Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Új SYNGENTA hibridek a termelői igények szolgálatában – SY Glorietta

Syngenta Kft.

Örömmel osztjuk meg Önökkel, hogy a Syngenta portfóliójában olyan új hibridek válnak elérhetővé az idei évben, amelyek új szintet képviselnek a hazai repcekínálatban.

Nemesítőink folyamatosan azon dolgoznak, hogy a hazai körülményekhez leginkább alkalmazkodó hibrideket nemesítsenek ki, mivel a repcetermesztésben állandósulni látszanak a kihívások. Az utóbbi évek időjárása például rendre szélsőséges képet mutat, elég csak az idei, kezdetben száraz tavaszra és a rendkívül hektikus, nappali és éjszakai hőmérséklet-ingadozásokra gondolni. A Syngenta nemesítőinek célja, hogy olyan hibrideket fejlesszenek ki termelőinknek, melyek a magas terméspotenciálon túl rendkívüli termésstabilitással is bírnak. A hazai repcenemesítő hálózatunk 2019-ben átalakult, melynek köszönhetően lehetőségünk nyílik sokkal korábbi stádiumban, hazai körülmények között tesztelni a jövő hibridjeit. Ennek eredményeként az elkövetkezendő években repcekínálatunk folyamatosan frissül, olyan hibridekkel, melyek kifejezetten a magyar klimatikus viszonyokra és termelőink igényeire épülnek.

Ismerjék meg és próbálják ki az idei évben bevezetésre kerülő új, SY Glorietta és Aganos hibrideinket, melyek már e kritériumoknak megfelelve kerülnek köztermesztésbe.

– Az ÚJ MÉRFÖLDKŐ

Az SY Glorietta kitűnő alkalmazkodóképességének köszönhetően Európa-szerte, de Magyarországon is kimagasló terméseredményeket ért el (1. ábra).

1. ábra: Az SY Glorietta kimagasló terméspotenciálja

Lehet rá alapozni. A téli hidegtűrése kiváló, korai vetésre is alkalmas, de lassú és fokozatos magszárba indulása miatt a késő áprilisi fagyok is kevésbé veszélyeztetik. Középérésű, magas állományt nevelő hibrid, mely jó szárszilárdsága okán kiemelkedő állóképességgel rendelkezik. Bevárja a kombájnt!

Az SY Glorietta ellenáll a fóma és szklerotínia betegségeknek, de a tarlórépa-sárgaság vírusra is rezisztens (TuYV). A kiváló nitrogén hasznosító képessége okán még akkor is jó termésre lehet számítani, ha a talajban a nitrogén feltáródása lelassult.

Azoknak ajánljuk, akiknek fontos a kiemelkedő terméspotenciál és termésstabilitás, a télállóság és a repce betegségeivel szembeni tolerancia.

Az Aganos a Syngenta új, közép-korai éréscsoportba tartozó hibridje.

A Közép- és Dél-Európában terméspotenciálját tekintve a legkiemelkedőbbek között szerepelt.

Zárt térállású, közepes növénymagasságú hibrid, mely megkönnyíti a szántóföldi növényvédelmi kezeléseket. Közép-korai hibrid, korai virágzással és jó télállósággal. Átfogó ellenálló képességgel bír valamennyi szárbetegséggel, valamint a tarlórépa-sárgaság vírussal (TUYV) szemben is rezisztens.

Tápanyagban gazdag, kedvező vízháztartású területeken kimagasló terméseredményre képes.

A Syngenta Kft. repce portfoliójának már ismert hibridjei:

SY IOWA

Közép-korai éréssel azok számára, akiknél előny a magas olajtartalom és a szklerotíniával szembeni ellenállóság.

BLUESTAR

A „Kék Csillag” jól ismert középérésű hibridünk, kimagasló terméspotenciállal és stabilitással rendelkezik. Erős gyökérzetű, a terjedő szélesebb sortávolságot is benövi.

SY FLORIDA

A korai szegmens zászlóshajója. Ideális azok számára, akiknél számít a koraiság. Alacsonyabb, gépekkel könnyebben kezelhető hibrid, melynek szklerotínia ellenállósága is kiemelkedő.

SY CASSIDY

A korai szegmens egyik legalkalmazkodóbb hibridje, mely az ország összes repcetermesztő területén megállja a helyét.

Szeleczki Attila
fejlesztőmérnök
Syngenta Kft.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nagyobb teljesítmény, nagyobb hatékonyság: bemutatkozik a DJI három új Agras modellje

2026. január 22. 16:10

A DJI 2025 végén bemutatott Agras drónjai új mércét állítanak fel teljesítményben, biztonságban és sokoldalúságban.

Egy technológiai csomag – számtalan előny

2026. január 21. 14:10

Új szintre lép a precíziós gazdálkodás: a John Deere Precision Ag Essentials rugalmas előfizetéssel és univerzális hardverrel nyit kaput a digitális megoldások felé.

A takarmánykukorica alföldi jövőképe – az aszály mértéke nem következik a földrajzi szélességből

2026. január 6. 13:10

Cikkünk néhány fontos kukoricatermesztő magyarországi település – az aszály mértékének jellemzésére alkalmas – legfontosabb meteorológiai adatait és az adott településeken alkalmazott aszálycsökkentő eljárásait kívánja bemutatni.

Menjen biztosra, álljon a győztes mellé!

2025. december 23. 11:10

Az aszályos időszakok és a piaci bizonytalanságok közepette a SAATEN-UNION olyan genetikát kínál, amely szélsőséges körülmények között is megbízhatóan teljesít.

Synvino Borverseny 2024: kiemelkedő borok és új trendek

2025. március 22. 16:10

Összesen 400 bor és pezsgő érkezett az ország 18 borvidékéről a Syngenta által XXI. alkalommal megrendezett Synvino Borversenyre.

Csúcsgenetika az Express® technológiában is – SUMAN HTS

2020. február 3. 07:55

A Syngenta az idei évben az Express® toleráns szegmensét újítja meg a Suman HTS hibriddel, mely a méltán elismert NK Kondi hibridünk Express® toleráns változata.

Megfelelni a változó környezeti kihívásoknak – a Syngenta 2023-as kukorica portfóliója

2022. szeptember 20. 07:34

A mezőgazdaságban nincs két egyforma év, az évek, évtizedek alatt felgyülemlett tapasztalatot is sutba vághatja egy-egy időjárási anomália. 2022 nagyon hektikus lett az ország számos régiójában, számos helyen már két esztendeje nem hullott a sokévihez közelítő, az alsóbb talajszelvényeket is megtöltő csapadék.

Változó tőszám, precíziós kukoricavetés, fenntartható gazdálkodás – Syngenta Digitális Agronómiai Csapat

2021. február 26. 10:09

A világ vezető agrárvállalataként a Syngenta már évtizedek óta élen jár az innovatív technológiák és professzionális megoldások területén. Kiemelten fontos számunkra, hogy a termelői igényeket legmagasabb szinten szolgálhassuk ki a fokozódó piaci elvárásoknak megfelelve.