14℃ 7℃
szeptember 30. Jeromos, Honória, Hunor
Növényvédelmi előrejelzés

A puszpángmoly hernyója áttelel

Agrofórum Online

A hónap második dekádjának végére ismét kellemesen meleg napok következtek, időnként 15-19 fokos hőmérséklettel. Csapadék csak szórványosan esett, az is inkább az ország nyugati felében.

A fény- és feromoncsapdák fogási adatai alapján gyakorlatilag lezárult a kártevők idei szezonja. A késői rajzású vetési bagolylepke néhány egyedét leszámítva már csak a lárvák károsítási tünetei jelzik az aktivitást. A szántóföldi kultúrákat leszámítva már a levéltetvek sem aktívak. A faggyal tarkított éjszakák hatására intenzív lombszíneződés kezdődött a gyümölcstermő-és dísznövényeken egyaránt.

A selyemfényű puszpángmoly rajzása néhány hete lezárult, de a hernyói a hűvösebb napok ellenére aktívan rágják a buxus bokrok lombozatát. Az idei évben a viszonylag kései rajzáskezdet után szinte folyamatosan rajzott a kártevő, emiatt csak fokozott nehézségek árán lehetett megmenteni a növények épségét. Az elhúzódó károsítás miatt többszöri védekezésre volt szükség, bizonytalan eredmény mellett. Az évek óta tartó bizonytalan védekezési hatásfok miatt az országban ma már alig található ebből az értékes dísznövényből.

A puszpáng helyettesítésére alkalmas, hozzá megtévesztésig hasonlító Ilex crenata (szeldeltlevelű magyal) kiváló helyettesítő növény lenne hazánkban is. A selyemfényű puszpángmoly hernyói most még aktívan rágják a bokrokat, egészen a keményebb fagyos napokig, majd téli nyugalomba vonulnak, és hernyó alakban telelnek át. A tavaszi, melegebb napok ismét aktivizálják a kártevőt, ismét táplálkoznak, majd bebábozódnak. Az első lepkék, hőmérséklettől függően április végétől kezdődően fognak rajzani.

A lombját vesztő szőlő tőkéken már jól felismerhetők a lisztharmat fertőzés áttelelő kazmotéciumai. A most már aktuális kénes lemosó permetezéssel megelőzhető a spórák beérése.

A növények szüreti időszaka már jórészt lezárult, ennek ellenére a foltosszárnyú muslica még repül a kihelyezett csapdákba, bár újabb károkat már nem tud okozni. Mindez jelzés arra, hogy a kártevő jelenlétével a jövőben is számolni kell.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: mi árnyékolja be a szüretet?

2025. szeptember 30. 07:10

Szüret idején sem pihen a növényvédelem: rothadás, lisztharmat és kabóca nehezíti a kertészek munkáját.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: támad a bolha és a darázs!

2025. szeptember 29. 13:10

Szárazság, kártevők és fuzárium: komoly kihívásokkal néznek szembe a szántóföldi növények az őszi időszakban.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: támadnak a kórokozók

2025. szeptember 15. 08:10

A szüret idején nemcsak a termés érik, hanem a kártevők és betegségek is felerősödnek. Mutatjuk, hol mire kell figyelni!

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: őszi vetések bajban

2025. szeptember 14. 08:10

Az ország nagy részén tovább fokozódik az őszi vetések kritikus helyzete. Kártevők csak épphogy láthatók.

A rovarkártevőktől kell most megvédeni a gyömülcskultúrákat

2020. május 27. 09:45

Az elmúlt hetet ismét a mérsékelten meleg, száraz időjárás jellemezte. Az időnként felbukkanó gomolyfelhőkből helyenként esett ugyan néhány milliméter eső, de a naponta visszatérő szeles idő annál többet elpárologtatott, tehát maradt az egész országra kiterjedő krónikus szárazság. Az aszály nem kedvez a kórokozók terjedésének, a rovarkártevők egy része viszont erőteljesen szaporodik. Az általánosságban mérsékelt termést ezektől kell megvédenünk.

Elmaradhat a kalászosok bokrosodása és jön a vetésfehérítő is

2019. március 12. 10:36

Az elmúlt héten tovább folytatódott a kellemes tavaszi idő. A kiadós csapadékot hozó időjárási frontok továbbra is nagy ívben elkerülik a Kárpát-medencét. A talajok felső rétegében aggasztó mértékű a kiszáradás. Az áttelelt növények fejlődését most nem a hőmérséklet, hanem a vízhiány gátolja.

Időszerű a lemosó permetezés a gyümölcsösökben

2020. október 14. 11:44

Október második hetére véglegesen elmúlt a késői nyár. A több hullámban érkező hűvös, csapadékot szállító frontok kisöpörték a meleget a Kárpát medencéből. A nappali hőmérséklet már csak 10-15 Celsius fok körül alakul, éjjelente pedig inkább 5 fok a hőmérséklet. Az utóbbi napokban több tájegységben egyhavi csapadéknak megfelelő eső hullott, ami alaposan feltöltötte a talajok vízkészletét, de egyúttal gátolja az őszi betakarítási, talaj előkészítési és vetési munkálatokat.

Erősödött a lisztharmat terjedése és megjelent a varasodás is

2020. május 12. 15:09

A kisebb esők elegendők voltak a varasodás első tüneteinek a megjelenéséhez. Ha csapadékosabb idő lenne, a fertőzés további terjedése rohamosabbá válna.