A napraforgó hagyományosan fontos növénye a szántóföldi növénytermesztésnek, amelynek jelentősége éghajlatunk változásával tovább növekedhet. Termesztése során sorra jelentkeznek olyan gombabetegségek, amelyek akár jelentős mértékben is csökkenthetik a termés mennyiségét.
A termesztési körülmények egyre nyilvánvalóbb változása azonban hatással van a napraforgót megbetegítő gombabetegségekre is. A legnagyobb figyelemben részesülő, a hűvösebb és nedvesebb időjárási körülményeket kedvelő szürke- és fehérpenészes fertőzések aránya csökken, járványszerű fellépésükre régóta nem volt már példa. Miközben a mind szárazabb és melegebb időjárás ezek fellépését visszafogja, egyben felerősíti azon kórokozókét, amelyek kifejezetten ilyen körülmények között érzik jól magukat. Ilyen a hamuszürke szárkorhadás (Macrophomina phaseolina) (1. kép).
Megkockáztathatjuk azt az állítást, hogy az utóbbi években ez a kórokozó lényegesen több termés elvesztéséért volt felelős, mint az összes többi, napraforgóban fellépő megbetegedés. Mivel azonban a legtöbbször a laza szerkezetű, ezért rosszabb vízgazdálkodású táblákon, táblarészeken jelenik meg, hajlamosak vagyunk tüneteit a vízhiánynak betudni. Pedig az esetek igen nagy hányadában e kórokozó áll a növényállomány hervadása, lankadása, majd gyors elhalása és felszáradása mögött.
A tünetek eleinte csupán foltszerűen mutatkoznak, azonban egyáltalán nem ritka, ha azok a vegetációs időszak végére akár az egész táblára is kiterjednek. Könnyű belátni, hogy a gyors leszáradás és kényszerérés következtében a megbetegített növények termésképzése zavart szenved, amely jelentős terméskieséshez vezet.
Mit kell tudni a hamuszürke szárkorhadásról? Leginkább azt, hogy hazánknak nincs olyan termőtája, amelyen ne lenne jelen.
Nem új kórokozóról van szó, évtizedek óta tapasztalhatjuk már jelenlétét, fokozódó fertőzése a számára mind kedvezőbb viszonyoknak köszönhető. Tápnövényeinek száma óriási, amibe számtalan gyomnövény is beletartozik, de a napraforgón kívül szántóföldi növényeink közül a kukorica, a cukorrépa és a szója is. Ezért is nehéz elképzelni, hogy lennének olyan területek az országban, ahol ne lenne jelen a betegség. Ráadásul a megbetegített növényi részekben tömegesen képzett mikroszkleróciumai évekig életképesek maradnak a talajban, ami tovább segíti fennmaradását.
Miért kell erről most beszélnünk? Jelenleg nincs olyan védekezési lehetőségünk, sem agrotechnikai, sem növényvédelmi, amellyel teljes biztonsággal kerülhetnénk el a kórokozó fertőzését. Azonban kihasználhatjuk a hibridek fogékonyságában meglévő különbséget, azért a területünkön vetett állomány állapotát figyelve értékes információkhoz juthatunk. Ha erős fertőzést tapasztalunk, ha nagyon megviseli állományunkat a megbetegedés, akkor a következőkben kerüljük az adott hibrid vetését.
Mit kell keresnünk, milyen tünetekre figyeljünk, ha a hamuszürke szárkorhadás által megbetegített növények után kutatnánk? A keresést először a területünk legkönnyebb szerkezetű, legrosszabb vízgazdálkodású részén kezdjük, az első tünetek itt fognak jelentkezni.
Kezdetekben a fertőzés legfontosabb jele a hervadás, amikor a növények szemmel láthatóan elveszítik a turgorukat. Ezt nagyon gyors, szinte robbanásszerűen végbemenő száradás, kényszerérés követi (2. kép). A legbiztosabban akkor tudjuk beazonosítani a beteg töveket, ha azokat a talajszint felett megvágjuk. Amennyiben a bélszövet szürkés színű (3. kép), amelyben közelebbről megnézve tömegesen látunk apró, fekete pontocskákat (4. kép), biztos a diagnózis, azok a kórokozó kitartóképletei, a mikroszkleróciumok.
A megbetegedés tünetei már megjelentek a napraforgótáblákon, ezért a további történéseket figyelve értékes tapasztalatokat szerezhetünk a vetett hibriddel kapcsolatban.
