Növényvédelem
Fizetett tartalom

Így lesz a szemétből kedvezmény – csomagolóanyagok újrahasznosítása a Malagrow Környezetvédelmi Programmal

MALAGROW Kft.

A Malagrow névről a legtöbb termelő számára elsősorban a kiváló minőségű biostimulátorok jutnak az eszébe, pedig a vállalat már több mint másfél évtizede széleskörű hulladékkezelési megoldásokat is kínál.

Köztudott, hogy a növénytermesztésben az egyik legnagyobb környezetkárosító tényező a csomagolás. Így a fenntarthatóságot szem előtt tartva a vállalat egy olyan programot hívott életre, melynek keretében lehetőséget biztosít az általa kizárólagosan forgalmazott Valagro termékek üres csomagolásának újrahasznosítására, és ráadásként még kiemelt kedvezményekkel is jutalmazza hűséges vásárlóit.

A 2018-ban Malagrow Környezetvédelmi Program (MKP) néven indított kezdeményezés már az első évben kiváló döntésnek bizonyult: a programban részt vevő, környezettudatos termelők jelentős mennyiségű csomagolóanyagot adtak le az országszerte elérhető, több mint 80 átvevő ponton. Így a gazdák számára egyébként fölösleges hulladékot nemcsak elszállította és újrahasznosította a Malagrow, de kiemelkedő mértékű árengedményt is nyújtott az MKP program révén.

A termelők és a viszonteladók egyaránt pozitívan fogadták a kezdeményezést: a vásárlók örömmel tapasztalták, hogy ilyen sokféle termék – biostimulátor, mikroelem és műtrágya készítmény is – részt vesz a programban, és hogy már egy gyűjtőzsáknyi üres flakon és zsák leadásával is több ezer forintot spórolhattak meg a következő vásárlásuknál. A leadást térképes kereső segítette, így mindenki könnyen megtalálta a számára optimális MKP pontot.

A programmal kapcsolatban számos hasznos észrevétel is érkezett az induló évben: például az üres csomagolóanyagok megfelelő előkészítése, illetve kiöblítése kapcsán, vagy az MKP gyűjtőzsák megvásárlására és a leadott termékek adminisztrációjára vonatkozóan. Ezekre a vállalat az idei program előkészítése során különös hangsúlyt fektet, hogy biztosan senki ne maradjon le a remek kedvezményekről.

A sikeres első évet követően tehát a Malagrow tovább folytatja az MKP programot, és 2019-ben is jelentős árengedményekkel honorálja majd a fenntarthatóság és a minőségi termékek iránt elkötelezett termelőket. Bár a csomagolóanyagok leadása őszig még várat magára, már tavasszal érdemes lehet érdeklődni a viszonteladóknál Valagro termékek vásárlásakor, illetve figyelni a program honlapját a legfrissebb információkért: https://malagrow.hu/mkp

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Már nem elég a megszokott permetezési program: változik a zöldségek növényvédelme

2026. október 14. 07:10

Változik a betegségek megjelenése és a növényvédőszer-kínálat is. A jó időzítés ezért egyre többet ér a zöldségtermesztésben.

Októbertől februárig négy növényvédő szer használható szükséghelyzeti engedéllyel a pöttyös lámpahordó-kabóca ellen

2026. október 14. 05:40

A Nébih ismételten felhívja a figyelmet a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni védekezés fontosságára, és négy növényvédő szer is használható már a kártevő ellen.

Ezért alakul ki rezisztencia a kártevőkben a piretroidokkal szemben

2026. október 13. 16:10

Csökken a felhasználható növényvédő szer hatóanyagok száma, egyre kevésbé tudják a termelők váltogatni a rovarölő szereket a növénytermesztés során. Ennek következménye a rezisztens kártevők megjelenése.

Rágcsálók ellen használatos készítmények

2026. október 13. 07:10

Nem mindegy, hol és mivel irtjuk a rágcsálókat! A rosszul megválasztott szer nemcsak hatástalan, hanem súlyos veszélyt is jelenthet.

Kiemelten fontos a fenntartható halgazdálkodás

2019. október 22. 08:02

A tudatos beavatkozások, a fenntartható gazdálkodás szemléletmódjának elterjesztése szükséges a környezeti változásokból eredő károk megelőzéséhez, a természetes alkalmazkodás megsegítéséhez.

A Mondelēz európai kekszmárkái csatlakoznak a fenntartható búzatermesztési programhoz

2022. június 30. 17:42

A Mondelēz International törekvése, hogy 2022 végéig minden európai kekszmárkája a Harmony program keretében termelt búzából készüljön.

Szuper-víztaszítóvá változtatták a paradicsomot, elképesztő változáson ment keresztül

2026. február 22. 13:10

A természet ihlette „SafeWax” viaszbevonat növényvédő szerek nélkül jelent védelmet a betegségekkel és az időjárás okozta stresszel szemben.

Pályázati támogatás a környezet- és természetvédelmi civil szervezeteknek

2023. július 16. 11:40

Az Agrárminisztérium 40 millió forint értékben támogatja a hazai, környezet- és természetvédelmi céllal létrejött, közhasznú társadalmi szervezeteket.