Öntözésfejlesztés: hol és hogyan érdemes?

Kutatásokra alapozott véleményük szerint a különböző nyilatkozatokban megcélzott egymillió hektár helyett reálisan 400 ezer hektárra növelhető az öntözött terület – ez viszont nagy fejlődést hozhat a magyar mezőgazdaság teljesítményében.

Már-már közhelyszerűen ismételt alapvetés, hogy az öntözés fejlesztése Magyarországon az egyik legfontosabb stratégiai kérdés. Az elmúlt két-három évtizedben mégsem történt érdemi előrelépés a mezőgazdasági vízfelhasználás tekintetében, ezért komplex és átfogó módon szükséges újraértékelni Magyarország vízgazdálkodását, vízhasznosítását és a vízkormányzás teendőit.

Bár évi 150-200 milliméteres csapadékhiányos ország vagyunk, van vizünk, de azt nem használjuk ki. Az országba folyóinkon éves átlagban befolyik 107 köbkilométer víz és kifolyik 112 köbkilométer. Évente három Balaton mennyiségű vizet tehát hasznosítás nélkül engedünk el!

A mezőgazdasági termelés ősidők óta kitett a természeti környezet változó hatásainak. A napsugárzás, a csapadék, a levegő egyszerre lehet áldás és átok is a gazdálkodók számára. Napjainkban ugyanakkor egyre több jele mutatkozik annak, hogy a környezet még inkább kiszámíthatatlanabbá, bizonytalanabbá válik, ami növeli a termelés kockázatát.

Pedig a mai világban, amikor mind több és több embert kell táplálni egyre magasabb színvonalon, a termelési stabilitás természetes igény. A növénytermesztési kockázat minimalizálásának egyik legfontosabb eszköze az öntözés. Ma a világ megművelt területének mintegy hatodrészét öntözik és ezen terem meg az élelmiszerszükséglet egyharmada.

Van vizünk – csak nem használjuk!

Magyarországon az öntözés feltételei rendkívül kedvezőek, hiszen felszíni és felszín alatti vízzel egyaránt gazdagon ellátott. Ugyanakkor messze nem használjuk ki ezeket az adottságokat. Immár több évtizede egyaránt erodálódnak azok a fizikai eszközök (csatornák, öntözőberendezések, szivattyúházak), illetve szellemi javak (oktatás, kutatás), amelyek a magas színvonalú öntözéskultúrának feltételei.

Ugyanakkor hazánk vízellátottsága tág határok között mozog: száraz, aszályos nyári időszakban nagy kiterjedésű területeken tapasztalható vízhiány, ugyanakkor gyakran egyszerre jelentős mennyiségben lehulló csapadék okoz ár- és belvízkockázatot. A jelenlegi állapotokat az is jellemzi, hogy hazánkat évente több felszíni víz hagyja el, mint ami hozzánk befolyik, miközben egyes években súlyos aszály sújtja az ágazatot. Ha csak a felszíni vizekből adódó öntözési lehetőségeit kihasználná Magyarország, sokkal stabilabb és intenzívebb mezőgazdálkodást folytathatna.

Ezek a tények nem ismeretlenek a hazai szakemberek és az agrárirányítás tisztségviselői előtt, a rendszerváltás óta mégsem történt érdemi előrelépés, az öntözésfejlesztés megmaradt a verbális kommunikáció szintjén. Sőt, azóta csak visszafejlődés tapasztalható: drasztikusan csökkent az öntözési kapacitás , hiszen az ezredfordulón 26 ezer mobil és stabil öntözőberendezés működött Magyarországon, számuk pedig mára 12 ezerre apadt. A rendszerváltást követően az öntözésre berendezett területek nem növekedtek, a vízjogilag öntözhető terület nagysága csökkent, de a 2004-től megnyílt uniós támogatások sem növelték jelentősen az öntözésfejlesztési beruházásokat.

Ha optimistán tekintünk a jövőbe akkor reménykeltő lehet, hogy a Kormány egy idén szeptemberi határozatában felhívta az agrárminisztert és a belügyminisztert, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közreműködésével tegyenek javaslatot az öntözési célt szolgáló fejlesztések megvalósításának sorrendjére, ütemezésére, valamint finanszírozási igényére.

Az öntözés fejlesztésével kapcsolatban megítélésünk szerint stratégiai célként (illetve eszközként) kellene megfogalmazni:

• az öntözési kapacitás jelentős növelését;
• az agrárszabályozás jogi és gazdasági eszközrendszerének átalakítását, hogy azok a mostaninál hatékonyabban segítsék az öntözésfejlesztést és üzemeltetést;
• a különböző uniós programok célirányos felhasználását, hogy azok adjanak nagyobb lehetőséget technika-technológia fejlesztésére;
• valamint, hogy őrizzük meg, támogassuk és fejlesszük azt a szellemi potenciált, ami az öntözéssel kapcsolatban a tudományos műhelyekben, fejlesztő intézményekben rendelkezésre áll.

Miért, és hogyan öntözzünk?

Magyarországon a mintegy 550 milliméter évi átlagos csapadékmennyiség elvileg elegendő a legtöbb jelenleg termesztett növénykultúra számára. A fő gondot az jelenti, hogy a csapadék mennyisége a tenyészidőszakban kevés, és az eloszlása területileg is egyenetlen. Ennél fogva a talaj nedvességkészlete és a talajvíz szintje állandóan változik, és – különösen a növekvő gyakoriságú aszályos években – esetenként nem éri el a növénytermesztés számára kedvező értéket. Amennyiben az öntözés a termesztéstechnológia szerves részét képezi, a termésbiztonság, és a termékminőség is jelentősen javítható.

Hazánkban az öntözés hiánya miatt évről-évre jelentős termésingadozást tapasztalunk és ez olyan stratégiai döntésekben is bizonytalanságot okoz, mint például a gabona többlettermés levezetésére is alkalmas, a gabonakeresletet gerjesztő bioetanol-gyártás magyarországi fejlesztése. De ugyancsak károkat okoz az öntözés hiánya a friss fogyasztású, de különösen a konzerv- és hűtőipar számára termesztett zöldség- és gyümölcsfélék termesztés-időzítésében is, hiszen az időbeni programozás öntözött körülmények között könnyebben megoldható. Bizonyos esetekben a termesztési technológiák egyenesen megkövetelik az öntözés lehetőségét.

Az öntözés azonban nemcsak mesterséges vízpótlás, hanem fagyvédelmi, színező, tápláló, növényvédelmi beavatkozás is. A biztonságos és a minőségi termelés a hozamok fajlagos növelését is megelőző szempont. A minőség ugyanis az értékesítési árban megtérül, sőt adott esetben a piaci értékesítésnek is feltétele (ilyen például a színező öntözés hatása a gyümölcs értékesítési árára). Mindezek mellett az öntözés lehetőségének megteremtése növeli a föld értékét és a multifunkcionális mezőgazdaság érvényesítését is szolgálja.

Magyarországon a legnagyobb hagyománya a felületi öntözésnek van, ezen belül is az esőszerű öntözésnek. A korábban alkalmazott álló helyzetben üzemelő, kézi, illetve gépi áttelepítésű esőztető berendezéseket az 1980-as évek elejétől felváltották az úgynevezett járvaüzemelő berendezések. Az 1980-as évek elejétől a csévélhető, a körbejáró és a lineár berendezések térhódítása következtében ma már a szántóföldi öntözött területek mintegy 80 százalékán a járvaüzemelő berendezések működnek.

Ugyanakkor az öntözés technikai fejlesztésében egyre nagyobb szerepet kell játszania a környezetvédelem szempontjainak. Előtérbe kell helyezni a víz- és energiatakarékos, környezetkímélő, részben vagy egészben alternatív energiaforrást hasznosító automatizált rendszereket. Így egyre inkább tért kell hódítania a mikroöntözés alkalmazásának, amely közvetlenül a növény közelébe juttatja az öntözővizet. Fontosabb előnyei: takarékos vízhasználat, kis párolgási és elszivárgási veszteség, ezért az öntözés hatékonysága meghaladhatja a 90 százalékot. Ez különösen lényeges szempont a zöldséghajtatásban, az intenzív gyümölcstermelésben, de egyes fajok esetében a szabadföldi zöldségtermelésben is.

Az öntözés fejlesztése céljából felsorolt érvek mellett azt is hangsúlyozzuk: kiemelt szempontként figyelembe kell venni, hogy a szűkös fejlesztési források megfelelő módon hasznosuljanak. Ezért csak olyan táblákon célszerű az öntözésfejlesztést ösztönözni, ahol a vízpótlás gazdaságos. Az öntözés megtérülését és gazdaságosságát számos konkrét helyi adottság, az alkalmazott technológia, a termelési szerkezet, vagy a szakismeret is befolyásolja.

Gyakorlati tapasztalat, illetve korábbi kutatások is igazolják, hogy jó termőhelyeken az öntözés általában busásan megtérül. Kedvező adottságú termőhelyeken az átlagos és pótlólagos ráfordítások hatékonysága nagyobb. (Ugyanakkor a jó termékenységű talajok magasabb víztartó képességgel rendelkeznek, ezért az aszály okozta terméskiesés kockázata alacsonyabb.) A közepes vagy gyengébb minőségű termőföldeken azonban ez nem feltétlen van így, az öntözés gazdaságossága az alkalmazott növénykultúra és öntözési technológia és a felsorolt egyéb tényezők függvénye.

Csökkenő öntözési teljesítmény

Magyarországon öntözött terület nagysága – az 1971-1974 es évek kivételével (aminek statisztikai számbavételi okai voltak) – soha sem haladta meg a 200 ezer hektárt. Ugyanakkor hosszú idősoros elemzés bizonyítja, hogy az 1980-as években megkezdődött és a rendszerváltás után felerősödött negatív folyamatok hatására ez a terület is csökkenő tendenciát mutat. Az 1990-es évek tulajdon és birtok-szerkezet váltását követően a 70-es, 80-as években végrehajtott meliorációs és öntözés-fejlesztési beruházások jó része amortizálódott, gazdátlanná vált, az infrastruktúra elhanyagolt állapotba került.

Az összefogás hiánya ezen a területen is megmutatkozott, márpedig az öntözőberendezések karbantartása, a széttagolt parcellák öntözése csak összefogással lenne megvalósítható. Mindezek hatására az elmúlt 10 év átlagában az öntözött terület nem haladta meg a 100 ezer hektárt. A vízjogi engedéllyel rendelkező terület mintegy 200 ezer hektár. A meglévő kapacitásoknak fele tehát az aszályos években sincs kihasználva a magas költségek, és a finanszírozási problémák miatt.

Az öntözés közel 90 százalékban szántóterületen zajlik, és csak 4-5 százalék oszlik meg a gyümölcs, szőlő- és gyepterületek között. Az egyes növényi kultúrák öntözését vizsgálva megállapítható, hogy a szántóföldi növények közül a kukorica, a rizs és a takarmánynövények, a szántóföldi zöldségféléknél pedig a csemegekukorica, és a zöldborsó öntözése jelentős. Ezeken túl növekvő mértékben öntöznek a zöldségkertészetekben, a gyümölcsültetvényeken, a virágkertészetekben és a parkokban.

A jelenlegi hazai öntözési helyzet nemzetközi összevetésben is tarthatatlan. Az öntözött terület aránya Magyarországon alig 1-2 százalék. Ugyanez az Európai Unió átlagában 9 százalék, míg a világátlag (eltérő adottságok mellett) 20 százalék.

Mekkora terület tehető öntözhetővé?

A szakmapolitikai megnyilvánulásokban és a különböző stratégiai tervekben évtizedek óta megfogalmazódik, hogy …. „az elkövetkező 20 évben 1 millió hektáron kell megvalósítanunk öntözésfejlesztést”. Abban, hogy eddig egy tapodtat sem léptünk előre, a hangzatos, de a realitástól messze eső célok is szerepet játszottak. Ezért kerülni kell ezeket a szakmaiatlan megnyilatkozásokat.

Tudományos kutatások bizonyították, hogy hazánkban az öntözővíz-kapacitás és az öntözésre alkalmas földek alapján az elvileg öntözhető terület maximuma ideális esetben is „csak” mintegy 800 ezer hektár lenne. Véleményünk szerint azonban ekkora terület öntözhetővé tétele sem lehet reális cél. Úgy ítéljük, hogy hosszú távon reálisan 400 ezer hektárra növelhető az öntözhető terület. A források és az egységnyi beruházási költségek alapján 2025-2030-ig legfeljebb a jelenleg is berendezett, de lepusztult 80-100 ezer hektár felújítása és 30-40 ezer hektár új víz és energiatakarékos öntözésfejlesztés képzelhető el. Ennek megvalósításához kellene célirányosan felhasználni – a saját erő mellett – a Vidékfejlesztési Programban és a KEHOP-ban rendelkezésre álló forrásokat.

Mire kell még figyelnünk?

A vízgazdálkodás fejlesztése komplex feladat, melynek alapja a víz tározása. A víztározó leginkább kedvezőtlen adottságú területet hasznosít, megemeli a talajvíz szintjét, rekreációs lehetőséget nyújt és munkahelyet teremt, valamint tájképi értéket is hordoz. A vízvisszatartás gyakorlati megvalósításához, a költséghatékonyság érvényesítéséhez multifunkcionális hasznosításra van szükség. Ilyen lehet például az akvakultúra, amely szerepének erősítése további gazdasági/társadalmi/ökológiai haszonvételi lehetőséget teremt. Így a vízhasználat a helyi igényekkel is összhangba hozható és a víz a vidékfejlesztés szolgálatába állítható. Véleményünk szerint ezért komplex és átfogó módon szükséges újraértékelni Magyarország vízgazdálkodását, vízhasznosítását és a vízkormányzás teendőit.

Az öntözővíz táblához történő vezetésének, illetve a víz visszatartásának és elvezetésének a helyi közösségekkel, valamint a földhasználókkal egyeztetett módon közösen fenntartott és működtetett csatornarendszerek kialakításával, átfogó programok részeként, nagyprojektekben kellene megvalósítania. De ebben állami koordinációra van szükség, és a termelői-tulajdonosi szerepvállalásnak is meg kell jelennie. Ugyanakkor érdemi támogatásokat kell biztosítani a termelők részére az öntözés technikai feltételeinek biztosításához.

A sikeres öntözésfejlesztéshez az integrált vízgazdálkodás egységes intézményi és szabályozási rendszerét kell kialakítani. Érdemi öntözésfejlesztési pályázatokra van szükség. Fel kell számolni a szolgáltatói oldalon a vízgazdálkodással foglalkozó intézmények szervezeti elkülönültségét, össze kell hangolni működésüket, és meg kell szüntetni a párhuzamos feladatvégzést.

A vízgazdálkodási irányítási rendszerben különbséget kell tenni a víz, mint lehetséges katasztrófa előidéző elem, és a víz, mint gazdasági lehetőség között. Utóbbi területen a mezőgazdasági komplex vízhasznosítást különálló irányítási egységként indokolt kezelni.

Az öntözésfejlesztés megvalósíthatóságának és hatékonyságának akadálya a természetes személy földtulajdonosok nagy száma, a birtokok elaprózottsága, a birtokrendezés hiánya. A SAPS támogatásra bejelentett területek alapján a gazdaságok átlagosan 5-6 darab 5 hektár átlagterületű parcellát művelnek. Még a 300 hektár feletti gazdaságok egyben művelt parcelláinak átlagos mérete (16-17 hektár) sem felel meg az öntözés alapvető területi igényének.

Az 5 hektár/parcellás országos átlagnál lényegesen hatékonyabb területhasznosítás az 50 parcellánál többet használó 1,2 ezer gazdaságnál mutatható ki, ahol az átlagos parcellaméret 14-15 hektár. A táblák koncentráltabb elhelyezkedését az öntözésszervezést lehetővé tevő földcserék, illetve a táblatulajdonosok együttműködéseinek kiszélesítése segítheti. Az öntözésfejlesztési beruházások alapját mindezek mellett a beruházás élettartamához igazodó tartós bérletek, illetve földtulajdonlás jelentheti.

A korábbinál jóval nagyobb figyelmet kell fordítani a talaj vízgazdálkodásának javítására. A rendszerváltás előtt kialakított meliorációs rendszerek nagy részét beszántották, megszüntették, illetve karbantartását hanyagolták, ami hozzájárult a belvízzel veszélyeztetett területek arányának növekedéséhez. A meliorációs rendszerek helyreállítása jelenleg számos adminisztratív akadályba ütközik. További problémát jelent az is, hogy a csatornák és azokhoz vezető földutak tulajdonviszonyai rendezetlenek, a forgalomképes művekről és az önkormányzatok tulajdonában levő létesítményekről nincs megbízható leltár. Mindezeket pótolni kell.

Részletes gazdaságossági és környezeti vizsgálatok szükségesek, annak megállapítására, hogy a rendszeresen vízjárta mezőgazdasági területek közül melyeket érdemes öntözésre alkalmassá tenni és mely területeken lehet indokolt a belvíz összegyűjtése, visszatartása, vizes élőhelyek kialakítása.

Megítélésünk szerint az öntözésfejlesztésre rendelkezésre álló hazai és uniós források mellett indokolt lehet megvizsgálni egy – a kárenyhítési hozzájáruláshoz hasonló – öntözésfejlesztési hozzájárulás bevezetésének lehetőségét, az érintett gazdálkodók körében. Ugyanakkor az öntözés-fejlesztésre rendelkezésre álló pénzeket hatékony kell elkölteni, azok nem „ragadhatnak benn”, nem kerülhetnek formálisan elköltésre! Ez a megállapítás hangsúlyosan vonatkozik a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” jogcímre, amely keretösszege 49,57 milliárd forint.

Ugyanakkor az öntözéses-gazdálkodás infrastruktúrájának fejlesztését úgy kell végezni, hogy az alkalmas legyen az ökológiai, környezetvédelmi, a biodiverzitást szolgáló igények kielégítésére is. Az öntözés hozzájárulhat ugyanis ahhoz, hogy a mezőgazdálkodás betöltse „a legmeghatározóbb környezetvédő” szerepet, hiszen ezzel biztosíthatja a hosszú távon is fenntartható gazdálkodást, azt hogy unokáink is ugyanúgy használhassák a föld, a levegő, a víz és a nap áldásait, mint mi a huszonegyedik század elejének emberei.