26℃ 14℃
július 12. Izabella, Dalma, Eleonóra
Növényvédelem

A hernyók az egyszerűbb utat választották

Agrofórum Online

Számtalan faj esetében – beleértve az embert is – a bélrendszerben található hasznos mikroorganizmusok egyéb szerepük mellett az emésztést segítik, részt vesznek az anyagcsere-folyamatokban. A mikrobiom létezése az élővilágban úgy tűnik, hogy általános. Ezt a feltevést kérdőjelezték meg a Colorado Egyetem kutatói.

A körülbelül 180 ezer fajt magába foglaló lepkék rendje sok kutatás témájául szolgált, de az a kérdés, hogy a lárvák bélrendszerében találhatók-e hasznos mikroorganizmusok még megválaszolásra várt. A növényevők között e szimbiózis előfordulása általános, hiszen az esetenként kemény és rostban gazdag táplálék emésztésében gyakran fontos szerep jut a baktériumoknak és a gombáknak. Ebből adódóan feltételezték a kutatók, hogy ez a hernyók esetében sincs másként. A vizsgálat célja eredetileg a mikrobiom működésének alaposabb megismerése volt, azonban meglepő eredmény született.

Amerika számos pontján begyűjtött hernyóürülék és a táplálékul szolgáló levél DNS-kivonatát hasonlították össze a vizsgálat során. Kontrollként más állatfajokból származó mintákat is felhasználtak. Megállapították, hogy a hernyóeredetű minták 50 ezerszer kevesebb mikrobát tartalmaztak, mint az egyéb állatokból származók. Amennyiben a hernyóürülék és a tápláléknövény mikrobatartalmát vetették össze, az rajzolódott ki, hogy a hernyókban gyakorlatilag azok a baktérium- és gombafajok fordultak elő, melyek a növényen is megtalálhatók voltak. Mindez azt jelenti, hogy ezeket a hernyó a táplálékkal együtt egyszerűen lenyelte. Az összehasonlításként használt állatfajok esetében azt tapasztalták, hogy a táplálékukon előforduló mikrobaközösség nagy mértékben eltért a bélrendszerükben találhatótól.

A vizsgálat következő kérdése az volt, hogy miként fejlődnek a hernyók a steril, mikrobáktól mentes környezetben. Ennek érdekében az elkülönített lárvákat olyan antibiotikumokkal kezelt táplálékkal etették, amelyek a bélrendszerükben esetleg előforduló mikrobákat elpusztítják. Azt tapasztalták, hogy a mikrobiom teljes hiányában is kitűnően fejlődtek a hernyók, míg a kontrollként használt állatcsoportok tagjainak fejlődése lassult, esetenként a pusztulásuk volt megfigyelhető.

Az eredményekből az következik, hogy a hernyók számára a folyamatos táplálkozást megkövetelő életmód mellett nem „éri meg” hasznos baktériumokkal, gombákkal szövetkezni. Ennek az a magyarázata, hogy a szimbiózis számos haszna mellett sebezhetővé teszi az állatokat, hiszen bizonyos mennyiségű tápanyagot elvonnak, illetve a mikrobiom változása során betegséget okozó fajok is felbukkanhatnak. Ha a hernyók speciális mikrobiommal rendelkeznének, a növényvédelem eszköztára is kibővülhetne, hiszen célzott kezeléssel a szimbionta mikroorganizmusok pusztításával lehetne gyéríteni a kártevőt. A hernyók egyszerű életmódja bizonyos fokú védelmet jelent számukra – olvasható a világhálón.

A hernyókból fejlődő lepkék bélrendszerében már megtalálhatók hasznos mikrobák, ezek feltérképezése a kutatócsoport jövőbeli tervei között szerepel.

Fordította: Polgárné Balogh Eszter

(Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A cseresznye-levéltetű ellen elkéstünk + videó

2025. július 11. 16:10

Hogy mikor és hogyan lehet a levéltetvek elszaporodását és kártételét elkerülni, ezekre a kérdésekre adja meg a választ Hertelendy Péter növényorvos ebben a videóban.

Ezt nem bírja a napraforgó sem – így viseli az idei nyarat a kultúra

2025. július 11. 11:10

A szélsőséges nyári időjárás és a szívós kártevők idén sem kímélték a napraforgót – az állományokban már most láthatóak a jövőbeni terméscsökkenés jelei.

Mi rágja a kukoricát? – Kártevők nyomában a hőségben

2025. július 9. 11:10

A szárazság és a hőség már önmagában is próbára teszi a kukoricát, de a különféle kártevők tovább súlyosbítják a helyzetet.

Támadnak a címeres poloskák – bűzös roham a kiskertek ellen

2025. július 8. 11:10

Szívogatnak, bűzlenek és csúfítják a termést – a címeres poloskák kánikulában is támadnak, és idén sem hagyják békén a kerteket.

Mik lehetnek a kiemelkedő telepek a gyümölcsfák törzsén?

2023. február 12. 10:37

Több gyümölcsfám törzsén drapp színű, molyhos, kissé kiemelkedő telepeket találtam. Még nem láttam ilyet. Lekaparva belül kissé morzsás állományú. Képet csatolok a kérdésemhez. Mik lehetnek ezek?

Mi bántja a mandula termését?

2020. augusztus 3. 06:22

F. Klára kérdése. Mézgásodást figyeltem meg mandulám termésein, melyek sajnos idő előtt le is hullanak. Mi bánthatja a terméseket?

A fák alatti talajfertőtlenítés használhat az almamoly lárvái ellen?

2023. január 31. 04:36

Idén tönkrement a birsalmatermésünk, az almamoly megrágta. Kérdésem, hogy a fák alatti talajfertőtlenítés használ-e a lárvák ellen? Ha igen, mivel és mikor érdemes fertőtleníteni?

Érdemes még permetezni ősszel a káposztalepke hernyói ellen?

2023. október 31. 04:38

A megmaradt káposztafejeken kertemben elszaporodtak a képen látható tarka lárvák. Mik ezek? Érdemes még permetezni ellenük?