Közeledik a szántóföldi növénytermesztési szezon vége és bár a mezőgazdaságban soha nem fogy el a tennivaló, talán több ideje marad a gazdálkodóknak arra, hogy visszatekintsenek az elmúlt év történéseire. Érdemes ezt megtenni, részben azért, mert ahogy múlik az idő, kopnak az emlékek és fontos részletek eshetnek ki az emlékezetünkből. Olyanok is, amelyekből tanulhatunk és profitálhatunk. Ehhez szeretnék hozzájárulni ezzel a most induló cikksorozattal, amelynek célja, hogy sorra vegye a legfontosabb növénykultúrákban általam tapasztaltakat, főként növénytermesztési, növényvédelmi szempontból. Persze, ez a visszaemlékezés szubjektív lesz, én ezeket láttam, ezeket tapasztaltam, amerre jártam, ezekkel találkoztam. Az ország más területein eltérő tapasztalatok is születhettek, ezért kérem a kedves olvasókat, hogy semmiképpen se kezeljék országos kitekintésként a leírtakat, hanem inkább gondolatébresztőként, amelyhez mindenki hozzáteheti a saját tapasztalatait. Ilyen módon remélhetőleg tanulságok is kikerekednek majd ebből.
Kezdjük az őszi kalászosokkal a sort, ezen belül azok gombabetegségeivel. Őszi vetésű növények lévén, nézzük meg, hogy 2020. őszén, telén történt-e említésre méltó ezen a területen. A kérdésre a válasz az, hogy igen, történt. Ha visszaemlékszünk, a vetést követő hónapok – az október kivételével – az átlagosnál kevesebb csapadékot hoztak, azonban igen gyakoriak voltak a párás, ködszitálásos időszakok, amelyek a kalászosok lombozatán szinte folyamatos vízborítást eredményeztek.
Ennek köszönhetően meg is jelentek ez ilyen viszonyokat kedvelő kórokozók, az őszi árpákban a barna levélfoltosság (1. kép), valamint a hálózatos levélfoltosság (2. kép). Mivel a fentiekben már említett időjárási viszonyok 2021. januárban és részben februárban is jellemzőek maradtak és a tél sem volt különösebben hideg, e kórokozók végigkísérték az állományok áttelelését, tüneteiket majd minden táblában megtalálhattuk.
Ezek végül ezért „tűntek” el a szemünk elől, mert az árpaföldeken durva, a szokásosnál is erősebb sárgulás (3. kép) alakult ki, valamint a február közepe táján megérkező fagy jelentős mértékű fagyási sérülést (4. kép), így levélszáradást váltott ki. Ezek a hatások szinte elmosták e kórokozók tüneteit, a levelek leszáradása miatt azokat már többnyire nem láthattuk.
Kórokozót az őszibúza-vetésekben is találhattunk, a szeptóriás levélfoltosság (5. kép) tünetei már a tél során is láthatók voltak egyes leveleken, de március elejére-közepére a fertőzés helyenként olyannyira elhatalmasodott, hogy a kórokozó az alsó levelek tömeges leszáradását okozta (6.-7. kép).
Természetesen a leggyakoribb gombabetegség, a gabonalisztharmat (8. kép) is jelen volt az állományokban, tüneteit a búza- és árpatáblákon már a téli időszakban is sok helyen láthattuk, azonban nem alakult ki erős fertőzése, az egész tenyészidőszak során „lent maradt” az alsó szárrészeken és leveleken.
Az eddigiekben említett kórokozók esetében az időjárási körülmények voltak főként azok, amelyek a problémát megoldották. Az általam járt területre az országos átlaghoz képest jelentősen kevesebb csapadék érkezett a kora tavaszi időszakban, így ezek a -többnyire nedves viszonyokat kedvelő- kórokozók nem találták meg az életfeltételeiket, így fertőzésük megállt, további kártételük megszűnt.
A tenyészidőszak további részében a gombabetegségek már kisebb veszélyt jelentettek, az ellenük történő védekezés kevesebb munkát adott. Bár a levél- vagy vörösrozsda megjelenéséről lehetett hallani egyes termőtájakon, azonban különösebb problémát tudtommal nem okozott.
Én magam egyetlen olyan növényt sem találtam, amelyet ez a kórokozó betegített volna meg. Az őszi búza termesztésekor fontos kérdés, hogyan alakul a kalászfuzáriózis (9. kép) fertőzése. Ez az év ebből a szempontból sok problémát nem okozott. Bár a búza virágzásának elején még kedvezőek voltak az időjárási körülmények ahhoz, hogy megtörténhessen a kalászfertőzés, azonban a későbbiekben kibontakozó szárazság miatt a veszély csökkent. Részben ennek is köszönhető, hogy alig-alig találtam kalászfuzáriózis által megbetegített kalászt. Ehhez természetesen az is kellett, hogy e kórokozó ellen szinte mindenki védekezik, a kalászvédelmi kezelést még az extenzíven gazdálkodó búzatermesztők is elvégzik.
A kórokozók között kell megemlítenünk azokat a vírusos megbetegedéseket (10. kép), amelyek a kalászosainkat betegítik. Ezek közül a két legjelentősebb a levéltetvek által terjesztett árpa sárgatörpülés-vírusa (BYDV), valamint a kabócák által terjesztett búza törpeségvírusa (WDV). Ezekkel a vírusvektor kártevők a növényeket már az őszi időszakban megfertőzik, amire hatással vannak az időjárási körülmények, a hosszan tartó és meleg ősz megnöveli a vírusok átadásának kockázatát. Mivel 2020. őszén a körülmények nem kedveztek a vírusvektoroknak, ezért az állományokban csak kismértékű vírusfertőzéssel lehetett találkozni.
Egy gazdálkodó kollégám úgy fogalmazott még a tavasszal, hogy „eseménytelen búzás évünk van”. Növényvédelmi szempontból, különösen a kórokozók terén ez valóban elmondható. A gyomnövények esetében azonban más a helyzet. A sorozat következő részében ezt a területet vizsgálnánk meg közelebbről.
