23℃ 18℃
szeptember 11. Teodóra, Jácint, Igor, Helga
Növényvédelem

Közterületeink növényeit károsító kórságok

Agrofórum Online

Hőcsúcsokkal és kisebb-nagyobb esőkkel folytatódik az idei tavasz. Ez az időjárás minden szempontból kedvező feltételeket teremt azoknak a kórokozó gombáknak, melyek többsége jó erőben vészelte át a telet, a telepeiket nem gyérítették a téli fagyok. A növények többsége már kizöldült, a kis leveleken, a friss hajtásokon fertőzhetnek a kórokozók. Úgy tűnik, hogy „gombásan” folytatódik az év - Zsigó György növényorvos tollából.

Több budapesti parkban is erős rozsdafertőzés látható a gyepen. Ezek a gabonafélék legveszélyesebb és nehezen leküzdhető kórokozói. A probléma nagysága és a termesztett növény gazdasági jelentősége miatt a kalászosokban több mint ötven gombaölő szert engedélyeztek rozsdabetegségekre. Ezek között szerepel az egyetlen olyan közterületi gombaölőnk is, a Tazer 250 SC, melyet rozsdabetegségekre is engedélyeztek. Az engedélyokirata szerint „közterületi jelentőségű fásszárú- és évelő növények, cserepes- és vágott dísznövényeknél” használható, tehát szabálykövető munkavégzésnél a gyep ezzel sem permetezhető.

Közterületen megelőzéssel védekezhetünk ellene! A jó táperőben lévő fűfélék ellenállnak a kisebb fertőzési nyomásnak. Kerülni kell a túlöntözést és a túlzott nitrogéntrágyázást, mert ezektől felhígulnak a növényi szövetek. A gyorsan felszáradó, szellős állományban nem érzik jól magukat a rozsdagombák, ne hagyjuk a fűnyesedéket a felületen és a gépi szellőztetés is eredményes lehet. Meglévő gyeptakaró alatt már nem lehet kicserélni a talajt, de telepítésnél hosszú évekre megalapozhatják a növényeik egészségét, ha ezek megfelelő minőségű talajba kerülnek. A fotó kedden készült, agyontaposott útmenti gyepszegélyben kínlódó fűcsomókon.

Rossz kondícióban levő gyep hajlamosabb a betegségekre is
Rossz kondícióban levő gyep hajlamosabb a betegségekre is (Fotó: Zsigó György)

Még csak próbálgatjuk a biostimulátorokat, biokondícionálókat, de valószínűleg nagy szerepük lesz az egészséges növényállomány kialakításában. Ezek nem növényvédő szerek, nem vonatkoznak rájuk a növényvédelmi jogszabályok!

Már az apiognomonia tüneteivel is találkozhatunk platánon. A száradó kis csúcslevelek és az idősebb levél száradó levélere az apignomóniára jellemző tünetek jelentkeznek. Rendszeresen ellenőrizzék a fáikat, mert a gomba teljes lombhullást is okozhat. A lisztharmatos platánlevelek fotózása egyelőre elmaradt.

A platán apiognomoniás betegségének korai tünetei
A platán apiognomoniás betegségének korai tünetei (Fotó: Zsigó György)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Trükkök közterületekre: rejtett ellenség a parkokban

2025. szeptember 11. 12:10

Aszály, aknázómoly, guignardia, szürkepenész: így készüljenek a közterületek az ősz-tél növényvédelmi kihívásaira.

Beteg az uborka: hogyan védhetjük meg a szezon végét?

2025. szeptember 9. 14:10

Ősz elején a lisztharmat és a peronoszpóra is újult erővel támadja az uborkát – a gazdák csak következetes védekezéssel menthetik a termést.

Betakarítás után jön a feketeleves: vigyázat, fertőzésveszély!

2025. szeptember 8. 14:10

Az őszi betakarítás sikere a raktárak állapotán is múlik. Ha most nem lépünk, a kártevők télen is óriási károkat okozhatnak a gabonában és olajos magvakban.

A gubacsokról, 10. rész - A hasonlítás módszere a zoocecidiumok alakjának leírásában

2025. szeptember 8. 11:10

A gubacsok alakját gyakran hasonlítással írják le – cikkünkben ezeknek a morfológiai analógiáknak a világát járjuk körbe.

A zab még veszélyben van: nem érdemes késlekedni

2025. június 20. 13:10

A zab nyári lombozata vonzza a kórokozókat. A koronás rozsda és a barna levélfoltosság elleni védekezés most kulcskérdés.

A búza levélrozsdája: már elkéstünk a védekezéssel + videó

2025. június 17. 16:10

A búza levélrozsdája kifejezetten az érzékeny gabonák esetében okozhat problémát.

Hogy vonultak a télbe az őszi kalászosok?

2022. december 15. 05:36

Az őszi árpa állományaiban 2022 őszén felszaporodott kórokozók ellen több helyütt védekeztek a gazdálkodók. A védekezéseket nagymértékben hátráltatta az árpatáblák talajának állapota is.

Veszély leselkedik az elvetendő gabonafélékre - jelentős fertőzések az árvakeléseken

2019. szeptember 11. 11:53

Elemi szükséglet lett volna az árvakelések korábbi felszámolása a fertőzési lánc megszakítása érdekében. Ha ez elmaradt, számolni kell a korai fertőzés veszélyével, és fel kell készülni a többszöri védekezésre.