Növényvédelmi előrejelzés

A párás idő növeli a szürkerothadás veszélyét

Agrofórum Online

Augusztus utolsó napjaival együtt megszűntek a nyári szép napok is. Az embert és növényt próbára tevő hőség immár a múlté, átvette a helyét az évszaknak megfelelő időjárás. Több az időjárási front, melyek egyre-másra szállítják a hűvösebb levegőt és a kisebb-nagyobb nedvességtartalmú esőfelhőket. Ebből kapott csapadékot a Kárpát- medence, de a lehullott eső mennyisége a szeszélyes eloszlás miatt csak kevés körzetben oltotta a növények szomját.

Jégeső több helyen előfordult, ami veszélyezteti a termésbiztonságot. A nappali maximumok általában 15-25 Celsius fok körül alakultak, éjszakára pedig időnként 10 fok alá is csökkent a hőmérséklet. Bőséges csapadékkal szeptember első hetében sem lehet számolni, ezért továbbra is alacsony marad a talajok víztartalma a felső-és mélyebb rétegekben egyaránt.

Általánosságban elmondható, hogy a gyümölcsösökben mérséklődött a molyok rajzása, így az almamolyé is, de a korábbi fertőzésekből eredően sok a károsodott gyümölcs. A fák alatt sok a lehullott gyümölcs, de ezek egy része a szárazság miatt következett be. A sebzéseken egyre gyakoribb a gyümölcsmonília tünete, valamint a rothadó termésen rengeteg a muslica.

Ugyanez mondható el a csonthéjas gyümölcsfélékről is, de a keleti gyümölcsmoly repülése is látványosan lecsökkent, már csupán 35-40 darab található a csapdákban. Szilvamolyból a csapdák már csak 25-35 darabot fognak hetente.

A sztigminás- és blumeriellás levélfoltosság általában nem magas, a fertőzést gátolta a korábbi meleg és az alacsony relatív páratartalom, de kiskertekben ennek ellenére folyamatosan hullanak a cseresznye és a meggyfák levelei.

A diófákon végzett intenzív védekezés ellenére továbbra erős a nyugati dióburok fúrólégy rajzása, ezért újabb fertőzésekkel kell számolni, elsősorban a szórványban levő fák esetében.

Általánosnak mondható a szőlőfajták érése. A lisztharmat levéltünetei nem erősödtek, védelemben részesített ültetvényekben legfeljebb gyenge fertőzés figyelhető meg. Kiskertekben ennél árnyaltabb a helyzet, mert a fajta-változatosság már megnehezíti a védelmet, ezért itt magasabb a levél- és fürtmegbetegedés. A lehullott csapadék miatt megnövekedett a peronoszpóra fertőzés veszélye, főként a hónaljhajtásokon, de hosszabb az inkubációs idő. A szürkerothadás fertőzés veszélyét növeli a magasabb páratartalom, a bogyóhéj elvékonyodása, ezért az élelmezés egészségügyi várakozási idő szigorú betartása mellett feltétlenül indokolt preventíven védekezni a kórokozó ellen.

A bodza- és szeder ültetvényekben kihelyezett foltosszárnyú muslica csapdák folyamatosan, de mérsékelt ütemben fogják a kártevőt, sajnos a védekezés csak korlátozott.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (9. rész)

2020. január 8. 11:34

Az almatermésű gyümölcsfélék (alma, körte, birs) betegségei és kártevői 2019-ben is számtalan problémát okoztak.

Veszély leselkedik az elvetendő gabonafélékre - jelentős fertőzések az árvakeléseken

2019. szeptember 11. 11:53

Elemi szükséglet lett volna az árvakelések korábbi felszámolása a fertőzési lánc megszakítása érdekében. Ha ez elmaradt, számolni kell a korai fertőzés veszélyével, és fel kell készülni a többszöri védekezésre.

Kelnek az amerikai kukoricabogár lárvák, megjelentek a szipolyok

2020. június 17. 08:48

A késői csapadék az őszi kalászos gabonák és a káposztarepce terméskilátásain nem sokat segített, hiszen ezek a növények közvetlenül az érés előtt állnak, viszont a kukorica és napraforgó fejlődésében néhány nap alatt látványos változást hozott.

Indokolt a nitrogén újbóli adagolása, jöhetnek a sárga rovarcsapdák is

2019. február 18. 10:52

A tavaszodás egyre biztosabb jele, hogy megjelentek a mezőgazdasági traktorok a határban. Bár még talajmunkát nem lehet végezni, de a tavaszi fejtrágyázás már megkezdhető.