Második része következik a szántóföldi növénytermesztés elmúlt szezonjára való szubjektív visszatekintésnek, amelyben az őszi kalászosok gyomosodását nézzük meg közelebbről. Ahogyan azt én láttam.
Az előző cikkben, amely e növénykultúrák gombabetegségeivel foglalkozott, idéztem egy kollégától, aki tavasszal úgy látta, hogy „eseménytelen kalászos évünk van”. Ez a sommás megállapítás a kórokozókra igaz volt, azonban korántsem volt az a gyomnövényekre, a gyomosodásra. Ha csak az alapján ítélünk, hogy egy táblára nézve látunk-e az állomány fölé nőtt gyomnövényeket, akkor nagy általánosságban azt mondhatjuk, nem volt különösebb probléma az idén. Voltak -mert mindig vannak- elborzasztó állapotú táblák, de messze nem ezek jelentik az átlagot. Viszont ez a pozitív helyzetjelentés csak abban az esetben igaz, ha nem vesszük figyelembe, mi minden történik az egyszikű gyomnövényekkel, valamint azokkal a kétszikűekkel, amelyek egész vegetációs időben „lent maradnak” az állomány mélyén. Induljunk most egy kicsit messzebbről, mielőtt rátérnénk az elmúlt szezonban történtekre.
Kétszikű gyomnövények
Kezdjük a sort a kalászosokban gyomosító kétszikű gyomnövényekkel, amelyeknél az utóbbi években erőteljes átrendeződés zajlik. Ugyanis egyre nagyobb egyedszámmal, valamint egyre nagyobb borítással jelentkeznek azok a gyomnövények, amelyek már az ősz során csíráznak, kikelnek és együtt telelnek a kultúrnövénnyel. Mely fajokra gondolok? Elsősorban a veronikafélékre (1. kép), ezeken belül a borostyánlevelű és a perzsa veronikára, a tyúkhúrra (2. kép), az ebszékfűre, a mezei árvácskára, a pipacsra, a piros és bársonyos árvacsalánra, valamint a szarkalábfajokra.
Ezek előretörését a gyomfelvételezési adatok is mutatják. A legújabb országos felvételezés eredményei alapján az őszi búza legfontosabb gyomnövényei között az első tízben ezek közül ötöt is megtalálhatunk! A tyúkhúr rögtön az első helyre került, míg a korábbi országos felvételezés során még a tizenegyedik helyen szerepelt, de hasonlóan nagy ugrást hajtott végre a borostyánlevelű veronika is, amely most a negyedik helyen szerepel, szemben a korábbi tizenhetedikkel. Ezekhez a változásokhoz kicsivel több mint tíz év elegendő volt! Ezek az adatok is azt mutatják, hogy nagyobb figyelmet érdemelnek azok a gyomnövények, amelyek már az ősz során megjelennek az állományban, sőt, kedvező körülmények között akár a tél során is kikelhetnek és együtt telelnek a kultúrnövénnyel. Természetesen termőtájanként változó, hogy mely fajok okoznak problémát, vagy egyáltalán jelen van-e valamelyikük.
Egyszikű gyomnövények
A kétszikűeken kívül, ha kisebb területen is, de gondot okoznak az egyszikű gyomnövények is. Itt a nagy széltippanra, a hélazabra, a rozsnokfélékre (3. kép), a parlagi ecsetpázsitra (4. kép), vagy újabban a perjefélékre kell gondolni. Ezek közül némelyik, pl. a nagy széltippan, vagy a hélazab már jól ismert, egyes termőtájakon hosszú idő óta küzdenek velük a gabonatermesztők. Miközben ezek egyre több, eddig nem fertőzött területen jelennek meg, vannak feljövőben lévő gyomnövények is, pl. a rozsnokfajok, vagy a parlagi ecsetpázsit, amelyeket egyre több táblán és egyre nagyobb tömegben láthatunk. Ezek közül a legtöbb már az ősz során kikel, együtt telel kultúrnövénnyel, majd nyár elején magot hoz.
A károsítás
Felmerülhet, hogy ugyan milyen problémát okozhatnak ezek a gyomnövények, amelyek még csak nem is minden esetben jönnek az állomány fölé? Pedig a kártételük, annak ellenére, hogy nem látványos, jelentős lehet. Elnyomni ugyan nem fogják a kultúrnövényeket, azonban a jelenlétük árát egy nagyon fontos terméskomponensen, a kalászszámon keresztül fizetjük meg. A nagy tömegben kikelő gyomnövények ugyanis szinte az „első perctől” kezdődően komoly konkurenciát jelentenek a kultúrnövények számára a vízért és a tápanyagért folytatott versengésben (5. kép). Nagy egyedszámnál hatással vannak a bokrosodás mértékére, egyrészt úgy, hogy eleve kevesebb sarjhajtást képeznek a búza- vagy árpatövek, másrészt olyan módon, hogy a kultúrnövény végül nem nevel meg minden hajtást, amely képződött, ezért azok leszáradnak. Ez a kártétel önmagában is elegendő lehet ahhoz, hogy termésünk fájdalmasan nagy hányadát veszítsük el.
Pedig gyomirtunk, mi akkor a baj
A fentiekben említett gyomnövényekkel szembeni védekezés a megszokottól eltérő szemléletet kíván. A jól megszokott gyakorlat szerint a tavaszi gyomirtásunk főként a kétszikű gyomnövények ellen irányul. Az ennek során alkalmazott hatóanyagok jó része persze elpusztítja felsorolt széleslevelű gyomnövényeket is, a baj azonban az, hogy többnyire már későn. Jelenleg a legnagyobb területen szulfonil-karbamid típusú gyomirtó hatóanyagokat használunk a kétszikű gyomnövények elleni védekezésben. Ezek közül a legtöbbnek megvan az a nagyon kedvező tulajdonsága, hogy a kultúrnövény fejlettségi állapotát tekintve széles a felhasználási időszak, amikor a fitotoxicitás veszélye nélkül kijuttatható. Azaz, van időnk kivárni, hogy a tavasszal csírázó gyomnövények, vagy az árvakelésű napraforgó minél nagyobb hányada kikeljen, így egyetlen kezeléssel megoldhassuk a gyomirtást. Azonban ez a gyakorlat az ősszel kelő kétszikű gyomnövények ellen összességében nem hatékony, azok ilyenkor már vegetációjuk végén járnak, lassan már magot érlelnek, amelyek előbb vagy utóbb, de a talajra kerülnek (6. kép). Ezért az ilyen gyomirtási technológiával nem tudjuk csökkenteni a talaj gyommagkészletét e gyomfajok esetében. Sőt, ekkorra már megtörtént a károkozásuk is, ezért az ilyen kései gyomirtásnak szinte már semmi jelentősége sincs az esetükben. Ezért már az ősz során törekednünk kell arra, hogy korán, a vetés után kelés előtt, vagy a néhány leveles gabonaállományban elvégzett védekezéssel kikapcsoljuk a gyomkonkurenciát, egy- és kétszikűt egyaránt. A kora tavaszi gyomirtás nem tökéletes megoldás ugyan, azonban mégis jobb választás lehet, mint az időben késve elvégzett kezelés.
Milyen is volt az előző szezon
Azért is tartottam fontosnak leírni a fentieket, mert a területeket járva az elmúlt szezonban is azt láttam, hogy egyre több a probléma az ősszel kelő gyomnövényekkel. 2020 őszén a kellően nedves körülmények között nagy tömegben keltek mind az egyszikűek, mind a kétszikűek (7. kép).
Az enyhe tél semmiféle problémát sem okozott számukra, gond nélkül átteleltek (8. kép), így tavasz végére a kétszikűek, nyár elejére az egyszikűek is nagy tömegben neveltek magot.
Természetesen a magról kelő gyomnövényeken kívül a kalászosok tipikus évelőit is megtalálhattuk a gabonatáblákban. A mezei acat (9. kép) helyenként nagy tömegben mutatkozott, azonban tendenciájában e gyomnövény jelentősége mintha csökkenne. Ugyancsak kisebb problémát okoz az apró szulák is, én magam alig találkoztam az általa „beszőtt” foltokkal.
Természetesen minden termőtájnak megvannak a sajátos gyomviszonyai, általánosan előforduló gyomnövényei. Ez akár táblaszinten is változhat, függ az alkalmazott műveléstől, a gazdálkodás színvonalától, a terület talajadottságaitól, de még hosszan sorolhatnánk, mi mindentől. Azonban, látva a kalászosaink gyomösszetételében történő változásokat, egyre inkább úgy tűnik, át kell gondolkodnunk a gyomirtási technológiánkat és abban helyet kell adnunk az őszi gyomirtásnak.
Az elmúlt szezonban a gyomnövények okozta gondok mellett szinte eltörpültek a rovarkártevők által okozott problémák. A sorozat következő részében ezt a témát néznénk meg közelebbről.
