Növénytermesztés

Megéri hagymával foglalkozni?

Agrofórum Online

A hagyma hazai termesztésének perspektíváiról olvashatják rövid összefoglalónkat.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a FruitVeb, valamint a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács hagyma növényvédelmi szakmai napot szervezett Szabadszálláson.

A precíziós növényvédelmi technológiákat is bemutató eseményen a hagymatermesztés kihívásai mellett a kultúrát érintő perspektívákról is hallhattunk. Mi határozza meg a hagyma növényvédelmét? Milyen fajtákat érdemes előnyben részesíteni? 

Varga István FruitVeb alelnök, a NAK szabadföldi zöldség alosztály vezetője osztja meg velünk röviden gondolatait.

Megközelítőleg olyan 6-700 ha-nyi hagymatermelő jelent meg a rendezvényen, ami 60-70%-os részvételi arányt jelent a hagymatermesztők körében. Az utóbbi időben megfigyelhető a hagymatermesztők
közötti összefogás erősödése: mind technológiai újítások tekintetében, mind piaci megjelenésben kisegítik egymást.

– mondta Varga István.

A hagymatermesztés területe hazánkban előreláthatólag 10-15%-kal növekedik majd, ami annak  köszönhető, hogy az elmúlt években vonzóbbá vált a zöldságtermesztés, bár a hagyma
hektáronkénti előállítási költsége magasabb, lévén igényesebb növény.

Az elmúlt évek piaci változásai várhatóan egyre nagyobb kedvet hoznak a vöröshagyma termesztéséhez. Alapvetően vöröshagymát csak öntözött körülmények között érdemes termeszteni, öntözetlen körülmények között már az orosz rulettnél is kockázatosabb vállalkozás.

– tette hozzá a szakértő.

További részletek a videóban, a hagymával kapcsolatos egyéb cikkeink pedig honlapunkon találhatók.

Megéri hagymával foglalkozni?

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Cukorrépa Napon a KWS csapata!

2026. október 16. 10:10

2026. július 1-től a KWS Magyarország Kft. látja el a KWS cukorrépa vetőmag portfóliójának képviseletét, így nagy örömmel vettünk részt teljes szaktanácsadó csapatunkkal a Magyar Cukor Zrt. által rendezett Cukorrépa Bemutató Szakmai Napon Enyingen.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

Kiültethető a kertbe az elvirágzott, cserepes jácint?

2023. március 31. 04:37

Névnapomra kaptam egy cserepes jácintot ajándékba. Nagyon szép volt, de időközben elvirágzott. Kiültethető most a kertbe ez az elvirágzott jácint?

Ettől különleges az elefántfokhagyma

2024. november 4. 07:10

Az elefántfokhagyma sokkal lágyabb ízű és lédúsabb, ezért nem tudja kiváltani teljes mértékben sütés-főzés során az intenzív ízű fokhagymát.

A házikertekben is megjelenhet a hagymavész?

2020. július 13. 07:16

Évek óta nevelek hagymát családi fogyasztásra. Tavasszal a zöldhagymák levelein, később a fokhagyma leveleken is ugyanolyan apró vörösbarna foltok fejlődtek. Mik lehetnek ezek és hogyan lehet ellene védekezni?

Elindult a vöröshagyma betakarítása

2019. június 7. 11:33

A technológiában is fejlesztések szükségesek, melyek legfőképp a betakarítási technológia, növényvédelem, a gyomirtás, a tápanyag-utánpótlás és az öntözés területére fókuszálnak.