Növénytermesztés

Menetszámcsökkentés a felhasznált nitrogén optimalizálásával

Agrofórum Online

Egyre nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság és a hatékony tápanyag-gazdálkodás a mezőgazdaságban. A BASF Hungária Kft. rendezvényén termelőket kérdeztünk tapasztalataikról, ill. az általuk alkalmazott technológiákról.

Józsa Bence, versegi gazdálkodó 750 ha-on foglalkozik növénytermesztéssel. A vetésforgóban megtalálható az őszi káposztarepce, őszi búza, őszi árpa, étkezési zöldborsó, napraforgó, kukorica és a lucerna. A tápanyagutánpótlás terén a nitrogénfelhasználás optimalizálására törekszik. Fontos, hogy időben, a növény fenológiájához igazítva kerüljön ki a tápanyag a területre.

Menetszámcsökkentés hogyan érhető el kevesebb nitrogén felhasználásával?

A Limus® ureáz inhibitor hatását vizsgálták saját gazdaságukban, őszi kalászos kultúrában. Az inhibitor alkalmazásával menetszámcsökkentés mellett a kijuttatott nitrogén mennyisége is csökkenthető volt.

Hagyományos technológia szerint három alkalommal juttatnak ki nitrogén műtrágyát. Az első a koratavaszi fejtrágyázás, majd három héttel később újabb fejtrágyázás, végül kalászolás környékén 20-30 kg nitrogén hatóanyagot juttattak ki.

Józsa Bence, versegi gazdálkodó, forrás: Agrofórum Online

Limus®-szal együtt egyetlen alkalommal, koratavasszal juttattak ki UAN oldatot. Magát Bencét is meglepte az eredmény, hogy az a terület hozta a legnagyobb mennyiségű és legjobb minőségű termést, ahová egymenetben juttatták ki a nitrogént a Limus technológiával.

Ezzel a technológiával, menetszámcsökkentés, ill. a kijuttatott nitrogén mennyisége is csökkenthető, így a környezeti terhelés csökkentése mellett gazdaságosabbá tehető a termelés.

Mi a tapasztalat egy nagygazdaságban?

Zoványi György, a Mezőfalvai Zrt. növénytermesztési ágazatvezetője elmondta, hogy Mezőfalván 6.500 ha-on, Sopronhorpácson pedig 3.300 ha-on gazdálkodnak. Változatos vetésforgóval dolgoznak 13 növénnyel. A kalászosok mellett az állatállomány számára takarmánynövényeket termesztenek, ill. cukorrépa, borsó vetőmag-előállítás, csicseriborsó szerepel a vetésforgóban. A teljes vetőmag-előállító terület eléri az 1.000-1.100 ha-t.

Zoványi György, a Mezőfalvai Zrt. növénytermesztési ágazatvezetője, forrás: Agrofórum Online

A területen alapvetően forgatás nélküli talajművelést alkalmaznak, csak abban az esetben szántanak, ha az indokolt. A tápanyagutánpótlást kb. 30%-ban a cégcsoporthoz tartozó állatállományoktól származó szerves trágyával oldják meg, 70%-ban műtrágyát alkalmaznak.

Nitrogénveszteséget karbamidnál tapasztaltak, saját műtrágya keverő berendezésükkel a felületkezelést maguknak végzik el. Nagyparcellás saját kísérletben ők is csökkenteni fogják a nitrogénfelhasználást inhibitor alkalmazása mellett. A céghez tartozó területek igen sokfélék, így különböző adottságokhoz kell alkalmazkodniuk.

Részletek a videóban.

Borítókép forrása: pixabay.com

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Menjen biztosra, álljon a győztes mellé!

2025. december 23. 11:10

Az aszályos időszakok és a piaci bizonytalanságok közepette a SAATEN-UNION olyan genetikát kínál, amely szélsőséges körülmények között is megbízhatóan teljesít.

Öntözés nélkül termett 14 tonnás kukorica Borsodban, utánajártunk a csodának

2025. december 23. 04:58

Borsod vármegyében, Cigándon gazdálkodik György Gergő, aki a Kukorica Klub 2025. évi termésversenyében, öntözetlen körülmények között kiemelkedő eredményt ért el, első helyezett lett. Felkerestük telefonon, sikerének hátteréről kérdeztük.

A szója a vetésforgót és a pénztárcát egyaránt gyarapítja

2025. december 18. 14:10

A terület adottságainak megfelelő vetőmag választása kulcskérdés, ebben adnak széles választási lehetőséget a SAATEN-UNION fajtái.

Biológiai készítményekkel a termésbiztonságért

2025. december 18. 07:10

A talajélet tudatos erősítése ma már kulcskérdés a termésbiztonságban. Biológiai készítmények a gyakorlatban.

A talajművelés fejlődéstörténete - Horizontális – vertikális – precíziós alapművelés

2018. október 7. 14:00

A talajművelési technológiát meghatározó alapművelés történhet forgatással és forgatás nélkül. Ennek előnyeit és hátrányait, valamint a rendelkezésre álló talajművelő eszközöket veszi sorra a Szerző.

Az ultra-sekély talajművelésben rejlő agronómiai lehetőségek

2020. augusztus 12. 08:57

Joggal merül fel a kérdés, ha most újdonságként itt van a fenti címben említett az ultra-sekély művelés, akkor vajon létezik-e sekélyművelés is? Nos, a válasz talán azért egyszerű, mert az okszerű sekélyművelés kidolgozása is a Väderstad nevéhez kötődik, egészen pontosan egy 20 évvel ezelőtt bemutatott munkagéphez, a Väderstad Carrier-hez, akkori nevén Rexius Carrier-hez.

Talajdegradációs folyamatok: tömörödés

2022. június 12. 07:38

A talajok tömörödöttsége hozamveszteséget és ezáltal profitcsökkenést eredményez. A tömörödöttség fizikai úton (szántással, mélylazítással) csak ideiglenesen szüntethető meg, mivel nem egy pusztán fizikai jelenségről beszélünk.

Csernozjom talajok bemutatása I.: öntés és kilúgzott csernozjom

2021. november 3. 05:36

Most a csernozjom talajtípus kategóriába tartozó két altípus kerül bemutatásra, az öntés és a kilúgzott csenozjom talajok.