Az őszi és tavaszi vetésű kalászosok egyik legismertebb, közönséges kórokozója a gabona-lisztharmat (Blumeria graminis). Igazság szerint ez a faj is több, a gazdanövényre specializálódott változatra oszlik, mint pl. a szárrozsda.
Így a búzán a Blumeria graminis f. sp. tritici, míg az árpán pl. a Blumeria graminis f. sp. hordei károsít. Ugyanakkor a szárrozsdával ellentétben itt az egyes specializált változatok közt nincs „átjárás”, a búza lisztharmata nem fertőzi meg az árpát, vagy más gabonafélét.
A lisztharmatgombák azon kívül, hogy jelenlétük meglehetősen látványos a gabonák lombozatán, képesek akár 30-40%-os mértékben csökkenteni a termés mennyiségét. Ilyen erős, nagymértékű kártételnél óhatatlanul a gabonatermés minősége is romlik, így a lisztharmat jelenléte nem éppen üdvözlendő a gabonáink lombozatán.
Ez a kijelentés még annak fényében is igaz, hogy létezik egy olyan, egyébként reális közmondás az idősebb búzatermesztő gazdák körében, mely szerint az a jó, ha lisztharmatos a búza, mivel akkor jó termés várható.
Ebben az a tényleges igazság, hogy a búzának kedvező időjárási feltételek (meleg, kiegyenlítetten csapadékos időjárás, sok napsütés, kellő nitrogénellátottság) egyúttal igen kedvezőek a lisztharmatgombák számára is.
E tekintetben szeretnénk kiemelni a napsütés jelentőségét. A lisztharmatgombák alapvetően ivartalan úton képződött konídiumok útján fertőzik el az akár távolabb levő gazdanövényeket. Ahhoz, hogy a konídiumok termelődése felgyorsulhasson, az akár csak mérsékelten meleg időjárás mellett mindenképpen minél több napfény szükséges.
Ekkor alakulnak ki azok a hosszú konídiumláncok, amelyek egy kis szellő, vagy érintés hatására tömegesen tudnak a levegőbe kerülni. Ekkor „porzik” a lisztharmatos gabona.
A kalászos állományokban jelenleg is fellelhetőek a különféle egyéb kórokozók mellett a gabona-lisztharmat telepei. Szerencsére az idei ősz és tél alapvetően nem kedvezett ennek a biotróf életvitelű kórokozónak.
Az ősz elejét is uraló aszályos időjárás nem igazán engedte a gazdálkodóknak a búza, de főképp az árpa optimálisnál korábbi elvetését, így a hatalmas lombozatú, korán vetett állományok nem jelentek meg a földeken.
Ez lerövidítette a lisztharmat őszi fertőzésére és terjedésére alkalmas időszakot. A téli hónapokban sokszor túlságosan hideg volt, és a sok ködös, napfénymentes időszak nem igazán tette lehetővé a kórokozónak nagyobb mennyiségű inokulumtömeg kifejlesztését.
Védekezési döntések
A lisztharmat jelenléte mindezek ellenére észlelhető a kalászosok állományaiban. Ugyanakkor egyáltalán nem kell megrémülni néhány fehérpenész pamacstól a gabonáink lombozatán. Annak eldöntéséhez, hogy tavasszal szükséges-e akár külön menetben már korán védekezni ez ellen a kórokozó ellen, érdemes mérlegelni pár szempontot.
A lisztharmatgombák biotróf kórokozók, így alapvetően kedvelik a fehérjékben gazdag, fiatalabb növényi részeket. A tavaszi nitrogén-fejtrágyázással a növényeinket óhatatlanul egy kicsit „fiatalítjuk”, vegetatív irányba toljuk el a fejlődésüket, amely nagyon előnyös a lisztharmat számára.
A szemlézések során így egyáltalán nem mindegy, hogy egy adott mértékű fertőzést a fejtrágyázás előtti, vagy utáni időszakban észlelünk. Az előbbi sokkalta veszélyesebb, mivel a nitrogén kijuttatása sokkalta jobb táptalajjá változtatja a növényeket, és ez a lisztharmat akár szélsőséges mértékű felszaporodását is előidézheti.
Nyilvánvalóan nem mindegy, hogy mennyi lisztharmat van tavasz elején a kalászos gabonáink lombozatán. Általánosságban 10–15%-nál lehet meghúzni a határt a még fejtrágyázás nélküli állományokban, ahol ezen értékek felett már ajánlott a korai fungicides állományvédelem.
Nagyon fontos, hogy ezeket az értékeket ne tekintsük egyfajta „kőbe vésett” statikus határértékeknek! A szemlézések során mindenképpen figyeljünk a kórokozó biológiai állapotára.
Alapesetben a lisztharmat egy fehéres penészgyep, micéliumszövedék a levelek felületén. Tél vége felé ez sokszor halvány drapp színezetű a telepek elöregedése miatt. Ugyanakkor ezek a sötétes színű micéliumból álló telepek a széleiken kedvező körülmények esetén „feltámadhatnak”, azaz friss micélium alakul ki, amelyen már megindulhat a további fertőzések zálogát képező konídiumtermelődés.
Amennyiben a lisztharmattelepek már olyanok, mintha darált mákkal meg lennének szórva, azaz a micéliumszövedékben már ivaros termőtestek, kazmotéciumok nagy mennyisége észlelhető, ott a kórokozó már a túlélésre és nem a további szaporodásra készült fel.
Ilyen micéliumokból nem, vagy csak legalább 10-14 nap múlva várhatunk érdemleges mennyiségű fertőzőanyag-termelődést. Az ilyen lisztharmattelepek tehát csak minimális mértékben jelentenek veszélyt a gabonáinkra.
Amennyiben a kórokozó elleni védekezés mellett döntünk a tavasz kezdetén, mindenképpen érdemes figyelembe venni, hogy mely egyéb kórokozók vannak jelen a védendő állományokban.
Ez döntő mértékben meghatározhatja a szerválasztást és a kijuttatott készítmények dozírozását is. A lisztharmatnál „keményebb” Drechslera és Bipolaris fajok jelenléte esetén csak a legjobb készítmények magasabb dózisai adhatnak jó hatékonyságot.
Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.
