Növényvédelem

Ellenségek a rózsán télen: most dől el a nyári virágzás

Agrofórum Online

A tél általában nem igazán a sürgetős növényvédelmi teendők időszaka. Ugyanakkor a lombozat részleges, vagy teljes mértékű hiánya miatt több kórokozót és kártevőt is könnyebb észrevenni, mint a vegetációs időszak közepén. Sok esetben még védekezni is tudunk ellenük.

Az egyik ilyen növény, amelynek kórokozóit a tél folyamán hatékonyan gyéríthetjük az egyik legszebb, kedvelt dísznövényünk: a rózsa.

Szép, de nagyon beteg

A rózsa szinte minden magyar kertben, parkban fellehető dísznövény. Díszítő értékét ugyanakkor csak hibátlan állapotban, kártevőktől és kórokozóktól mentesen képes érvényesíteni.

A beteg növények sokszor gyengébben virágoznak, a virágok mérete is kisebb és ha a virágok mellett a kártevők, kórokozók is jelen vannak pl. egy csokornyi virágban, az inkább taszító, mintsem esztétikai élményt jelent. Sajnos ennek a szép, virágos növényünknek rengeteg kártevője és kórokozója van, amelyek egy része még ilyenkor, télen is fellehető a rózsatöveken.

Lomb nélkül minden hiba láthatóvá válik

A téli időszak olyan szempontból is előnyös a károsítók népességének ritkítására, hogy ebben az időszakban nem, vagy csak alig találhatóak levelek a rózsákon. Amit nyár folyamán esetleg elrejtett a dús lombozat, az most könnyedén észrevehető. Ráadásul a tél a metszés időszaka is, így amikor a metszés során áganként végignézünk egy rózsatövet, akkor az elénk kerülő, nem oda való dolgoktól is könnyedén meg tudunk szabadulni.

Áttelelt rózsa levél csillagpenésszel fertőzve

A rózsa még fennmaradt, élő levelein még ebben az időszakban is fellelhetőek egyes kórokozók. A tintafoltosság, vagy csillagpenész (Diplocarpon rosae) feketés színű, nagy foltjai igencsak szembeötlőek. Érdemes a fertőzött leveleket eltávolítani és meg is semmisíteni. Értelemszerűen ez vonatkozik a már lehullott levelekre is, mivel ez a nekrotróf életmódú kórokozó ezekről is indíthat fertőzést, amely jövőre a fiatal leveleket fogja megfertőzni.

Lisztharmat: a hajtásokon is túlél

Ha a leveleken, netán a vesszők végein, bimbó kezdeményeken fehéres bevonatot észlelnénk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a rózsa lisztharmat (Sphaerotheca pannosa f. rosae) jelenlétét észleltük.

A rózsa lisztharmat a rügyekben és a zöld növényi részeken is áttelelhet

Ez a kórokozó a vesszők, levelek felszínén is át tud telelni micélium alakjában, ha eléggé enyhe a tél. A keményebb fagyokat viszont a rügyek belsejében éli túl micélium szövedék alakjában. Ha tehát lisztharmatos hajtást, leveleket találunk, feltétlenül távolítsuk el azt.

Szürkepenész és a „múmiák” veszélye

A metszés során főleg az elsűrűsödöttebb rózsabokrokban találkozhatunk elszáradt, de a növényen levő bimbók, virágok maradványaival is. Ezek a rózsa egyik gyakori betegségének, a szélsőségesen polifág szürkepenésznek (Botrytis cinerea) a kártételére utalnak.

A szürkepenészes múmiák súlyos fertőzési források

Bár a rózsa fajták fogékonysága a kórokozó iránt meglehetősen eltérő, ráadásul a kórokozó igen gyakori és sok tápnövénye révén szinte bárhonnan fertőzhet, de egy durva fertőző gócot, amelyet egy ilyen „múmia” jelent, semmiképp se tűrjünk meg a növényünkön. A  kórokozó elleni védekezést az is segíti, ha a rózsát „szellősebbre” metsszük, mivel ez a gomba a párás, nedves körülményeket igencsak kedveli.

Fekete szárkorhadás: lassú, de végzetes

Szintén a metszéssorán találkozhatunk feketésre színeződött, elhalt vastagabb fás részekkel is. Időnként ezen foltok környékén a hajtások epidermiszén apró pörsenéseket is észlelhetünk. A tüneteket a rózsa fekete szárkorhadásáért felelős Coniothyrium wernsdoffiae gomba okozza, amely alapvetően sebeken át fertőz és lassan, de biztosan képes elpusztítani a gazdanövényt.

A koniotíriumos ágelhalás okozója tipikus sebparazita

A kórokozó kedveli a nedves, párás környezetet és a valamilyen okból legyengült növényeket. Éppen ezért ha kevesebb esélyt akarunk hagyni ennek a veszélyes gombának a fertőzésre, akkor ne hagyjuk, hogy a rózsatő túl sűrű legyen és a nagyobb sebeket mindenképpen kezeljük valamilyen sebkezelő anyaggal!

Állati kártevők téli nyomai

A rózsának állati károsítói is vannak, ráadásul ezek száma is igen magas. A tél folyamán ugyanakkor döntő hányaduk nem található meg a rózsákon, vagy csak rendkívül nehezen vehető észre. A rózsán több levéldarázs faj is él, károsít, de ezeket most hiába keresnénk a rózsatöveken. A levéltetveknek is igen sok faja él a rózsán, de az áttelelő tojások aprók, így nagyon nehéz felfedezni őket.

Szerencsére a rózsa több olyan fajnak (Macrosiphum avenae, Metopolophium dirhodum, stb.) is téli, fás szárú gazdanövénye, amelyek nyáron más, lágyszárú növényeken károsítanak. A nyaranta a rózsákon látható gyakori faj, a nagy rózsa levéltetű (Macrosiphum rosae) viszont sajnos egész évben a rózsát „szerencsélteti”.

Ha mégis találunk levéltetű áttelelő tojásokat a rózsán, akkor érdemes lesz a tavasz elején egy olajos lemosó permetezést beiktatni a növényvédelmi műveletek sorába. Ha a magunk által ”megtermelt” levéltetű populációt elpusztítjuk, akkor a máshonnan jövő szárnyas egyedek csak később fognak megjelenni a rózsáinkon.

Pajzstetű a vesszők tövénél

Előfordulhat, hogy apró, 1 milliméteres kis fehér, lencse alakú képletet találunk az idei  hajtások tövénél. Döntően a vessző árnyékos oldalán. Ez a rózsa pajzstetű (Aulacaspis rosae) lesz, amely más, távolabbi rokon növényeken, mint pl. a szeder is megél.

A rózsa pajzstetű a legyengült, gondozatlan növények károsítója

Alattomos kártevő, amely lassan gyengíti le és szárítja el a tápnövényét. Ez a jószág is szereti a túlzsúfolt, belül nagyon árnyékos bokrokat. Ha észleljük, akkor tavasszal a levéltetveknél is ajánlott olajos lemosó permetezést célszerű bevetni ellene, valamint a metszés során mindenképpen tegyük szellősebbé a rózsatő ágrendszerét.

A képek a szerző felvételei.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Pocokveszély a földeken: most érdemes védekezni

2026. október 7. 07:10

Ősszel tetőzhet a mezei rágcsálók egyedszáma. Most jól láthatók a járatok, ezért különösen időszerű a védekezés.

A víz és a terményfertőtlenítés kapcsolata

2026. október 2. 08:10

A túl sok és a túl kevés víz egyaránt gondot okozhat a terménytárolás és -fertőtlenítés során. De hol van az egyensúly?

Őszi növényvédelem: ezeket a teendőket ne halogassa!

2026. szeptember 22. 07:10

Az aszály a gyümölcsfák áttelelését is veszélyeztetheti. Mutatjuk, miért fontos az őszi lombtrágyázás, és hogyan menthető a diótermés.

Szomjaznak a fák, most különösen fontos a kálium

2026. szeptember 19. 07:10

Az aszály a fákat is megviselte: a zöld lombon keresztül még segíthetjük tápanyagellátásukat és téli felkészülésüket

Nem virágzik a hibiszkusz? Ezeket a hibákat érdemes először kizárni

2026. június 20. 14:10

Kevés virág, sok lomb? A hibiszkusz virágzását gyakran nem a fajta, hanem néhány tartási hiba fogja vissza.

Mitől halnak el a málna vesszői?

2023. július 19. 04:38

Mitől halnak el a málna vesszői? Hogyan lehet ezt megelőzni?

Miért nem fejlesztett erőteljes lombot a gömbjuhar?

2022. május 30. 04:36

Gömbjuhar fám, mely több, mint 15 éves, furcsán viselkedik. Idén alig volt levele, azok is erőtlenek, szinte csak a termései láthatók a fa koronájában. Mi baja lehet?

Hogyan kell metszeni a hibiszkuszt?

2024. február 27. 04:36

Segítségüket kérném hibiszkusszal kapcsolatos kérdésem megválaszolásában: hogyan kell metszeni ezt a növényt?