kukorica morfológiai tulajdonságából adódóan nehezen kiszáradó szárszerkezettel rendelkezik. Ezen tulajdonsága miatt a nedvességet nehezen adja le, akár lábon áll, akár a szár zúzott állapotban, elterítve a tarlón fekszik.
A kukoricaszár bálázási technológiát az időjárási viszonyokon túl a szemes kukoricát, mint főterméket előállító gazdaság már meglévő műszaki háttere, betakarító gépei és a gépsorok egyéb elemei határozzák meg. A bálázás nem akadályozhatja vagy hátráltathatja a betakarítást követő talajmunkákat, az időjárási tényezők miatt egyébként is rövid kihasználható időszak áll rendelkezésre. A durván felaprított szármaradványok, hengeres bálázók esetében a tömörítő elemeket, míg szögletes nagybálázók esetében a kötöző szerkezetet teszik ki nagy igénybevételnek, emellett a szár vízleadása is nehézkes a durva aprítás miatt.
A bevitt szerves anyaggal azonban csak abban az esetben javítható a talaj szerkezete és tápanyag-szolgáltató képessége, ha adottak a lebomláshoz szükséges feltételek. Az optimális feltételek megléte esetén egyrészt feltáródnak a szármaradványokban lévő tápelemek és felvehetővé válnak a következő növényi kultúra számára. Itt elsősorban a nitrogéntartalomra kell utalni, de nem elhanyagolható egyéb tápelemek feltáródása sem. Például a kukoricaszár jelentékeny mennyiségű káliumot tartalmaz, ez pedig szintén felvehető formába kerül majd a lebomlást követően. Másrészt a lebomló szármaradványok a szervesanyag-tartalom növelésén keresztül javítják a talaj szerkezetét, víz- és tápelemszolgáltató képességét. Az el nem bomlott szerves anyag viszont rontja a talaj szerkezetét, fizikai tulajdonságait, művelhetőségét és vízháztartását. A talajban a nem kellően aprított, megmaradt szárrészeken túl üregek maradnak, ez rontja a vetés minőségét és ilyen körülmények között az elvetett mag is nehezebben, alacsonyabb hatékonysággal csírázik.
A lebomlás megindításához kiemelt fontosságú az időben és jó minőségben végzett tarlóhántás. Ennek során a megfelelően aprított és a talajfelszínen egyenletesen terített maradványokat keverjük a talajjal. Ezzel alapozzuk meg a lebontási folyamatokat, magát a lebontást azonban már a talajban lévő mikroorganizmusok végzik. Jelentősen gyorsítható a lebomlás folyamata nitrogénműtrágya kijuttatásával, vagy olyan baktériumtrágyák kijuttatásával, amelyek szárbontó baktériumtörzseket tartalmaznak.
Száraz időjárás esetén a csőtörőkkel vagy a szárzúzókkal felaprított kukoricaszár egy része be is takarítható, és takarmányként vagy tüzelési célra hasznosítható. Ehhez a felaprított és szétterített kukoricaszárból rendet kell képezni. Erre a masszív felépítésű csillagkerekes rendsodrók a legalkalmasabbak, amelyekkel a száraz – legfeljebb 30 százalék körüli nedvességtartalmú – kukoricaszárat a talajról jól rendre lehet gyűjteni. A rendet hengeres vagy szögletes nagy bálázókkal kell betakarítani. Megfelel erre a robusztusabb kisszögletes bálázó is. Esőmentes, száraz időben néhány napig a területen hagyva a bálákat, azok tovább veszíthetnek a nedvességükből. Ezután következik a behordás és a kazlazás. A 40% feletti vízzel betakarított bálák viszont könnyen beerjednek vagy berohadnak, ezért ezek csak frissen használhatók fel, nem tárolhatók. Ez az oka, hogy a nagy tömegben rendelkezésre álló kukoricaszár energetikai célra jelenleg csak korlátozottan hasznosítható. Még kutatások folynak a nedves kukoricaszár pirolízises technológiájú hasznosítására és elgázosítására is.
Forrás:
