Növényvédelmi előrejelzés

A monília járványos terjedésének az esélye maximális

Agrofórum Online

Az április 20-i csapadék helyenként zivatarral és jégesővel érkezett. A hónap elején érkezett fagyok nyomán a kajszi, mandula és őszibarack ültetvényekben most tisztulnak a fák az elhalt virágoktól. A szilva a sziromhullás stádiumában van, míg a cseresznye, a meggy az alma és a körte fővirágzásban élvezi a kellemesebb időt.

Április utolsó dekádja végére az évszaknak megfelelően alakult az időjárás. A korábbi időszak rendszeres éjszakai fagyai megszűntek és a nappali maximumok 10 Celsius fok fölé emelkedtek. Mindez a Földközi tengeri déli légáramlásnak köszönhető, ami a felmelegedés mellett csapadékot is hozott a Kárpát-medencébe. Szeszélyes eloszlásban szinte mindenhova jutott több-kevesebb eső, így a talaj legfelső rétegében emelkedett a nedvességtartalom.

Cseresznye (fent) és kajszi moníliás fertőzése

A csapadékosabb periódus a kórokozók számára ideális feltételeket teremtett, így a csonthéjas gyümölcsű fák esetében a virágfertőző monília járványos terjedésének az esélye maximális. A betegség nemcsak az éppen virágzó fajokra veszélyes, hanem az éppen elvirágzottakra is, így minden csonthéjast fungicides kezelésben kell részesíteni, mert az elvirágzott kajsziban már láthatóak a moníliától elhalt vesszők. A védekezésre most felszívódó készítményeket vagy azok kontakt kombinációját kell használni.

A tafrinás levélfodrosodás fertőzés még most is veszélyezteti az őszibarackot, ugyanis a hőmérsékleti viszonyok még most is kedveznek a kórokozónak. Elsősorban a nektarinok és a sárgahúsú fajták érzékenyek a tafrinás levélfodrosodásra. A csonthéjas gyümölcsűek kártevői közül folyamatosan repül a poloskaszagú szilvadarázs mindkét faja, igaz alacsony létszámban. Ugyanez vonatkozik a szilvadarázsra is, ugyanakkor a kelet gyümölcsmoly rajzása jóval népesebb. A keleti gyümölcsmoly mostani nemzedéke elsősorban az őszibarack fiatal hajtásait veszélyezteti.

Az almatermésű fák szívókártevői közül jelenleg a levélpirosító levéltetű a domináns, de a hőmérséklet emelkedésével egyre aktívabbá válik a vértetű is. A több hullámban érkező csapadék alaposan megnövelte az alma-és körtevarasodás fertőzés veszélyét, főként a tömeges aszkospóra szóródás miatt, valamint azért, mert a növények is fokozottan érzékeny fenológiai stádiumban vannak. Körtében a varasodás veszély mellett megkezdődött a körtelevél-bolha lárváinak a kelése. A kikelt lárvák többsége, 95-98 %-a most L1-es lárvastádiumban vannak, a maradék tömeg L2-es fejlettségű. Az imágók tojásrakása most stagnáló, de a hőmérséklet emelkedésével ismét emelkedő tendencia várható.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Nem halogatható a regulátorozás a repcében!

2019. október 29. 11:17

A repcék többsége már elérte a 7-8 leveles állapotot, így már nem halogatható a regulátorozás. Le kell lassítani a további intenzív növekedést, inkább a gyökérnyak erősödjön a továbbiakban.

Megjelent a rózsarozsda, védeni kell a díszkerteket is

2021. május 19. 08:45

A májusi eső aranyat ér. Ez a közmondás az idei tavaszon még határozottabban igaz. Május második dekádjában egymást váltogatták a hűvös, csapadékos és a meleg, napsütéses időszakok. Az aranyat érő esőből szinte minden tájegységbe jutott kisebb-nagyobb mennyiség. A bőségesebb csapadék elsősorban a Dunántúlt érintette. Az eső és a vele járó magasabb páratartalom kedvezett a nedvességigényes kórokozók terjedésének és a levéltetvek felszaporodásának kertészeti és szántóföldi növénykultúrákban egyaránt.

Őszi tennivalók a kertben: gyepek, pázsitok gondozása, gyümölcsfák lemosó permetezése

2018. október 24. 10:55

Árnyékos részeken ebben az időszakban felütheti fejét a pázsitfűfélék lisztharmata, a különböző levélfoltosság betegségek és a rozsdagomba, ezért az első tünetek észlelésekor védekezzünk a kórokozók ellen. Sok gyümölcsféle és a szőlő már ledobta lombozata jó részét, így mind aktuálisabbá válik az őszi lemosó permetezés elvégzése.

Özönvíz után rothad a gyümölcs, megjelent a poloska és a paradicsomvész

2019. június 25. 12:58

Az előző hét viharokkal, özönvízszerű esőzésekkel tarkított időjárása jelentős károkat okozott a kertészeti és szántóföldi növénykultúrákban egyaránt. A sok eső az érőfélben levő termésben a mennyiségi kiesés mellett hatalmas minőségi romlást eredményezett.