Hazánk kontinentális, arid klímája folyamatosan változik és a kukorica legérzékenyebb fenológiai stádiumában, a virágzási időszakban egyre hektikusabbá és kiszámíthatatlanabbá válik az időjárás. A sokéves meteorológiai adatok szerint ezen időszak folyamatosan melegszik, míg a csapadékmentes napok száma nő, így ez a körülmény a termesztés sikerességét alapjaiban határozza meg. A környezeti feltételek adottak a rendszerben, a termesztés eredményességére való hatását a technológia egyes elemeivel lehet, illetve kell tompítani, esetleg kompenzálni. A talajnedvesség megőrzése a művelés egyik elsődleges célja, az inputok szintje és a fajtakérdés az adott termesztési környezetben meghatározza az elvárt termést, a megtermelhető hasznot.

A fajta agrotechnikai ismerete, a megfelelő tőszám meghatározása évek óta kényes kérdés a kukoricatermesztésben. Az évjáratok változatossága és kiszámíthatatlansága miatt vállal némi kockázatot az, aki tőszám-javaslatot tesz, hiszen nem sejtheti, elmaradó profitot kell-e realizálnia az óvatos termelőnek, vagy esetleg ajánlatával még veszteségbe is sodorja a felhasználót.

A fajtát nemesítő, fejlesztő vállalatok felelősek azért, hogy a termék mellé „használati útmutatót” is adjanak, ezzel segítve a nekik bizalmat szavazó gazdálkodókat. Győrffy korábbi tanai szerint a megfelelő fajta a megfelelő tőszám megválasztásával közel 50 %-ban határozza meg a kukoricatermesztés sikerességét. Ez a tény és a fent említett környezeti-évjárati anomáliák nagy kihívások elé állítják a kukoricatermesztési területen dolgozókat, fejlesztőket, nemesítőket egyaránt.

 Sokéves, sokhelyes saját vizsgálatok

 Az elmúlt évtizedben különös figyelmet fordítottam a kukorica tőszámreakcióinak vizsgálatára, különös tekintettel a terméskomponensekre, azzal a céllal, hogy megértsem a tőszám termésre gyakorolt hatását, azt, hogy az egyes tényezők hogyan és milyen szinten járulnak hozzá a végső termés kialakításához és ezt az alkalmazott tőszám mennyiben befolyásolja a különböző termésszinteken.

Írásom célja, hogy (terjedelmi okok miatt a teljesség igénye nélkül) bemutassam az eddig elért eredményeinket, leírjam az általános tendenciákat és rávilágítsak a lehetséges termesztési megoldásokra.

Tőszámkísérleti hálózatban, a közép-európai régióban 2009 óta több ezer parcellán vizsgáltam a piacon szereplő hibridek tőszámreakcióit. Minden termesztési évben két éréscsoportban, éréscsoportonként 10-10 hibrid vizsgálatát végeztem el. A hibridek teljesítményét soha nem hasonlítottam össze egymással, csak a hibrid tőszámreakcióját kísértem figyelemmel az adott évjárati hatások és termésszintek mellett. Hét év folyamán 10.571 termésadatot gyűjtöttem be, amihez kiegészítésként 37.050 más agrotechnikai jellegű információ szántóföldi felvételezése is megtörtént.

A kísérleti területek megválasztásánál minden esetben fontos szempont volt a megbízhatóság. Elvárás volt, hogy a terület jól jellemezze a hazai termesztési körülményeket, feltételeket és biztosítsa a kisparcellás kísérletek összes alapkövetelményét, valamint szolgálja a termőhely, a fajta és az évjárat kapcsolatrendszerének alapos feltérképezését. A kísérleti helyek okszerű megválasztása, az évjáratok változatossága miatt ezen adatok segítségével képesek lehetünk arra, hogy a tábla több évet tartalmazó eredménysorait figyelembe véve, a használni kívánt fajta ismeretében megbízható javaslatot tegyünk a beállt tőszámra a termelő kockázatviselő készségének ismeretében.

A kísérleteket kisparcellán, véletlenblokk elrendezésben, 3 ismétlésben és öt tőszámon végeztem (50.000–60.000–70.000–80.000–90.000 tő/ha). A hétméteres parcella 4 sorából a középső kettőt takarítottuk be a szegélyhatás elkerülése érdekében, a tőszámbeállításon kívül minden más beavatkozás a normál üzemi tábla aktuális technológiájának megfelelően történt.

2009 és 2015 között szinte minden évjárattípus előfordult, volt kiváló nedves év (2010, 2014), kiemelkedő terméseredményekkel, normál, átlagosnak mondható év a jól megszokott nyári száraz melegekkel (2009, 2011, 2015), illetve nagyon szélsőséges aszályos évjárat is (2012). Ezekben az esztendőkben a mikroklimatikus hatások miatt is volt lehetőségünk a különböző hő- és szárazságstressz hatások és a tőszámok interakcióinak megfigyelésére is. Ezen éghajlati mátrix hatására a kísérleti eredmények igen nagy szórást mutattak, volt fajta, ami 2012-ben Szeged mellett 1,17 t/ha terméssel végzett 80 000 tő/ha-on, míg 2014-ben a csúcstermés 19,42 t/ha volt Nakon 80 000 tő/ha-on.

Az irodalmi adatok többsége azt sugallja, hogy a magasabb tőszámon való termesztés mindenképpen kockázatot rejt, ezért kerülendő. Meglátásom szerint – és az elmúlt évek kísérleti eredményei is ezt igazolják – a mai hibridek esetében érdemes alaposan megvizsgálni a kérdést és a területünk eltartóképességéhez, valamint a jellemző környezeti adottságokhoz kell igazítani a tőszámot. A termést az évjárat, illetve a rendelkezésre álló víz limitálja, illetve határozza meg a legmagasabb szinten. Az 1. ábra arra mutat rá, hogy a vizsgálatba vont legújabb hibridek alkalmasak a magasabb tőszámon történő termesztésre. A tőszám és a termés szoros, pozitív összefüggést mutat.

Nem lehet célom, hogy az összes adatból levont általános következtetésekkel mutassak irányt, de a napjainkban a termelők rendelkezésére álló legújabb hibridek magasabb tőszámhoz való jobb alkalmazkodóképessége mindenképpen figyelemre méltó tény, különösen, ha figyelembe vesszük az adatpontok számát és az évjáratokat. Ha az eredményeket tovább vizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy a korai fajták (FAO 200-300) jobban sűríthetők, míg a középérésű és kései fajták (FAO 400-500) esetében általánosságban a 65 000–75 000 tő/ha a megfelelő tőszám (2,3. ábra).

Termelői szemmel érdekes és használható információkhoz akkor jutunk, ha az adott hibrid teljesítményét, illetve annak eltérését vizsgáljuk a hibrid teljesítményének középértékéhez képest a különböző tőszámokon és termésszinteken. Mint arra korábban már utaltam, több mint 10.000 termés adatponttal dolgoztam. A fajták alapos ismerete és a megbízható ajánlás érdekében mesterséges módon termésszint-csoportokat hoztam létre és azokon belül végeztem a további vizsgálatokat.

Alacsony szintnek minősítettem a 7 t/ha alatti eredményt, átlagosnak a 7 és 11 t/ha közöttit és magasnak a 11 t/ha feletti betakarításkori hozamot. Ha elfogadjuk azt a tényt, hogy a kisparcellás eredmények minden esetben magasabb termést mutatnak az adott terület termelői táblaátlagaihoz képest, akkor azt gondolom, hogy ez az osztályozás megfelelhet a hazai gazdálkodási gyakorlatnak és az ilyen, vagy ehhez hasonló elemzés segíthet minket a megbízható és pontos ajánláshoz. A 4. ábrán látható a különböző termésszintek és a tőszámok hatása a terméseredményekre az elmúlt hét évben. Ez az ábra már sokkal árnyaltabban mutatja be a lehetőségeinket.

7 t/ha alatt a tőszám növelése a legjobb hibridek esetében is termésdepressziót okoz, tehát kerülendő. Átlagos körülmények között (7-11 t/ha termésszinteken) határozható meg a tőszám-optimum hibridenként, míg magas termésszinten, vagy akár öntözhető körülmények között mindenképpen érdemes megfontolni a magas potenciállal rendelkező és jól sűríthető fajták alkalmazását, magasabb tőszámon.

A sűríthetőség és a hibridek sokfélesége

 A tőszámkísérletek nagyszerű lehetőséget biztosítottak arra, hogy a fajták környezetre adott reakcióit részletesebben megfigyelhessem, a fajták egyedi jellemzőit megérthessem. Kísérleteimben megfigyeltem és értékeltem a következő terméskomponensek alakulását a különböző tőszámokon: csőhossz (cm), csőkörméret (cm), csőátmérő (cm), csutkaátmérő (cm), szemhossz (cm), szemsorok száma (db), szemek száma soronként (db), és ezermagtömeg (g). A kutatások egy fontos momentuma volt megérteni azt, hogy a fajták reakciója egyedi még akkor is, ha az adatokból lehet általános következtetéseket levonni. A végső termés a területegységre jutó szemek számából és azok tömegéből adódik össze. Minden hibrid más és más stratégiával, a termésképzőinek másmilyen arányú összetételével jut el a végső terméshez. A tőszám emelése minden termésképzőre negatív hatással volt. A hibridek egyedi produkciója csökkent az egyre kisebb élettérben növekedő stressz miatt.

Ez a csökkenés ugyanakkor nincs egyenes arányban a területegységre jutó, emelt tőszámból eredő hozzáadott csövek, szemek számával. Ez az eltolódás eredményezi a termés növekedését. A mai modern fajták jobb technológiatűréssel rendelkeznek, a sűrítésstresszt jobban tolerálják jobb agronómiai tulajdonságaikkal, megjelenésükkel és alkatukkal. Ezt a tendenciát a vonatkozó szakirodalom is megerősíti. A kukorica termését komponensek eredője határozza meg. Főkomponens a növényenkénti csőszám és a csövenkénti termés mennyisége, amit a csövenkénti szemek száma és azok tömege adja.

A csövenkénti szemek száma a sorok számából és a soronkénti szemek számából adódik össze. Szárazabb években, alacsonyabb termésszinteken a termés csökken a rövidebb csövek miatt, míg a soronkénti szemszám, valamint az ezerszemtömeg csökken a magasabb tőszámokon, így okozva termésdepressziót. Vizsgálataimból kiderült, hogy a fajták reakciója egyedi, minden típus egyedi módon éri el a maximális szemszámot hektáronként, azaz a maximális termést. Lényegi kérdés, hogy azon fajták kerüljenek/kerülnek kiválogatásra és később a köztermesztésbe, melyek nagyszerű egyedi produkcióval, technológiatűréssel és nagyfokú stabilitással rendelkeznek.

Ezek azok a tényezők, amik a közép-európai adottságok mellett elengedhetetlenek a sikerességhez. A különböző hibridek tőszámreakciója nem egységes a terméskomponensek tekintetében, mivel a kiválogatás nem is közvetlenül ezekre irányul. Ezért tartom fontosnak az ilyen irányú kutatásokat, hiszen ezekkel segíthetjük a fajta használóit jobb és jobb eredményekhez. A fajták tőszámra adott reakcióit az adott genetikai kombináció csőtulajdonságai is lényegesen befolyásolják, amit a termésképzők ismertetése alapján könnyen beláthatunk. A flexibilis csőtípussal rendelkező fajták nagyszerűen kompenzálják az alacsonyabb tőszámot, hiszen itt jóval hosszabb csövet fejlesztenek – a kisebb stressz, a kevésbé kiélezett területért folyó verseny miatt – mint a magasabb tőszámon. Ezen fajták jelentős csőhossz-eltérést mutatnak, az eltérő tőszámokon való sűrítésük nem indokolt, többnyire extenzív, alacsony költségű területek megbízható hibridjei lehetnek. Az ilyen hibridek esetében a tőszám és a termés között nincs összefüggés (5. ábra).

Ezzel szemben a determinált csővel rendelkezők viszonylag állandó hosszúsággal bírnak, esetükben a sűrítéssel érhetünk el jobb termesztési eredményeket (6. ábra), több cső, több termés alapon. Ezen hibridek esetében a tőszám emelése egyértelműen magával vonja a termés növekedését, az összefüggés statisztikailag is kimutatható, szoros.

Ezek az intenzív, bőtermő fajták, amelyekkel a termés, azon keresztül a profit maximalizálható. A két típus eltérő felhasználást igényel, ennek megértése lehet kritikus azokban a termesztési helyzetekben, amikor kevésbé lényegesnek tűnő döntés mégis lényegi változást hozhat a gazdasági eredményekben (1. kép).

Hibrid- és termőhelyismeret 

A fajta, az évjárat és a tőszám egymással szoros kapcsolatban határozzák meg az eredményeket. Az elmúlt hét évben vizsgált hibridek a legmagasabb termést a magasabb tőszámokon érték el. A korai fajták (FAO 200-300) alkalmasak a magasabb tőszámon történő termesztésre, míg a közép- és késői érésű fajták esetében az optimum elérése után a további sűrítés termésdepresszióhoz vezet. A tőszám növelésével a termés szoros pozitív összefüggésben áll a kísérleti eredményeink szerint. Az évjárathatásnak nagy jelentősége van a terméseredmények kialakításában, ez az alkalmazandó tőszámot is meghatározza. Ezt a tábla múltbéli, kukoricára jellemző termésátlaga és a rendelkezésre álló víz (csapadék) alapján tudjuk meghatározni. Az agronómiai tulajdonságokra, úgy mint a szártörés, gyökérdőlés, hím- és nővirágzás, növény- és csőmagasság a tőszám növelése nincs szignifikáns hatással.

A flexibilis csőtípussal rendelkező fajták jobban tolerálják és kompenzálják az alacsony tőszámokat, míg a fix csövűek – különösen kedvező körülmények között – meghálálják a sűrítést. Az optimális állománynagyság meghatározásakor azt kell figyelembe venni, hogy melyik az a tőszám, ami a legnagyobb termést biztosítja, illetve, hogy hol tudjuk a profitot maximalizálni. A két eredmény eredőjében rejlik a tőszámajánlás. Ezt már a költségek és a vetőmagár is befolyásolja, de ezen tényezők részét képezik a profitkalkulációs modellnek, ami a kukoricatermesztés hatékonyságát segítheti.

A mai modern fajták jobban tudják hasznosítani a sűrítést, ami részben a céltudatos és növekedésorientált nemesítés, másrészt pedig a magasabb tőszámon történő kiválogatás eredménye. A profitábilis termesztésnek megvan a biológiai lehetősége. A profit növelése azonban csak a technológia komplex fejlesztésével lehetséges, a tőszám emelése önmagában nem jelent megoldást. Ott, ahol a termesztési környezet adott, a tőszám növelése lehetséges, hiszen a portfólió rendelkezésre áll. A tőszámajánlásnak minden esetben hibridspecifikusnak kell lennie és a tábla eltartóképességét is figyelembe kell venni. Ez a feltételek pontos ismeretét kívánja és kísérleteken kell alapulnia, amelyek reprezentatív körülmények között kerültek beállításra.