Növényvédelem

Napégés a dísznövényeken? Itt a hatékony védekezés

Agrofórum Online

Nem örülhettünk sokáig a lehűlésnek és az esőknek. A héten újra a száraz forrósággal, a magas UV-sugárzással küzdöttünk. A met.hu nem ígér változást. A melegkedvelő atkákkal és tripszekkel újra számolnunk kell!

Jelenleg nem alakult ki járványhelyzet egyetlen kórokozótól (gombák, baktériumok) sem. A kártevők (pl. rovarok, atkák) közül viszont néhány faj kimondottan kedvelte a júniusi kánikulát. A júniusban megsokasodott takácsatkák a hűvösebb, csapadékosabb júliusi hetekben „fáztak”, nem terjedtek. A múlt héten újra támadásba lendültek, a fiatal leveleken is megjelentek, pl. rózsán, hárson találkoztam a fertőzésükkel.

Tripszek támadása közterületen

Az atkákhoz hasonló időjárást kedvelnek a tripszek. Közterületen leggyakrabban a fagyal, vagy más néven az orgonatripsszel találkozhatunk. A júniusi felszaporodásuk után, a július 14-én fotózott sövény napsütötte, szárazabb felén már lehullottak a levelek. Kezdetben az atkakártétellel is összetéveszthető a szívogatásuk, de a pattanva repedő levelek egyértelműen a tripszekre utalnak.

A pattanva repedő levelek egyértelműen a tripszekre utalnak

Rejtett életmódú fejlődési alakjaik is vannak, melyeket nem tudunk elérni permetezéssel, ezért a kezeléseket általában ismételni kell. A rovarölő szerek kiválasztását bízzák a növényorvosukra. Más tripszfajok az egynyáriaknál is nagy gondot okozhatnak.

Napégés elleni védelem dísznövényeknél

Az ültetvényekben már bevett gyakorlat a napperzselést kivédő, a káros hatásukat csökkentő növényi „napolajak” használata. A házikertekben is terjed a használatuk, de ott még az árnyékolással védekezhetnek, pl. a jól ismert raschel hálóval.

Ez a módszer a közterületeken nem használható, mert éppen a lényeget, a növények díszítő értékét csökkentené a letakarásuk. Elképzelhető, hogy a jövő árajánlatkéréseiben önálló tételként is szerepel majd a napégés elleni permetezés tétele?

Az alábbiakban a közterületi, dísznövényes gyakorlatra alakítom át a kollégáktól a 18. házikerti felhívásban összegyűjtött javaslatokat.

Hogyan csökkentsük a napégés kockázatát?

  • A nagy gyökérzettel és nagyobb lombfelülettel rendelkező fajták több vizet tudnak felvenni és többet tudnak párologtatni, hűteni. Ehhez persze öntözni kell, hogy elegendő nedvesség legyen a talajban.
  • Az ellenálló növényi bőrszövet kialakításával is sokat tehetünk a növényeinkért (kerüljük a túlzásba vitt nitrogéntrágyázást).
  • A legtöbb parkban nem tudunk ágyást váltani az árnyékosabb parkrészbe, ott megelőzésképpen „napolajokat” is használhatunk. Ilyen pl. a szilíciumtartalmú Prosilicon lombtrágya. A Biosol-káliszappanról vagy az olajtartalmúakról (pl. Vektafid A, Vegarep EC vagy Melius) is jókat hallottam. Ezek rugalmasabbá teszik a bőrszövetet és tapadószerként is beváltak.
  • A szilícium, a kalcium és a kálium is erősíti a növényi bőrszövetet, ezek több lombtrágyában is megtalálhatóak.
  • Sok biostimuláló készítmény algát, illóolajat, humuszt, aminosavat tartalmaz, kifejezetten a hőstressz kivédésére reklámozzák ezeket. Nem növényvédő szerek, tehát közterületen bármikor használhatóak.
  • Párás, borult napok után érzékenyebbek a növények, érdemes ekkorra időzíteni a védekezést.
  • A sövények visszametszése után elérhetik a napsugarak az addig rejtett, árnyékban lévő, gyakran etiolált hajtásokat. Ekkor találkozhatunk azzal a tünettel, hogy a sövénysor belsejében jelentkeznek a napégés tünetei.
A tarkalevelű növények különösen érzékenyek, először a világos bőrrészeken jelentkeznek a perzseléses tünetek

Szakmai programajánló

Az idén is megrendezik a HUNGAROGREEN konferencia 2025-öt. A program nemsokára felkerül ide: KATTINTSON!

A képek a szerző felvételei.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Már nem elég a megszokott permetezési program: változik a zöldségek növényvédelme

2026. október 14. 07:10

Változik a betegségek megjelenése és a növényvédőszer-kínálat is. A jó időzítés ezért egyre többet ér a zöldségtermesztésben.

Októbertől februárig négy növényvédő szer használható szükséghelyzeti engedéllyel a pöttyös lámpahordó-kabóca ellen

2026. október 14. 05:40

A Nébih ismételten felhívja a figyelmet a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni védekezés fontosságára, és négy növényvédő szer is használható már a kártevő ellen.

Ezért alakul ki rezisztencia a kártevőkben a piretroidokkal szemben

2026. október 13. 16:10

Csökken a felhasználható növényvédő szer hatóanyagok száma, egyre kevésbé tudják a termelők váltogatni a rovarölő szereket a növénytermesztés során. Ennek következménye a rezisztens kártevők megjelenése.

Rágcsálók ellen használatos készítmények

2026. október 13. 07:10

Nem mindegy, hol és mivel irtjuk a rágcsálókat! A rosszul megválasztott szer nemcsak hatástalan, hanem súlyos veszélyt is jelenthet.

Mindent a hortenziáról

2020. július 28. 09:22

A mocsári hibiszkuszhoz hasonlóan ezt a dísznövényt is akkor ismertem meg jobban, amikor a munkám során nap mint nap találkoztam vele. Az előítéleteimmel ellentétben nem egy „csodabogár” növényről van szó, aminek ne lehetne kiszolgálni egy egyszerű kertben az igényeit. Ismerkedjünk meg közelebbről a hortenziával!

Árnyéktűrő és árnyékkedvelő évelő és egynyári dísznövények

2019. február 9. 04:36

Hogyan tehetjük kertünk árnyékos szegleteit is pompás színkavalkáddá? Milyen évelő és egynyári dísznövényeknek felelnek meg a félárnyékos helyek, vagy a teljes árnyékba borult zugok?

Nem minden kankalin egyforma: van köztük veszélyes is!

2026. április 18. 08:10

A kankalin a tavaszi kertek egyik legkedveltebb dísze, de nem teljesen veszélytelen növény. Bizonyos fajai bőrirritációt is okozhatnak.

Hagymás dísznövények vásárlása és ültetése

2019. október 29. 04:36

Hol és mikor érdemes beszereznünk a hagymás dísznövények hagymáit? Mire figyeljünk a hagymák vásárlásakor? Milyen mélyre helyezzük a földbe az egyes fajok esetében a hagymákat?