Növényvédelem

Újra emelkednek a güzühalmok

Agrofórum Online

Tavaly szinte egy sem volt, de az idén máris megjelentek az első güzühalmok, vagy más néven güzühordások.

A güzüegerek által épített halmok, a güzühordások az ország több területén hozzátartoznak a határ őszi képéhez. Mekkora kártétel fűződik e rágcsálóhoz, sőt, okoz-e egyáltalán érzékelhető kárt?

A güzükről és a güzühordásokról

A güzüegerek kicsi, háziegér-méretű mezei rágcsálók, amelyek a tél közeledtével kezdik el építeni az áttelelésüket segítő földhalmokat. A tavalyi évben fellépő rendkívüli aszály a látottak alapján – a mezei pocokhoz hasonlóan – jelentősen csökkentette a számukat, alig lehetett az előző év őszén güzühalmokat látni.

Ez még azokon a helyeken is igaz volt, ahol biztosan jelen volt a rágcsáló, amit a megelőző években jól mutattak a területen sorakozó halmok. Az idei év azonban kedvező lehetett a güzük számára, mert máris egyre több épülő földhalmot látni. Az már nagyobb baj, hogy azok a viszonyok, amelyek kedveztek güzüknek, egyben a mezei pockot is segítették, ami helyenként gradációs szintű felszaporodásához vezetett.

A güzühordások, vagy güzühalmok (1. kép) eltérő méretű földhalmok, amelyeket sokszor a nem művelt részeken, a ruderális területeken, vagy a művelt, ám felgyomosodott táblákon épülnek. A méretbeli különbség annyit jelent, hogy a halom a combközépig érő, akár több méternyi kerületűtől kezdve, az egészen kicsi, a talajszintről alig elemelkedőig bezárólag bármekkora lehet.

1. kép

Építői a halom belsejében nagy mennyiségű növényi termést és törmeléket halmoznak fel (2. kép), amire sokszor még azelőtt ráakadhatunk, mielőtt azt földdel letakarnák (3. kép). Ennek nem is feltétlenül tartalék élelemként van szerepe, azt inkább csak akkor hasznosítják ilyen módon, ha táplálékhiány alakulna ki a halom környékén, hanem segítségével biztosítják a halom nedvességgel szembeni jobb szigetelését.

2. kép
3. kép

Bár annak kialakítása önmagában is segít szárazon tartani az alatta kiépített járat- és kamrarendszert, oldaláról a csapadékvíz, vagy hóolvadék anélkül tud lefolyni, hogy azokat átnedvesítené. Miután a güzücsalád szerencsésen átvészelte a telet, tavasszal szétszélednek és minden tagja önálló életet kezd.

Okoz-e károkat a güzüegér?

A halmok építésekor a güzüegerek olyan növényi részeket használnak fel, amihez könnyen hozzáférnek. Ezek lehetnek a táblaszél, vagy gyomos tábla gyomnövényeinek zöld részei (4. kép), esetleg termésük, napraforgótáblán kerülhet bele napraforgókaszat, ami származhat a tányérokból is és a tarlóról is.

4. kép

Mindezzel azonban érdemi kárt nem okoz. Ahol azonban ilyen mégis megtörténhet, az a szemescirok termesztése. Ebben a kultúrában hatalmas halmok (5. kép) épülhetnek, aminek belsejében nagy tömegben találhatunk cirokmagot (6. kép).

5. kép
6. kép

Ami sajnos sokszor nem a tarlóról származik, hanem azokat a güzük a bugákról rágják le (7. kép) és hordják össze. Ahhoz, hogy ez egy ciroktáblán elérje a gazdasági károkozás szintjét, igen nagy egyedszámnak kellene lennie és igen sok halomnak kellene épülnie, aminek kevés az esélye, azonban az embert sokszor megdöbbenti a felhalmozott, akár több talicskányira rugó magtömeg látványa.

7. kép

Nem károkozás, inkább csak kellemetlen a halmok által időnként okozott meglepetés. Ami abból fakad, ha a traktor, a kombájn, vagy bármilyen erőgép ráfut egy méretes güzühordásra (8. kép). Ez bizony egy éjszakai műszakban komoly ébresztő is lehet akár, mert ilyen esetekben azért elrepül ez-az a fülkében.

8. kép

De mindezekért ne haragudjunk meg a güzüegerekre, érdekes színfoltjai ők a határnak!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új technológia segíti a gabonák hatékony védelmét

2025. április 22. 16:10

Az Inatreq™ hatóanyag megtalálható a Corteva Queen™ gombaölő szerében, amely a kalászosokat károsító legfontosabb gombabetegségek ellen hatékony.

Jól bevált és még legális is – drónos permetezés dióültetvényben

2025. április 22. 08:10

A permeteződrónok használata ültetvényben továbbra is az egyetlen megoldás lehet a dióburok-fúrólégy ellen, teljesen legálisan.

Kalászosok védelme: figyelni kell a levélbetegségekre!

2025. április 21. 08:10

A tavaszi időjárás hullámzása eltérően befolyásolta a kalászosok betegségeit – a lisztharmat és más gombák újra megjelentek.

Kritikus időszak a repcében: most kell lépni!

2025. április 20. 11:10

A repcefénybogarak rajzása elindult – a virágzás előtti időszakban életbevágó a gyors és célzott védekezés.

Az év eleji terménypiaci kilátások

2022. február 2. 13:20

A 2021-es év terménykereskedelmi szempontból sok meglepetést, változatosságot tartogatott a magyar gazdák számára. Az év elején, még az ó termésű árak folyamatos emelkedése és az élénk kereslet jellemezte a piacot, a készletek szinte teljesen eltűntek, az export szárnyalt, a hazai feldolgozóipar is elszívta a számára szükséges alapanyagokat. Az ó termésű kukorica a szezon végére – a fizikai készletek hiánya miatt – 90.000 Ft/t árszint fölé is emelkedett, míg tavaszra 75.000 Ft/t búza ár alakult ki. Az olajmagvak árai még ennél is nagyobbat nőttek, a napraforgó tonnánkénti ára meghaladta a 200.000 forintot. A magas ó termésű árszint és az átmenő készletek hiánya előre vetítette, hogy a betakarítás alatt feszült piac alakulhat ki.

Támadnak a gombabetegségek, rajzanak a kártevő rovarok

2018. április 25. 08:24

Az Alföldön és a Dunántúlon egyaránt egyre gyakoribb őszi árpában és búzában a sárgarozsda. Védekezni kell a repcében és a gyümölcsösökben is!

Bővül a drónnal kijuttatható növényvédő szerek köre

2025. március 27. 14:10

Már egy gombaölő szer is kijuttatható Magyarországon pilóta nélküli légi járművel. Engedélyt kapott az Amistar Sun 325 SC.

A napraforgóra is exportadót vethetnek ki az oroszok

2021. március 12. 04:46

Moszkva december óta azzal fenyegetőzik, hogy valamilyen típusú exportadót vet ki a napraforgóolajra is.