25℃ 17℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Virtuális határszemle 1. – Home office a szántóföldi növénytermesztésben

Agrofórum Online

A jelen járványügyi helyzet számos változást hozott a mindennapjainkba. Nem csak egészségügyi, hanem gazdasági szempontból is nagyobb odafigyelést igényel ez az időszak. A mezőgazdasági munka pedig kiemelt figyelemnek örvend, hiszen a megtermelt élelmiszer most nagyobb szerepet kap, mint ahogyan azt sokunk az élete során eddig elképzelte. Az agrárium tehát nem állhat le, sőt most még pontosabban és nagyobb erőbefektetéssel kell dolgoznunk.

Fentről más a világ – növényállapot megfigyelés otthonról

Ehhez nyújt segítséget a KITE Zrt. idén január végén debütált PGR rendszere. Mi most is gőzerővel dolgozunk azért, hogy a K+F tevékenységünk segítségével a jövő agráriuma a jelen mindennapjainak a része legyen. A PrecZone digitális megoldásaival olyan lehetőségek tárulnak fel előttünk, amelyek akár azt is lehetővé teszik, hogy a szántóföldre se kelljen kimenni egy adott területről származó információ vagy adat megszerzésért.

A most induló sorozatunkkal azt szeretnénk megmutatni, hogy a különböző szolgáltatások hogyan segíthetik könnyebbé tenni a mindennapos munkát akár a karosszékből is. Elsőként lássuk a műholdfelvételek vizsgálatára és elemzésére alkalmas PrecSat és PrecSat Pro alkalmazásokat.

A PrecSat és PrecSat Pro olyan speciális űrfelvétel-böngészők, ahol a felhasználók megtekinthetik a NASA Landsat műholdcsalád és az ESA Sentinel-2 műholdjai által készített felvételeket a mezőgazdasági területekről. A Landsat és Sentinel-2 űrfelvételek a földfelszín elemzését a látható és az emberi szem számára láthatatlan spektrumokban végzik. Ezeknek a különböző spektrális csatornáknak a kombinálásával a földfelszín folyamatos változása követhető nyomon, megismerhető a vegetáció alakulása, a mezőgazdasági területek, valamint a városok, illetve a városi környezet tér- és időbeli változása.

Az elmúlt közel 50 évben, 16 naponta a Landsat műholdcsalád által több mint 4 millió űrfelvétel készült el egy-egy területről.  Ezek vizsgálatát végezhetjük el a PrecSat alkalmazásban. A PrecSat Pro számára pedig két Sentinel-2 műhold (Sentinel-2A és Sentinel-2B) biztosítja a nagy felbontású műholdképek használatát. A Sentinel-2 műholdak konstellációjának köszönhetően kb. 5 napos visszatérési idő mellett készülnek el a felvételek. A PrecSat és PrecSat Pro alkalmazások lehetővé teszik, hogy a hisztorikus módon elemezzük a mezőgazdasági tábláink változásait.

Az alkalmazásokban különböző ikonok segítik az egyes nézetek közötti böngészést, amely az egyes spektrális csatornák kombinálása és különböző számított ún. vegetációs indexek megjelenítését teszi lehetővé.

Bővebb információkért tekintse meg a videónkat, látogassa meg honlapunkat, vagy keresse PGR szaktanácsadóinkat.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Változó klíma, adaptív megoldások - online szántóföldi bemutató

2025. június 19. 11:10

Adaptív növények, okos öntözés és precíziós dróntechnológia – ezek állnak a KITE online bemutatójának középpontjában.

Fenntartható termesztéstechnológiai megoldások repcében – online bemutató

2025. június 18. 12:10

Hibridválasztástól a drónos növényvizsgálatig – a repcetermesztés kulcslépései a KITE tiszavasvári bemutatóján.

A búza levélrozsdája: már elkéstünk a védekezéssel + videó

2025. június 17. 16:10

A búza levélrozsdája kifejezetten az érzékeny gabonák esetében okozhat problémát.

Fenntartható termesztéstechnológiai megoldások kalászosokban

2025. június 17. 12:10

Fenntartható megoldások, új fajták és precíziós technológiák a KITE kalászosokra fókuszáló online bemutatóján.

A gazdálkodás üzemeltetésének biztonsága

2022. április 8. 10:16

Beharangozó a KITE Zrt. jövedelmező biztonságról szóló sorozat legfrissebb epizódjához.

Picasso – Jövedelmező védelem az olajos növényeink gombabetegségei ellen

2022. április 22. 17:18

A repce és a napraforgó vetésforgóban betöltött fontos szerepe az utóbbi években semmit sem változott. Évről évre ez a két növény adta - és valószínűleg adja is majd - a termesztett kétszikű kultúrnövények döntő hányadát, ezért jövedelmezőségük fenntartása kiemelkedően fontos.

Szecskázásra született – John Deere 8000/9000 sorozatú önjáró szecskázók

2023. május 12. 10:37

A John Deere 2022-ben ünnepelte az önjáró szecskázógépek gyártásnak 50. évfordulóját.

Precíziós műtrágyaszórók üzemeltetése

2023. február 16. 06:34

A mai műtrágyaárak mellett minden apróságra oda kell figyelnünk, amivel csökkenteni tudjuk a műtrágya hasznosulási veszteséget és növelni tudjuk a kijuttatás pontosságát. Még jobban felértékelődik a differenciált műtrágya-kijuttatás szerepe.