Növényvédelem

Változó rajzásrend: mit hozott 2025 tavasza?

Agrofórum Online

Az utóbbi évek során megfigyelhettük a drasztikusan változó időjárást hazánk területén. Ez nemcsak a termesztett növényeinkre van komoly kihatással, hanem a kártevők rajzásait, életmenetüket is jelentősen differenciálja. Milyen módon változnak a kártevők szokásai, és miként tudnak ez ellen a gazdák megfelelően védekezni? Erre és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ a következőkben.

A 2025-ös év tavaszi időjárása rendkívül változékony volt, főleg az északkeleti régióban jellemző meleg, párás időjárás, néhol enyhe, valamint súlyos tavaszi fagyokkal tarkítva. Emiatt olyan klasszikus kártevők rajzása is felborulhat, mint például a levéltetvek népes tábora.

Ezek a félfedeles szárnyúak rendjébe tartozó rovarok nem tartoznak a legveszélyesebb kártevők közé. Kiskertekben főleg a rózsaféléket szeretik szívogatni, ezáltal vírusvektorként is jellemezhetjük őket. A testük apró, 2-3 mm hosszú, és rendkívül gyors ütemben váltják egymást a generációk. Kora tavasszal a szárnyatlan „ősanyák” kezdik az adott évi szaporodást és kártételt – ezen egyedekre még nem jellemző a jelentősebb helyváltoztatás. Nyár elején pedig megjelennek a szárnyas alakok, amelyek képesek több kilométerre is eljutni, kihasználva a kora nyári szelek pozitív hatását.

Szokatlan év – új kártételi mintázatok

Az idei évben egyik kertészeti, illetve szántóföldi kártevő sem „viselkedett” a szokásoknak megfelelően. Sem a veresnyakú árpabogár, sem a burgonyabogár kártétele nem mondható kiugróan jelentősnek a 2025-ös évben. Nyilván ez vármegyén, járáson és településen belül is változhat.

Az efféle szeszélyes évjáratokban gyakori a kártevők táplálkozásának változása is. A polifág (nem tápnövény-specifikus) táplálkozású kártevők közös jellemzője, hogy hirtelen változó időjárási viszonyok mellett alkalmazkodniuk kell. Ezért gyakran a megszokottól eltérő tápnövényen is károsíthatnak.

Levéltetvek kalászosokban: ritka, de valós kockázat

Erre érdekes példa az idei év, mely során lokálisan a Felső-Tisza-vidék területén a levéltetvek gyakran tesznek kárt az őszi búzában és árpában a kalászolás ideje után. Nagy számban lepik el a kalászt, és apró szívogatásokkal piros foltokat hagynak a termésen. Ez a kárkép nem tartozik a megszokottak közé, és gyakran nem is védekeznek a gazdák.

Nagy számban lepik el a kalászt
Nagy számban lepik el a kalászt

Természetesen vannak kirívó esetek, ahol már indokolt az olyan rovarölő szerek használata, amelyek engedélyezve vannak az adott kultúrában. Illetve az élelmezés-egészségügyi várakozási idő sem befolyásolja a betakarítást.

Alapvetően a levéltetvek habitusa, morfológiája és az ellenük felhasznált növényvédő szerek között összefüggés van. Ezek az ízeltlábú apró élőlények nem rendelkeznek vastag kitinréteggel, olyan kutikulával, amely mind a mechanikai, mind a kémiai behatásoktól hatékonyan megvédené őket. Logikus, hiszen minél szaporább egy kártevő, annál rövidebb ideje van az egyedfejlődésre – így kevesebb a védekezési „páncélzat”. Ezért a levéltetvek ellen „olcsón” és nagyobb fejfájás nélkül tudunk védekezni.

A piretroid típusú rovarölő szerek gyorsan lebomló hatóanyaggal rendelkeznek, ezért is terjedtek el az utóbbi 20-25 évben. Taglózó és kontakt hatásúak, azonnal kiiktatják a kártevőket. Emberi szervezetre pedig minimálisan veszélyesek.

Évjárati kihívások – fontos a szemlézés és döntés

Összegezve, bár a levéltetvek által a kalászosokban okozott értékelhető gazdasági kár ritkán alakul ki, és elvétve indokolt a növényvédelmi beavatkozás, egy száraz, meleg periódus után a hirtelen fellépő gradáció mégis kellemetlen helyzetet okozhat a szántóföldi növénytermesztés későbbi gazdasági viszonyainak alakulására. Ebből adódóan van kiemelt szerepe a gabonafélék folyamatos szemrevételezését követően egy gyors, kellően átgondolt védekezésnek, amely során számos hatékony készítményből választhatnak a termelők.

Képek: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Napraforgó-kórképek nyáron – ezek a betegségek viszik a termést

2025. július 16. 08:10

Nyáron sem pihen a kórokozók hada – a napraforgó számos betegségnek van kitéve, köztük nehezen kezelhető, talajból támadóknak is.

Szükséghelyzeti engedélyt kapott négy növényvédő szer a sáskák elleni védekezéshez

2025. július 15. 05:40

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal legújabb közleményében adta ki a tájékoztatást arról, hogy négy növényvédő szer felhasználására adott ki szükséghelyzeti engedélyt a hatóság sáskafajok elleni védekezésre.

A cseresznye-levéltetű ellen elkéstünk + videó

2025. július 11. 16:10

Hogy mikor és hogyan lehet a levéltetvek elszaporodását és kártételét elkerülni, ezekre a kérdésekre adja meg a választ Hertelendy Péter növényorvos ebben a videóban.

Ezt nem bírja a napraforgó sem – így viseli az idei nyarat a kultúra

2025. július 11. 11:10

A szélsőséges nyári időjárás és a szívós kártevők idén sem kímélték a napraforgót – az állományokban már most láthatóak a jövőbeni terméscsökkenés jelei.

Kártevők a lakásban, melyek a szobanövényeket teszik tönkre

2024. december 9. 05:40

Nézzük, mely kártevők jelenhetnek meg a lakásban, melyek a szobanövényeket teszik tönkre!

Meddig várjunk az őszi lemosó permetezéssel?

2022. szeptember 30. 04:37

Kérem a segítségüket abban, hogy meddig érdemes várni az őszi lemosó permetezéssel?

Fagyok után – fagyok előtt

2021. december 4. 05:36

Egyáltalán nem dőlhetünk nyugodtan hátra a téli fagyok csodatévő hatásában bízva. Jó pár kártevő és kórokozó képes ideig–óráig, akár nagyon sokáig is dacolni a téllel.

A párás, meleg időjárás kedvez a kórokozók és a kártevők felszaporodásának

2019. június 24. 10:53

A májusi bőséges csapadék után eddig júniusban is az átlagosnál több eső esett. A rendszeresen visszatérő esők okozta páradús levegő rendkívüli módon kedvez a kórokozók felszaporodásának és terjedésének.