8℃ 5℃
november 14. Aliz, Vanda, Huba, Klementina
Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Már tavasszal is Isterra! – Épülő, versenyképes portfólió a szója és szemescirok piacán

Agrofórum Online

A kiemelkedő termést biztosító kalászos fajtáinkat már mindenki ismeri a közép-európai piacokon. 2021. tavaszától új portfólióval, szója és cirok fajtákkal jelentkezünk. Ezeknek a fajoknak a vetésterülete nem éri el a kalászosokét, de hisszük, hogy a jövőben a klímaváltozás, valamint a vetésváltásban szereplő fajok elkerülhetetlen bővítése okán is egyre sikeresebbek lehetnek.

SZÓJA

Néhány évvel ezelőtt a szója termeléshez kötött támogatásának bevezetésekor reméltük, hogy jelentősen növekedni fog a vetésterület. Történt is elmozdulás, jelenleg 60 000 ha a rendszeresen szójával vetett terület nagysága. Sajnos ez még mindig jelentősen elmarad az elvárhatótól. Viszont az utóbbi két évben új régiók erősödtek, ahol egyre többen döntenek a szója termesztése mellett. Ilyen a Nyugat-Dunántúl, ahol mostanra közel 20 000 ha a vetésterület, ami alig marad el a Dél-Dunántúl 21 000 hektárjától. Ami még szembe tűnőbb, hogy a termésátlagok már nem Baranyában a legmagasabbak. Vas megye meghaladta, Zala megye termelői pedig elérték a baranyai szintet. Az ország olyan területein, mint Jász-Nagykun-Szolnok vagy Hajdú-Bihar kisebb területeken ugyan, de jórészt öntözött körülmények között az átlag 3 t körüli. Ez is mutatja, hogy van lehetőség a bővülésre, csak elhatározás szükséges. Ettől az évtől ebben segít az Isterra.

ES LIBERATOR

Kínálatunk első fajtája az ES Liberator 00 fajta, ami tenyészidejét meghazudtolóan kiemelkedő terméssel rendelkező szója. Alacsony, kiváló állóképességű. A fehérjetartalma átlag feletti, nem ritka a 42-44 %-os nagyüzemi eredmény sem, amit 4-4,5 t/ha termés mellett ért el. A magas termésének egyik oka a kiugróan magas, 220-230 grammos ezerszemtömege.

Vetését 550-600 ezer mag/ha normával ajánljuk. Gyomirtószerekre nem érzékeny. Érése egyöntetű, ezért – és tényészideje miatt is – korán, veszteség nélkül takarítható be. A vetőmagját kizárólag HiCoat Super oltóanyaggal kezelve hozzuk forgalomba, biztosítva a magas gümőszámot és a hozamot.

SZEMESCIROK

A szemescirok vetésterülete évek óta növekszik hazánkban. A cirokfélék előnye, hogy a gyengébb adottságú területeken is sikerrel termeszthetőek. Aszálytűrésük kiemelkedő, termésük eléri a 10-12 t/ha-t.  Az új nemesítésű hibridek nemcsak glutén- és GMO-mentesek, de tanninmentesek is.

ES BOREAS

Termőképességben verhetetlen vörös szemű, középérésű cirok. Jelenleg a magyarországi kínálat egyik legnagyobb termésével rendelkező fajtája; termése üzemi méretekben is elérte a 10 t/ha-t. Gyors kezdeti fejlődés és kiváló állóképesség jellemzi.

Fontos még kiemelni, hogy a magas termés mellett, a vízleadása is gyors, ezért nem csúszik a betakarítása. Átlag feletti fuzárium toleranciával rendelkezik. Vetését 260-300 ezer mag/ha vetőmag mennyiséggel javasoljuk. Vetőmagját kizárólag Concep III. csávázószerrel hozzuk forgalomba.

További információkért keresse kollégáinkat, látogasson el a www.isterra-seeds.com honlapunkra, ahol termesztés technológiai ajánlásainkat is megtalálja, valamint további információkat olvashat a jövőben megjelenő új fajtáinkról is.

Virágné Pintér Gabriella
Kereskedelmi vezető

 

 

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A hobbi, ami értéket teremt - paprikaszószok formájában

2025. november 12. 04:56

Oravecz Kristóf századosnál, a Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandár pilótájánál jártunk. Kristóf hobbija a paprikaszósz készítés. A hobbiból kisebb vállalkozás lett.

Van jövője a kukoricatermesztésnek Magyarországon

2025. november 11. 16:10

Portfóliónkban idén is olyan kukoricahibrideket találhatnak partnereink, amelyek a szélsőséges időjárási viszonyok között is megbízhatóan teljesítenek.

Döbbenetes módon reagál a talaj a szárazságra, új felfedezés okoz szenzációt

2025. november 8. 16:10

A talaj mikroorganizmusai „emlékeznek” a szárazságra – segítik a növényeket a klímaváltozás okozta stressz leküzdésében.

Megjelent a SAATEN-UNION tavaszi fajtakatalógusa

2025. november 7. 11:10

A tág vetésforgó és a termesztési lehetőségekhez illeszkedő fajták biztosítják a stabilitást a változó környezetben.

Nagyot csökkent a kukorica határidős ára

2024. június 27. 07:10

Az Egyesült Államokban és Európában ellentétes irányú változások történtek. Az USDA negyedéves jelentése előtt a kereskedők kivárnak.

Kilőtt a kukorica ára a héten

2025. január 11. 09:10

Európában a malmi búzáért 1,6, a takarmánybúzáért 0,9%-kal adtak kevesebbet, a kukoricáért 0,6, a repcéért 4,5%-kal kellett többet fizetni.

Új arcok a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület vezetésében

2018. augusztus 19. 06:00

A megválasztott tisztségviselőknek gratulálunk, az Agrofórum nevében is úgyis mint az Egyesület egyik tagja, a másik pedig magam volnék, Dr. Bódis László.

A szójaoltás jelentősége és várható hozadékai

2019. március 24. 09:14

A növénytermesztésben az egyik leggyakoribb limitáló tényező a nitrogénellátottság. A pillangós virágú növények – így a szója is – fajspecifikus Rhizobium baktériumokkal szimbiózist alakítanak ki.