Az őszi időszak végére hazánkban a legtöbb kártevő, kórokozó elvonul „melegebb éghajlatra”, vagy pedig nyugalmi állapotban igyekszik átvészelni a hideg téli hónapokat. Vannak ugyanakkor olyan állatok is, amelyek nem alszanak téli álmot és még a tél folyamán is képesek akár durva mértékű károk előidézésére.
Ha a gazdálkodók nem figyelnek oda, akkor esetleg súlyos kártételt és anyagi veszteséget is elszenvedhetnek a télen is aktív károsítók tevékenységének eredményeként.
Erdők-mezők vadjai
A vadállomány mezőgazdasági kártétele már emberemlékezet óta problémákat szül mezőgazdászok és vadgazdálkodók között. Tény és való, hogy hazánkban eléggé sok régióban túlságosan nagy a nagyvadak állománya.
Olyan nagy, amelyet az erdők tápanyagbázisa már képtelen ellátni. A vad választhat: vagy éhezik, vagy kimegy a közeli mezőgazdasági területekre jóllakni. Erre mostanában elég sok lehetősége is van, mivel sok község határában talál még le nem aratott kukoricatáblákat.
Az idei év során a nyári aszály és hőség sajnos igen sok kukoricaállományt tett tönkre. A gazdálkodók gyakran ezeket a csak minimális terméssel bíró állományokat hagyták a betakarítási sorrend végére, a még érdemleges termést kinevelt állományokat előbb takarították be. Jelenleg eléggé sok olyan kukoricaállomány van szerte az országban, amelynek termése szinte minimális. Ráadásul a környék nagyvadjai már meg is találták ezeket.
Ilyen helyzetben erősen ajánlott megfontolni, hogy egyáltalán érdemes-e azért a pár mázsányi termésért kidobni egy csomó üzemanyagot, a taposással a talajainkban durva szerkezetrongálást előidézni (már a legtöbb szántóföld felszíne annyira nedves, hogy a talaj szerkezetének rombolása szinte biztosnak tekinthető). Gazdaságossági szempontból jó eséllyel nem éri meg.
Amennyiben lenne is olyan termés a mostanáig kinn maradt kukoricaállományokon, amely már betakarításra érdemes, nem árt megvizsgálni a betakarítandó termény minőségét. Az a kukorica, amely november végéig kinn volt a szántóföldön és ott „élvezhette” az elmúlt hetek ködös, nyirkos időjárását, az nagy valószínűséggel a szokásosnál sokkal fertőzöttebb lesz különféle kórokozókkal.
Magas mikotoxin-szennyezettség
Többek között olyan Fusarium fajokkal is, amelyek mikotoxinjaikkal szennyezik a terményt. Ilyenkor már nagy az esélye annak, hogy a nagy nehézségek és költségek által betakarított kukorica mikotoxin-szennyezettsége olyan magas lesz, hogy az a betakarított tételt eladhatatlanná teszi. Azt hiszem, mindenki ismeri azt a hazai gyakorlatot, hogy az ilyen tételek előbb-utóbb a vadak takarmányaként „semmisülnek meg”.
Ha viszont igen jó eséllyel így is a vadak elé kerül a még kint, lábon álló kukoricaállományok termése, akkor erősen ajánlott megfontolni, hogy ezt a kukoricát ne pluszköltségeket vállalva a gazdálkodók takarítsák be, hanem a betakarítás műveletét is bízzuk nyugodtan a vadállományra.
Amennyiben a még kint levő, mikrobiológiailag még vállalható minőségű állományok (ha még van ilyen az illető gazdaságban) esetében a vadriasztásról gondoskodunk, akkor a szarvas, őz, vaddisznó szívesebben fog oda menni táplálkozni, ahol „étkezés közben” nem zavarják.
Mezei rágcsálók
Az ősz végén, a tél kezdetén minden évben gondokat okoz a különféle mezei rágcsálók megnövekedett populációja. Nagyon sokan csak ekkor döbbennek rá arra, hogy rengeteg különféle mezei rágcsáló él a táblák környezetében, vagy magukon a táblákon.
Ennek részben az is az oka, hogy már igen kevés az a terület, ahol még nem végeztek idén a betakarítással. Mindemellett az őszi vetésű kultúrák állományai még nem olyan nagyok, magasak, hogy elfedjék a rágcsálók jelenlétére utaló nyomokat. Bár kétségtelenül a mezei pocok (Microtus arvalis) a leggyakoribb faj ebből a kellemetlen társaságból, de sok más pocok- és egérfaj is társulhat hozzá.
A mezei rágcsálók populációja ebben az időszakban a legmagasabb, hiszen egészen mostanáig tudtak szaporodni. Innentől kezdve viszont a természetes elhullás, a ragadozók tevékenysége és az emberi beavatkozás következtében állományuk egész a tavasz kezdetéig csökkenni fog.
Ez a veszélyességi küszöbértékben is megmutatkozik, hiszen pl. a mezei pocok esetében napjainkban 3 lakott járat/100 m2 a kritikus egyedsűrűség, amely tavaszra 1 lakott járat/100 m2 értékre csökken le.
T-fák kihelyezése
Amennyiben ennél több rágcsáló él a földjeinken, érdemes és célszerű is védekezni ellenük. A természetes ellenségek, elsősorban a ragadozó madarak tevékenységének segítése T-fák kihelyezésével a létező legolcsóbb és a leginkább környezetbarát megoldás.
Érdemes ezeket egy idő után áthelyezni, hogy a ragadozók mindig találhassanak maguknak zsákmányolni való rágcsálókat. Ha egy fa körzetében, amely korábban gyakran „foglalt” volt, már napok óta nem látni madarat, ott elfogyott a megehető rágcsálónépesség. Ekkor érdemes a T-fát elköltöztetni.
Erősebb fertőzések esetén, vagy olyan helyeken, ahol a fokozott emberi tevékenység miatt nem kellően aktívak a ragadozók, szükséges lehet a rágcsálóállomány vegyszeres irtása. Erre a célra a jelenlegi nedves, csapadékos időszakban csak a véralvadásgátló típusú növényvédő szerek, mint pl. a Pocok Tox Max használhatóak fel.
Ennek vannak a szakhatóság által előírt felhasználási feltételei, amelyet minden felhasználónak be kell tartania. Fontos, hogy a kezelés, kijuttatás kizárólag növényvédelmi szakmérnök, vagy növényorvos személyes irányítása és jelenléte mellett történhet. Bármennyire is jól összeszokott a dolgozók csapata, felsőfokú növényvédelmi végzettséggel rendelkező résztvevő híján nem irthatják a rágcsálókat.
Meglehetősen gyakori hiba a kezeléseknél a helytelen dozírozás. Főképp erős fertőzéseknél hajlamosak sokan túlságosan nagy mennyiségű mérgezett csalétket az egyes járatokba juttatni. Pedig a pockok, egerek elpusztításához pár szem csalétek is elegendő. Ne akarjuk megfojtani szegény pockokat, egereket! Hagyjuk, hogy a méreg végezzen velük!
Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.
