Van néhány állati károsító, amelyek nem alszanak téli álmot és még a tél folyamán is folyamatosan táplálkoznak és okoznak ezzel jelentős károkat a gazdáknak. A raktári kártevők mellett a rágcsálók azok, amelyek kártételére gyakorlatilag az év szinte minden napján számítani lehet.
Kicsi, de nagyon veszélyes
A mezei rágcsálók csoportját messze a legnagyobb létszámban képviselő faj nem csak hazánkban, de szinte egész Európa területén a mezei pocok (Microtus arvalis). Ez a kis testű, zömök, rövid farkú állatka Európában szinte mindenütt megél. A magas hegységi rétek, a szélsőségesen száraz mediterrán területek, az északi területek fagyos tundrái, a mocsaras, lápos területek, illetve a nagy, zárt erdőségek kivételével szinte mindenütt megél, táplálkozik, szaporodik. Szélsőségesen polifág károsító, így a hírhedten mérgező növények, mint pl. a foltos bürök, vagy a selyemkóró kivételével szinte mindent megeszik és folyton növő metszőfogainak koptatása céljából megrág. Olyan kártevő, amely nem csak a növényt pusztítja el, hanem a mellé letűzött fakarót is.
Mezei pocok járatai őszi káposztarepcében
A mezei pocok veszélyessége nem csak polifág táplálékválasztása miatt veszélyes. Rendkívül nagy az alkalmazkodó képessége. Nem idegen dolog ez a rágcsálók világában, hiszen ismerünk olyan házi egér populációkat, amelyek kimondottan hűtőházi körülményekhez alkalmazkodtak és erre a célra vastag, hosszú szőrmebundát fejlesztettek ki. Ez a kistestű rágcsáló gyakorlatilag minden olyan helyen megél, ahol talál elegendő táplálékot, tud magának kotorékot készíteni és a ragadozóktól valamilyen mértékben védve van. Értelemszerűen a bolygatatlan talajú területek szinte mindegyike alkalmas a mezei pocok megtelepedésére. Így a mezsgyék, árokpartok, évelő kultúrák területei állandó pocok népességet tudnak fenntartani, ahonnan a fiatal egyedek kijutva folyamatosan fertőzhetik és károsíthatják a többi mezőgazdasági területet.
A legtöbb rágcsáló, így a mezei pocok is meglehetősen intenzíven éli az életét. Rövid, legfeljebb 2 éves élete során akár 6 – 8 alkalommal is szaporodhat és az utódok pár hónapos korukban már ivarérettek, szaporodásra képesek. Ennek köszönhetően nem csoda, hogy igen szapora állatok, egy év alatt egy nőstény egyednek akár 160 – 200 utóda is lehet. A kártétel szempontjából ez döntő jelentőségű, hiszen hiába picike a pocok, ha rettentően sok van belőle.
Súlyos mezei pocok kártétel őszi káposztarepcében
Ez a kis rágcsáló földalatti kotorékokban, üregekben, ú.n. pocokvárakban él. Ha napközben nyílt téren találkozunk vele, az már önmagában is jelzi, hogy túlszaporodott az állomány, mivel napközben – ha nem feltétlenül szükséges – nem igazán jár élelem után. Rágcsálásával, növény fogyasztásával nagymértékű direkt kártételt okoz. Ugyanakkor egyfajta közvetett kártételre is képes azáltal, hogy a magasabb növények szárát alul elrágva az egész növény pusztulását okozhatja. Rövid farkát nem tudja segítségként használni, így az egerekkel ellentétben a szántóföldi kultúrákra felmászni nem tud. Közvetett módon is sokféle kártételt okozhat. Fás szárú kultúrákban, ültetvényekben a sok járat miatt sokkal mélyebben átfagyhat a talaj, így az ültetvény növényzetét a téli fagy sokkal jobban károsíthatja, mint azt tette volna a rágcsálók tevékenysége nélkül.
A mezei pocok populációja évente ciklikusan mozog. Tél végén a legalacsonyabb a kártevők egyedszáma, mivel télen a kártevő nem szaporodik, de a természetes ellenségek tevékenysége fokozatosan apasztja az állományt. Sajnos hazánk időjárásának változásai a mezei pockot is érintik, az utóbbi évek enyhe telei során helyenként már lehet találkozni néhány fiatal, gyaníthatóan téli szaporodásból származó egyeddel. Szerencsére ez még nagyon ritka. A mezei pocok populáció éves csúcsát az ősz folyamán éri el az egész éves szakadatlan táplálkozás és szaporodás következményeként. A természetes ellenségek állományszabályozó szerepe is lecsökken a vegetációs időszakban ideiglenesen. A magasra nőtt kultúrák alján a pockok és társaik szabadon garázdálkodhatnak, mivel a szárnyas ragadozók ott nem tudják elérni őket.
Güzüegér és mezei pocok
A mezei pocok ráadásul nem egyedül van jelen a mezőgazdasági területeken. Sok más, ugyancsak kártékony rágcsáló él mellette, amelyek ugyancsak részt vesznek a szántóföldeken megtermelt javak elfogyasztásában. Az Alföld szántóin gyakorta találkozni nagyobb, a vakondtúrás méretét többszörösen meghaladó földhányásokkal. Ezek a güzükúpok, amelyeket a güzüegér (Mus musculus spicilegus) épített és amelyben az általa télre begyűjtött magokat tárolja. Ugyancsak gyakori a kistestű, háta közepén fekete csíkot viselő pirók egér (Apodemus agraricus) is hazánkban. Ezek, valamint a további fajok populációi hasonló éves ciklikusságot mutatnak, mint a mezei pocoké.
Libatrop növény a güzüegér által végzett betakarítás után
Védekezni, de hogyan?
A mezei rágcsálók elleni védekezés nem egy megoldhatatlan feladat, de odafigyelést mindenképpen igényel. Alapvetően el kell különíteni a szántóföldön, illetve az épített környezetben megjelenő rágcsálók elleni védekezést. Ez utóbbi esetben a tél folyamán oda behúzódott mezei rágcsálók mellett a házi egér (Mus musculus musculus) és a vándorpatkány (Rattus norvegicus) populációi okozzák a nagyobb problémát.
Ellenük az integrált védekezés szabályait betartva meglehetősen eredményesen lehet védekezni. A bejutás fizikai megakadályozása sok esetben lassítja bármely rágcsáló faj populációjának terjedését. Végső eszközként ezeken a helyeken csak speciális rágcsálóirtó szerelvényekben elhelyezett rodenticid hatóanyagú biocidek használata engedélyezett csak, illetve kiegészítésként a járatok kezelése ilyen, véralvadás gátló hatóanyagot tartalmazó habbal. E készítmények használatát ugyanakkor célszerű szakemberre bízni. Nem csak azért, mert jobb an ért hozzá, hanem azért is, mert már harmadik éve az EU területén a lakossági és a professzionális rágcsáló irtó készítmények használata teljesen szétvált és lakossági használatra csak kis mennyiségű és erősen csökkentett hatóanyag tartalmú készítmények hozhatóak csak forgalomba. Mindezek mellett megjelent a rezisztencia jelensége is a hazai házi egér és vándorpatkány populációkban, így igen sok esetben pl. a bromadiolon hatóanyagú (ráadásul olcsó) készítmények alkalmazása e kártevők ellen teljességgel hatástalan. Ezen buktatók elkerülése céljából jobb az épített környezetben a rágcsálók elleni küzdelmet hozzáértőkre bízni.
A mezőgazdasági területeken fellépő rágcsálóveszély ellen sokféle módon lehet küzdeni. Az integrált védekezés elveit itt is mindenképpen célszerű követni és nem feltétlenül szükséges a legelső pocok járat láttán azonnal a gazdaboltba rohanni.
Elsődlegesen nem árt felmérni, „hogy mennyi is az annyi”, azaz mekkora a mezei rágcsáló fertőzés mértéke. Erre nagyon alkalmasak a késő őszi és téli hónapok, amikor a talaj felszíne szinte mindenütt szabad, így jól láthatóak a mezei rágcsálók járatai, kotorékai. Érdemes tényleg pontosan, táblánként (mérettől függően) 5 – 10 helyen felmérni a rágcsálók egyedszámát. Ezt leginkább a lakott járat/100 m2 dimenzióban lehet megtenni, azaz 10 x 10 méteres területen fel kell mérni, hogy hány járatban található élő károsító. Ezt legegyszerűbben a területen található valamennyi járat gondos betaposásával lehet elérni, amelyet 1 nap múlva ismét meg kell nézni. Amelyik járat nyílása szabad, az lakott járat, hiszen volt ott valamilyen rágcsáló, amely képes volt újra szabaddá tenni a kotorék nyílását. Nyilvánvalóan ez a betaposásos megoldás fagyos időben nem alkalmazható, azon kívül időigényes is, bár kétséget kizáróan pontos.
Zúzmara a lyuk szélén – ez nem lakott járat
Hozzáértő, már gyakorlati tapasztalattal rendelkező gazdálkodók, növényvédelmi szakemberek ugyanakkor a pocokvár egyéb jellemzőiből is igen nagy biztonsággal meg tudják állapítani azt, hogy van-e gazdája az adott lyuknak, vagy nem. Ha jól kikoptatott utacska, „pocoksztráda” vezet a járathoz, frissen kikapart és kihordott föld van a nyílás körül, a közeli növényeken friss rágás észlelhető, netán látjuk is az állatkát eltűnni a kotorékban, akkor biztos, hogy az lakott járat. Ha bármilyen akadály van a járat nyílásában, úgy azt lakatlan járatnak vehetjük. A pókháló, zúzmara tipikusan ilyen dolgok. Deres, zúzmarás reggeleken ezért jobb a felmérés, mivel ilyenkor, tél végén nem igazán aktívak a pókok és a talajszinten élő pókfajok jelentős része vagy nem sző hálót, vagy nem olyant, amely be tudná teríteni egy rágcsáló járat nyílását.
Bármely módszerrel is dolgozzunk, a 2 lakott járat/100 m2 feletti érték ebben az időszakban már veszélyesnek számít. Ne feledjük: a mezei rágcsálók népességének a mélypontján vagyunk, a populáció innen már csak növekedni fog! Ugyanakkor ezt az értéket ne egy kőbe vésett szabályként fogjuk fel! Egy kis tömegű biomasszával rendelkező növényállományban, pl. egy későn vetett repcében még az 1 lakott járat is sok lehet, ugyanakkor egy hatalmas biomasszával rendelkező területen a 3 db/100 m2 is még elfogadható lehet.
Ha már tudjuk, hogy mekkora a mezei rágcsálók népessége a területen, neki is állhatunk a védekezésnek. Régi igazság az, hogy a legjobb védekezés a megelőzés. Rendkívül sok módon lehet csökkenteni a mezei rágcsálók egyedszámát, de jelentős részüket ezen módszereknek éppenséggel nem most lehet alkalmazni. Az agrotechnikai védekezésnek számos hatásos módja ismert. Ezek egyike a mechanikai irtás, azaz a talajművelés. Nyilvánvalóan nem a felázott, vizenyős talajú februári időszakban kell ezt a tevékenységet eszközölni. A talajművelés 10 – 20 %-os mortalitást tud előidézni a rágcsáló populációban. A fennmaradó egyedek is a ragadozók számára könnyebben elérhetőek, így egy talajművelési folyamat könnyedén akár a felére is lecsökkentheti a pockok, egerek számát.
Nyilvánvalóan a talajművelés időszaka döntően az előző kultúra betakarítása utáni időszak. Ha ez hosszú és a tarló „kivirágzik”, akkor ezt a rágcsálók számára ideális életteret mielőbb meg kell szüntetni. Ugyancsak célszerű a táblaszélek, árkok növényzetének karbantartása. Ezeken a bolygatatlan talajú területeken hatalmas rágcsáló populációk tenyészhetnek. Ha a magasra felnőtt növényzetet levágjuk, a természetes ellenségek hatalmas pusztítást tudnak végezni az ott felszaporodott rágcsálók állományában.
A természetes ellenségek, főképp a „szárnyas fejvadászok”, azaz ölyvek, vércsék, baglyok tevékenységének segítése a közhiedelemmel ellentétben igencsak hatékony lehet. Bár képesek rá, de nem igazán szeretik ezek a ragadozó madarak órákon át a levegőt taposni, így néhány T-fa leütésével könnyedén oda csábíthatók a rágcsálókkal fertőzött földekre. Ezeket a T-fákat a rágcsálók kipusztítása után érdemes áttelepíteni olyan helyekre, ahol még van elegendő pocok, egyéb egér féle. Azt, hogy ez az állapot mikor következik be, jól mutatja az ott lévő, vagy nem lévő ragadozó madarak száma. Olyan T-fára, amelynek látóteréből a táplálék állatok már elfogytak legfeljebb pihenni szállnak le a ragadozó madarak, de azt sem szívesen. Nyílt terepen nem szoktak „lazítani”. A megüresedő ülőfák messziről mutatják, hogy ott a szárnyas ragadozók számára már nincs elegendő táplálék.
Mezei pocok járatok burgonyaföldön, felszedés előtt
Természetesen előfordulhat (nem is kevés alkalommal) olyan eset is, amikor minden egyéb próbálkozás ellenére csak nem akar a mezei rágcsálók népessége a veszélyességi szint alá csökkenni. Ekkor nincs más megoldás, mint valamilyen növényvédő szerrel el kell pusztítani ezeket a kártékony rágcsálókat.
Jelen időszakban a mezei rágcsálók állományának csökkentésére szakmai szempontból egyedül a Redentin utóda, a szintén klórfacinon hatóanyagú Pocok Tox rágcsálóirtó szer lenne alkalmas, de az is csak bizonyos feltételek mellett. Ehhez egy szükséghelyzeti engedély szükséges, amelyet a NÉBIH ad meg az adott készítményre bizonyos előírások szigorú betartása mellett. Sajnos a készítmény szükséghelyzeti engedélye ez év február másodikán lejárt. Mivel a készítmény gyártásához szükséges hatóanyag már kb. fél éve hiánycikk a világpiacon, így egyelőre sajnos remény sincs a gyártásra és a szükséghelyzeti kérelem meghosszabbítására.
Ráadásul a fémfoszfid hatóanyagú Arvalin és Polytanol készítmények használata ilyen nedves környezetben nem igazán hatásos. Ahhoz, hogy a nedvesség hatására keletkező foszforhidrogén gáz ki tudja fejteni mérgező hatását, sokkal szárazabb környezet és több idő szükséges. Az Arvalinból a mostani időjárási feltételek mellett még azelőtt felszabadul a foszforhidrogén, mielőtt a rágcsálók elfogyaszthatnák. A járatok légterébe kerülő gáz vagy elegendő az ott tartózkodó pockok elpusztítására, vagy nem. Mivel ez mérgezett csalétek és nem gázosító szer, így jó eséllyel nem. A Polytanol használata során a sok nedvesség miatt rendkívül gyorsan fejlődő gáz a közben keletkező hőtől meggyullad, így legfeljebb megijeszti a járatban lapuló rágcsálót, de megölni nem igazán tudja, hiszen már elégett.
A nagy létszámú rágcsáló népességgel fertőzött területek esetében mindenképpen célszerű megvárni egy olyan időszakot valamelyik engedélyezett készítmény alkalmazására, amikor a környezeti feltételek nem hátráltatják ennyire drasztikus mértékben a rágcsálóirtó szerek hatását, mint jelenleg. Egyéb készítmények, mérgezett csalétkek használatát még csak gondolati szinten se fogalmazzuk meg magunknak. Ezek használata során ugyanis rendkívül nagy mind a humán egészségügyi, mind pedig a környezet károsítási kockázat. Ezt az illetékes hatóságok nagyon keményen és határozottan büntetik. Célszerűbb inkább időben gondolni a mezei rágcsálók okozta veszélyekre és már év közben lépéseket tenni az állományuk visszaszorítására. Így el lehet kerülni az olyan időszakok kialakulását, mint a jelenlegi, amikor a hatékony készítmény nem elérhető, de tilos is lenne a használata, az alternatív készítmények hatékonysága meg nagy valószínűséggel rendkívül kicsi lenne.
