A betegség tünetei

A betegség első tünetei általában június folyamán jelennek meg, amikor először a legidősebb leveleken 2-4 mm átmérőjű vöröses, lilás szegélyű szürke színű foltok láthatók. A foltok száma egyre növekszik, ami végül az egész levél pusztulásához vezet. A tünetek a mind fiatalabb levelekre is átterjednek, végül csak a szívlevelek maradnak egészségesek. A fertőzés a levélnyelekre, onnan a nyakra is átterjed és hosszúkás sötétlila, majdnem fekete foltokat okoz (1. kép).

1. kép A cerkospórás levélfoltosság tipikus tünetei (C. beticola) (Fotó: Dr. Gergely László)

Magrépákon a fertőzés a magszárra és a virágzatra is átterjed és megjelenik a gomolytermésen is.

A betegség kórokozója és annak biológiája

A kórokozó a Cercospora beticola, egy penészszerű (konídiumtartós) konídiumos gomba.
A betegség két alapvető fertőzési forrásból támad. Az egyik lehetséges fertőzési forrás a vetőmag, a másik a fertőzött növényi maradványokat hordozó talaj. (A fertőzött növényi maradványokban a gomba micéliumos alakban van jelen, majd a micéliumok szkleróciumokat képeznek, melyek két-három évig is életképesek maradnak.) A kórokozó fennmaradásának és terjedésének okait vizsgálva fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a kórokozónak kiterjedt gazdaköre van, szinte minden Beta-nemzetségbe tartózó fajt képes megbetegíteni – így például a legtöbb céklafajta nagyon fogékony a betegség iránt.

Terjedése szempontjából fontos a kórokozó és a kórfolyamat környezeti igénye: csapadékos, párás, meleg időjárás kedvez a betegség előretörésének. Ilyenkor a beteg foltokon a rövid, sötétbarna konídiumtartókan képződnek a halvány zöldes-barna, hosszúkás 4-6 harántfallal osztott konídiumok, melyek alapja lekerekített, csúcsuk hegyes. A többsejtű konídiumok minden egyes sejtje képes önállóan csírázni és a gazdanövényre kerülve a fertőzést végrehajtani. A konídiumok a szél segítségével nagy távolságokra képesek eljutni. Mivel a párás, meleg – 24-28 ºC körüli – hőmérséklet mellett 7-9 nap az inkubációs idő, a kórokozó nemzedékei gyorsan követhetik egymást, igen könnyen járványos méreteket ölthet a betegség – tehát a járvány súlyossága a korai fellépésen túl a nemzedékek számától függ.

A betegség kártétele

A betegség kártételének egyik forrása, hogy rohamosan csökkenhet az ép asszimilációs felület, ennek következtében nagymértékben csökkenhet a répatest növekedése. A veszteséget fokozza, hogy a beteg növény a levelek pusztulása után új leveleket fejleszt. Ez a levélváltás két, esetleg három alkalommal is végbemegy és ilyenkor a répatest cukortartalma szolgáltatja az energiát az új levelek képzéséhez, tehát veszít a répatest a cukortartalmából (2. kép).

2. kép A súlyos fertőzés nyomán már csak a legfiatalabb levelek élnek (Fotó: Dr. Békési Pál)

A kórokozó variabilitását, a kórfolyamat biológiáját és a betegség kártételét a már elhunyt Dr. Kiss Ernő kutatta. Megállapítása szerint az erőteljes fertőzés nyomán 15-25 %-kal csökken a termés mennyisége, 0,5-1,5 %-kal a cukortartalma – ami összességében a hektáronként megtermelt cukor mennyiségét 25-35 %-kal csökkenti. Magrépa esetében 10-20 %-kal csökken a magtermés és 5-10 %-kal romlik a mag csírázóképessége, nem beszélve arról, hogy ilyenkor a fertőzés maggal történő továbbvitelének lehetősége fokozott.

A védelem lehetőségei

A genetikai védelem lehetőségei rendkívül jók: a fajták között igen nagy fogékonyságkülönbségek tapasztalhatók: közöttük a teljes rezisztencia és a nagymértékű fogékonyság között minden átmenetet megtalálhatunk. A nemesítői munka eredményességét dicséri, hogy a genetikai védelem jó lehetőséget kínál egy másik betegség elleni védelemhez is: vannak olyan cukorrépafajták, melyek a nekrotikus sárgaerűség vírussal (rizomániával) szemben toleránsak,  ugyanakkor a cerkospórás levélfoltossággal szemben rezisztensek (3. kép).

3. kép Cukorrépafajták a cerkospóra-provokációs kísérletben: a bal oldali tábla az ellenálló fajtát, a jobb oldali a fogékony parcella állományát jelöli – (Cb-R és F fajta) (Fotó: Dr. Gergely László)

Az agrotechnikai védelem alapja a 4-6 éves vetésforgó betartása. Kerüljük a cukorrépa vetését a mély fekvésű táblákon és erdőterületek szomszédságában. Az agrotechnikai védekezés része a gyomok távoltartása, ugyanis a Beta-fajokon kívül számos gyomgazdája van a kórokozónak. A védelem része a fertőzött növényi maradványok mély alátakarása, ajánlatos a „szomszéd-hatás” kerülése is. A lombtrágyák hatékonyan javítják a növények kondícióját, különösen a jó mangán- és bórellátottságot kell biztosítanunk.

A kémiai védelem elengedhetetlen a közepes vagy közepesnél nagyobb fogékonyságú fajták termesztése során.
A védelemnél kontakt és szisztémikus készítmények, illetve ezek kombinációinak széles választéka áll rendelkezésünkre.

Kontakt hatású szerek közül a réztartalmú szerek egész sorából választhatunk. A szisztémikus szerek közül úgy a triazol-számazékok, mint a strobilurinok, illetve ezek kombinációi hatékonyak.

A védekezés eredményessége szempontjából fontos a védekezési idő helyes megválasztása. Június elejétől a külső, legidősebb leveleken jelennek meg az első levélfoltok. Az első cerkospórás levélfoltok megjelenésekor – különösen, ha párás, meleg időjárás árható – az első védekezést végre kell hajtani. Fogékony fajták esetében átlagos évjáratban legalább két-három védekezésre van szükség, csapadékosabb és mégis meleg nyarakon további gombaölő szeres beavatkozásra is szükség lehet. Többnyire augusztus első dekádjában válik szükségessé az utolsó kezelés, ennek két-háromhetes védőhatását követően már nincs szükség további védekezésre, ugyanis augusztus harmadik dekádjától a mind hűvösebb éjszakák és általában a csökkenő hőmérséklet nagymértékben lelassítja a betegség terjedését.

Dr. Békési Pál c. egyetemi tanár – Szentendre

(Agrofórum Online)