A napraforgó a „leggombásabb” szántóföldi növényünk, sok kórokozó betegítheti meg, ami miatt egyes évjáratokban akár komoly kárt is elszenvedhetnek a gazdálkodók. Bár a tavalyi évben is volt olyan betegség, amely a szokásosnál erősebb fertőzéssel jelentkezett, azonban összességében az általam látott állományokban nem következett be a megszokottnál nagyobb kár.
Napraforgó-peronoszpóra
Ritkán találkozhatunk olyan mértékű peronoszpórafertőzéssel, mint a tavalyi napraforgószezonban, ami helyenként a gazdasági kár mértékét is elérte. Feltűnően sok torzult, törpenövésű (1. kép), „káposztás megjelenésű” növényre találhattunk a táblákon, amelyek mutatták a primer fertőzés jellegzetes tüneteit (2. kép). A nagyobb mértékű fertőzés oka minden bizonnyal a hűvös áprilisban, valamint az esős és hűvös májusban keresendő. A vízzel telített, hideg talajokon a feltételek alkalmasak voltak ahhoz, hogy a fiatal növények megfertőződhessenek a talajban lévő spórákkal. Ez ugyanis az elsődleges fertőzési forrás. A másik forrás a fertőzött vetőmag, ahol a kaszatok belsejében lévő gombafonalakból indul a megbetegedés, amelynek megakadályozására történik meg a vetőmag peronoszpóra elleni hatással bíró hatóanyaggal történő csávázása.
Sajnos a primer tünetek esetében az állománykezelés hatástalan, ezzel nincs is értelme próbálkoznunk. Ennek az is az oka, hogy az ezekből kiinduló szekunder fertőzés már kevéssé veszélyes, a hazai, egyre melegebb és szárazabb viszonyok közepette jelentősebb kártétellel nem fog jelentkezni. Az erős fertőzés miatt azonban érdemes számontartanunk a tavalyi évjáratot. Megérne egy szakmai konzultációt, érdemes lenne annak okait közelebbről megvizsgálni, vajon pusztán az időjárási viszonyok alakulása, vagy talajaink erős fertőzöttsége, esetleg új rasszok megjelenése, a termesztett napraforgófajták ellenállóképességének gyengülése, vagy a nem megfelelő vetőmagcsávázás áll-e a szokatlanul magas fertőzés hátterében.
Hamuszürke szárkorhadás
Sajnos ugyancsak nincs mit tennünk egy másik, egyre nagyobb károkat okozó kórokozóval szemben, amely a hamuszürke szárkorhadás.
Ez a melegkedvelő, sőt a száraz és forró viszonyok között fokozottan fellépő gombabetegség ellen ugyanis nincs jelenleg igazán hatékony védekezési lehetőségünk. Az először foltokban hervadó, majd sokkszerűen, napok alatt leszáradó állományra (3. kép) nézve gyakran aszálytünetekre gyanakszunk, de sajnos tévedünk, többnyire ez a talajból fertőző megbetegedés áll a tünetek mögött.
Arról, hogy valóban ez okozta-e a problémát, könnyen meggyőződhetünk. Ha a tüneteket mutató növények talajfelszín feletti szárrészét megvágva szürkés színű bélszövetet találunk (4. kép), amiben apró fekete pontocskákat látunk (5. kép), akkor biztosak lehetünk abban, hogy a hamuszürke szárkorhadás okozta a problémát. Sajnos az előző évben is sok száradó foltot láthattunk az állományokban, azonban annak mértéke, dacára a száraz és meleg nyári időjárásnak, a tapasztalataim szerint nem haladta meg a megszokott mértéket.
Rizópuszos tányérrothadás
Az előzőleg említett hamuszürke szárkorhadáson túl van még egy olyan gombabetegségünk, amelyik a száraz és forró évjáratokban jelenik meg nagyobb arányban a napraforgóállományokban.
Ez a rizópuszos tányérrothadás. A tányéron jelentkező tüneteit, mint a barnuló, majd száradó szöveteket (6. kép), az azokon sokszor megjelenő szürke penészgyepet könnyű összekeverni a szürkepenészes fertőzés tüneteivel. Van azonban mód a biztos azonosításra, ugyanis rizópuszos fertőzésnél a levélnyeleken szinte mindig, a tányéron pedig néha ragacsos, enyhén alkoholos váladék és fehér hab jelenik meg (7. kép). Ezt nagyon szívesen látogatják a környék rovarpopulációjának tagjai, így a házi méhek is (8. kép), ezért a fertőzött táblákon tömeges rovarmozgást tapasztalhatunk. A tavalyi szezonban a tapasztalataim szerint az utóbbi évek legerősebb rizópuszfertőzése alakult ki, több táblán jelentős mértékben betegítették a tányérokat, ami biztosan csökkentette a termés mennyiségét.
Egyéb betegségek
A sokak által jól ismert kórokozók, a fehér- és szürkepenészes szár és tányérrothadás a tavalyi évben szinte egyáltalán nem okoztak problémát.
A meleg és száraz időjárási viszonyok nem voltak kedvezőek a számukra, így fertőzésük elmaradt. A fehérpenészes megbetegedés esetében elvétve találhattunk hervadó, lankadó növényeket, amelyek a primer tüneteket mutatták (9. kép), de ezek mennyisége elenyésző volt. A szárközépen, vagy a tányérokon megmutatkozó szekunder fertőzésből én magam egyetlen egy darabot sem találtam.
Hasonló volt a helyzet a szárfoltbetegségek (10. kép) esetében is. A fómás szárfoltosság, az alternáriás levél és szárfoltosság, valamint a diaportés megbetegedés tüneteiből csak elvétve, vagy egyáltalán nem lehetett találni az állományokban. A száraz viszonyok különösen kedvezőtlenek voltak a diaportés megbetegedés számára, így gyakorlatilag egyetlen egy beteg növényt sem láttam a tüneteivel. Fómás és alternáriás betegségek tüneteiből pedig csak a betakarítás után, a tarlón nagyobb területet bejárva találtam néhányat.
Összességében az előző napraforgószezonban nem tapasztaltam általánosan, nagy területen jelentkező gombafertőzést. Míg egyes fajok a szokásosnál több növényt betegítettek meg, addig mások fertőzése szinte teljesen elmaradt, így a kórokozók okozta terméskiesés nem haladta meg a megszokott mértéket.
Sorozatunk következő részében a napraforgóállományokban tapasztalt élettani eredetű tünetek tárgyalása kerül sorra.
