Korábbi vizsgálatok jelezték, hogy a repceszár-ormányos mellett más, rokon fajok is előfordulnak a termesztett keresztesvirágú növényeken, de azok gyakorisága nem haladta meg a 10%-ot. 2007-től az ország több részén (Nyugat- és Észak-Magyarország) is felfigyeltek a nagy repceormányos nagyobb egyedsűrűségére és kártételére, melynek jelentősége a tradicionális repcetermesztő körzetekben azóta is növekvő tendenciát mutat.

Kártétel

A repceszár-ormányos (1. kép) számára valamennyi káposztaféle megfelel tápnövényként. Hazánkban repcekártevőként 1952 óta ismert, előtte, mint káposzta kártevőt tartották nyilván.

Fő kártevő fejlődési alakja a lárva, ami tavasszal többnyire a levélnyélben majd a szár bélszövetében járatokat rágva károsít (2. kép). Egy-egy szárban 30-50 db lárva is előfordulhat. Kártételük nem látványos, de a kisebb átmérőjű szárakban (nagyobb tőszámú állományok esetén) megsértik a szállító- és támasztószöveteket is. A bélszövet elpusztításával a legyengült növény kevesebb magot hoz, szára megdőlhet, becői idő előtt felnyílnak, magvai kiperegnek. Az imágók érési táplálkozásukkor szabálytalan alakú lyukakat rágnak a levéllemezeken, bimbókon, később a szárat és a fiatal becőket is hámozzák.

A nagy repceormányos (3. kép) imágók kártétele látványosabb. A tojásrakás helyén, (ami szinte mindig közvetlenül a szár, szemben a repceszár-ormányossal, ahol a tojások a levélnyelekbe kerülnek) a szár hosszirányban felreped, majd deformálódik, csavarodik, végül felhasad (4. kép). Az így keletkező nyílt sebek, mint fertőzési kapuk, elősegítik kórokozó gombák fertőzését. Míg tehát a lárvák kártételében nincs számottevő különbség, a nagy repceormányos imágók nagyobb kártételi potenciállal rendelkeznek, mint a repceszár-ormányos imágók.

 Előrejelzés

 A kártevők detektálására és rajzásuk nyomon követése a tavaszi kártevők elleni védekezés kulcsa. Az egészen precízen felépített előrejelzés az előző évben őszén vett avarminták zsákos futtatókba helyezésével és ezek szabad téren, fedett helyen való elhelyezésével kezdődik. A zsákos futtatókra erősített üvegedényekben megjelenő első bogarak pontosan jelzik a telelőhely elhagyásának kezdetét. Ekkorra már a sárga tálak (táblánként legalább két darab) kihelyezésének is meg kell történnie, amiket hetente két alkalommal ajánlott üríteni. A kártevők elleni védekezési küszöbértékként 15 db repceszár-ormányos /sárga tál/3 nap, ill. 10 db nagy repceormányos /sárga tál/3 nap érték elfogadott. Elérhető a hagyományos sárga tálaknál hatékonyabban működő, sárga ragacslapos szignalizáló eszköz is, aminek előnye, hogy alacsonyabb hőmérsékletek mellett is hatékony (nincs befagyás), az első egyedek betelepülését is jelzi, valamint a tömeges betelepülést pontosabban jelzi (pontosítja a kezelés idejét).

Amint az időjárási körülmények lehetővé teszik a repce intenzív növekedését, fűhálózással is nyomon követhető a rajzás alakulása. Ha 10 hálócsapásonként 10-20 db imágót számolunk, a várható időjárási körülményeket is figyelembe véve, ajánlatos a kezelés megkezdése. Hasznos és szükséges szignalizáció még a vizuális növényvizsgálat is, ahol a tojásrakási helyek számát vagy a bogarak növényenkénti vagy négyzetméterenkénti számát határozzuk meg (1-2 imágó/növény vagy m²).

 Védekezés

Hatékony kémiai védekezés csak a tömeges tojásrakás előtt, a betelepülő imágók ellen lehetséges, később, a már növényekben fejlődő lárvák ellen erre nincs lehetőség. A kémiai védekezés időzítésénél, számítani kell arra, hogy azokon a területeken, ahol a nagy repceormányos is számottevő egyedsűrűségben van jelen, annak érési táplálkozása rövidebb, tojásrakása a tömegessé váló rajzás után már egy héttel is jelentős lehet.

Ha a védekezési küszöbérték elérésekor a napi maximum hőmérséklet már több napon keresztül 12-15 °C fölött van, de a minimum hőmérséklet még a 4-5 °C-ot sem éri el, alacsonyabb hőmérsékleten is jó hatékonyságuk miatt, a piretroidok alkalmazása javasolt (1. táblázat). A piretroidok közül kiemelhető az UV fényre kevésbé bomló, így valamivel hosszabb hatást biztosító gamma-cihalotrin. Megjegyzendő, hogy számos kártevő (pl. repcefénybogár) esetén már két évtizede kialakult piretroid hatóanyagokkal szembeni metabolikus rezisztencia, ami ezen hatóanyagok túlhasználatának következménye. Egyelőre a szárormányos fajok esetén rezisztencia nem mutatható ki, de a rokon becőormányosnál, németországi adatok alapján, már 2005-től ismert a jelenség.

A betelepülés az ingadozó hőmérséklet miatt elhúzódó, olykor a rajzásgörbe kétcsúcsú lehet. Ilyenkor a hosszabb hatás elérése érdekében eredményesen alkalmazhatók a piretroid és szerves foszforsav észter hatóanyagok kombinációi (1. táblázat).

Amennyiben a szárormányosok később, már magasabb hőmérséklet mellett települnek be a repcetáblába, vagy gyors, tartós felmelegedés következik, a neonikotinoidok vagy önmagukban a szerves foszforsav észterek is megfelelő hatást biztosítanak.

A szárormányosok elleni kémiai védekezésre 12 hatóanyag 21 engedélyezett készítményben áll rendelkezésre (1. táblázat). Ezek közül három hatóanyag (acetamiprid, tiakloprid, tau-fluvalinát) méhekre nem jelölésköteles, három hatóanyag (alfametrin, gamma-cihalotrin, deltametrin) méhekre mérsékelten kockázatos, és öt hatóanyag (béta-ciflutrin, etofenprox, deltametrin, klórpirifosz, klórpirifosz-metil) méhekre kifejezetten kockázatos besorolású.

Piretroidok	Szerves foszforsav észterek	Kloronikotinilek	Kombinációik
alfa-cipermetrin (alfametrin)	klórpirifosz	acetamiprid	deltametrin + tiakloprid
béta-ciflutrin	klórpirifosz-metil	acetamiprid	klórpirifosz + cipermetrin
gamma-cihalotrin			klórpirifosz-metil + cipermetrin
deltametrin			klórpirifosz + béta-ciflutrin
zéta-cipermetrin
lambda-cihalotrin
etofenprox
tau-fluvalinát

1. táblázat A szárormányosok ellen repcében engedélyezett hatóanyagok