A téli időszak szinte minden, a szabadban élő állat számára meglehetősen nagy megterhelést jelent. Hideg is van és az elérhető táplálék mennyisége is lecsökkent. A telet viszont valamilyen módon túl kell élniük. A táplálék hiánya nem csak a szárazföldön, a szántóföldek környezetében jelentkezik, hanem a vízi élővilágot is sújtja.
Sok olyan, a vizes élőhelyekhez kötődő állat jelenhet meg ilyenkor a földeken, amelyek egyébként ritkán szoktak ott megjelenni, vagy legalább is nem szoktak szemmel látható módon táplálkozni a növényekből. A tél nagy úr és ebben az időszakban sok vizi élőlénynek a szántóföldeken kell megkeresnie a táplálékát.
Télen a természetes vizeinkben még akkor is erősen lecsökken a madarak számára az elfogyasztható táplálék mennyisége, ha azok nem fagynak be. Így az érintett jószágok másutt kell, hogy táplálék után nézzenek. Mivel gyakran nagy tömegben, csapatosan teszik ezt, így esetenként bizony károkat is okozhatnak.
Hasznos gázlómadarak kontra káros növényevők
Természetesen nem minden madárfaj táplálkozása jár kártétellel a szántókon. A gázlómadarak (gémek, kócsagok) pl. igen hatékony pusztítói a mezei rágcsálóknak. Nappal a szántóföldeken táplálkoznak, de estére mindig visszahúzódnak a vizes élőhelyekre, ahol védve vannak a ragadozóktól.
A növényevő vízimadarak (récék, vadludak, hattyúk) ugyanakkor a szántóföldeken található növények fogyasztásával igyekeznek túlélni a telet. Nappal a szántóföldeken táplálkoznak és estére ezek is visszatérnek a nyugalmas és számukra a négylábú ragadozók ellen védelmet biztosító vízfelületekre. Közülük a vadrécék okozzák a legkisebb gondot. Bár ezek is legelnek, de ritkán állnak össze akkora csapatokba a táplálkozás során, amely az érintett, döntően őszi vetésű kalászos kultúrákban gondot jelentene.
A társas vadludak és hattyúk tömeges kártétele
A vadlibák és a hattyúk ugyanakkor meglehetősen társaságkedvelő jószágok. Ráadásul a tél során a hazai populációjuk kiegészül az északi tájakról telelési céllal hozzánk érkezett egyedekkel. Legtöbbjük annyira társaságkedvelő, hogy pl. még a ritkább vadlúd fajok is más, gyakoribb fajok hatalmas csapataival együtt járnak. A ritka és védett vörösnyakú lúd (Branta ruficollis) pl. szinte mindig a hatalmas, több ezres nagylilik (Anser albifrons) csapatokban elvegyülve észlelhető.
A társaságban történő fellépés a hattyúk esetében is gyakori. A költési időszakban szétszórtan, párokban élő jószágok télen hatalmas, akár több száz egyedből álló csapatokban jelennek meg és károsítanak a szántóföldeken. A vadludak döntően az őszi kalászosokat, míg a hattyúk a repce állományokat kedvelik.
Legelésük során éles, fogazott szélű csőrükkel a növényeket a talaj szintjén képesek lecsípni. Ez által az érintett növények regenerálódása nagyon lassú lesz és ez – akárhogy is nézzük – meglehetősen negatív kilátásokkal jár a termésre nézve. Ráadásul ezek a madarak csapatokban megjelenve az érintett vetések, táblák egy-egy területét akár teljesen tarra is lepusztíthatják.
Miért nehéz elriasztani a hattyúkat?
A vadludak és hattyúk valamennyien védett fajok, elpusztításuk, de még a zavarásuk is tilos. Ráadásul a hattyúk nem is olyan ijedősek, így sok esetben nehéz őket távozásra bírni egy adott területről. Ugyanakkor ezek a nagytestű madarak könnyedén elriaszthatóak egy egyszerű kutya sétáltatás során. A hattyúk alapvetően jól repülnek, de ezt nem szívesen teszik.
Hatalmas testük levegőbe emelése a téli, energia szegény időszakban olyan luxus, amelyet ha lehet, inkább kihagynak. Viszont a talajon a négylábú ragadozók reális veszélyt jelenthetnek a számukra, amelyet igyekeznek is elkerülni. Így ha gyalogosan, vagy gépkocsival megyünk közéjük, akkor nem igazán fognak elmenni, de egy kutya látványa rendkívül gyorsan távozásra készteti őket.
Ráadásul okos, tanulékony madarak! Megjegyzik, hogy mely földeken érte őket valamilyen inzultus és mely táblákon táplálkozhattak nyugodtan. Pár nap után már csak ezeken a táblákon fognak táplálkozni.
Nagy, szőrös és harap: a nutria
Ez a leírás nem a már említett kutyára illik, hanem egy amerikai behurcolt kártevőre, a hódpatkány néven is ismeretes nutriára (Myocastor coypus). Ez az invazív faj, amelyet egy időben értékes prémjéért is tenyésztettek egyre nagyobb populációval van jelen hazánkban. A jókora, akár 5-8 kilósra is megnövő állat – mint szinte mindegyik rágcsáló – nagyon szapora, évente két alkalommal akár fél tucat kölyköt is felnevelhet.
A nutria szorosan kötődik a vízhez, attól pár száz méternél messzebbre nem nagyon távolodik el. Egy ekkora testű rágcsálónak – főleg ha a szaporulatával együtt van jelen – viszont meglehetősen sok táplálékra van szüksége. Ez a kártevő a hattyúkhoz hasonlóan nagyon kedveli az őszi káposztarepcét. vízparti élőhelye közelében a repce állományokban jókora károkat okozhat.
Kártétele eléggé alattomos, mivel általában nem foltokban pusztítja ki a repcét, hanem egymástól távol levő növényeket eszeget meg. Ezzel ugyan nem okoz lokális, foltszerű állománypusztulást (és az ezzel járó gyomosodási gócot), de a visszarágott növények fenológiájukban nagyon lemaradnak, nagymértékben hátráltatva ezzel a repcében igencsak gyakori növényvédő szeres kezelések időzítését és szer használatát.
A virágzás drasztikus elnyújtásával a táblán sokkal tovább lesznek jelen a beporzó rovarok, amely értelem szerűen drasztikusan korlátozza a felhasználható készítmények körét.
Harcias betolakodó: miért nem szabad megközelíteni?
A hódpatkány meglehetősen harcias jószág, így sem személyesen, sem pedig kutya közreműködésével nem célszerű zaklatni. Hatalmas sárga metszőfogai vannak, amelyeket nem fél használni. Vadászható faj lévén a helyileg illetékes vadásztársasággal érdemes ilyenkor felvenni a kapcsolatot, akik hatékonyan meg tudnak szabadítani minket ettől a harcias, invazív kártevőtől.
A képek a szerző felvételei.
