Növényvédelmi előrejelzés

Eső lassítja a napraforgó érését, a kukoricán megjelent a csőfuzáriózis

Agrofórum Online

Az elmúlt időszak időjárását a rendkívül nagy változékonyság jellemezte. Egymás után több alkalommal, de kiszámíthatatlan területi eloszlásban több atlanti eredetű időjárási front érte el az országot, mely helyenként felhőszakadást, szélvihart és jégverést idézett elő. A talajok nedvességtartalma általában kedvező az őszi vetésű növények, elsősorban az őszi káposztarepce vetőágyának előkészítéséhez, viszont lelassította a napraforgó érését, és növelte a szár-és tányérbetegségek terjedésének veszélyét.

A kalászos-és repcetarlókon általános a gyomosodás és az aratás után elszóródott magvak kelése és fejlődése. A kikelt növények zöme 2-3 leveles állapotúak, sok rajtuk a kártevő. Az árpán és búzán a bolhafélék és a mezei kabócák tömegét lehet látni, a repce árvakelésen pedig elsősorban a bolhák rágása, hámozgatása a jellemző. Tarlóápolás nélkül ezek a kártevők zavartalanul tartják fenn magukat az őszi vetések megindulásáig, annál is inkább, mert a repce vetéséhez a vetőágy előkészítés már majdnem mindenütt megtörtént.

A napraforgó érését kis mértékben lelassította a csapadékos időjárás, de az előkészületek megtörténtek az aratást megelőző deszikkálásra. Terjed a szklerotíniás- és diaportés szár-és tányérfertőzés, a nedves talajon sok tő kidőlt. A foltszerű megbetegedés több táblán már messziről látható, előfordul szártörés is, illetve a sülevényes talajokon a makrofominás fertőzés nyomán szárad a napraforgó. A még zöld állományú napraforgó felső levelein és a tányérokon a fertőzöttebb gócokban a gyapottok bagolylepke hernyói is belekóstoltak a növényekbe, de ez érdemi kárt már nem tud okozni.

Annál inkább veszélyes ez a kukoricára, mert a csővégek megrágása általánosnak mondható. A megrágott csöveken máris megjelent a fuzáriumos csőpenész, és érzékenységtől függően okoz kisebb vagy nagyobb tüneteket. Az aratás még nem oly közeli, ezért veszélyes szintű a tömeges fertőzés. A sok gyapottok bagolylepke mellett, főként délen igen erősen rajzik a kukoricamoly 2. nemzedéke, ami a kukorica mellett más növények termésére is veszélyes lehet.

Az amerikai kukoricabogár imágók már inkább csak a nyugati országrészben tartózkodnak tömegesen a kukoricacsöveken, illetve rakják tojásaikat. Másutt már zömmel abbahagyták a táplálkozást és a peterakást, melyhez az idén kedvezőek voltak a talajok nedvességi viszonyai.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

A szárazság sem gátolja a csupasz csigák pusztítását

2020. szeptember 23. 13:25

Az elmúlt hét időjárása a késői nyarat idézte, a nappali hőmérséklet 25 Celsius fok körül mozgott, éjszaka viszont gyakran süllyedt a hőmérő higanyszála 10 Celsius fok alá, időnként már közelített a 0 fok felé. Eső már 3 hete nem hullott, ami kedvezett az őszi betakarítási munkáknak és az érési folyamatoknak. Növényvédelmi szempontból az időjárás inkább a kártevők fellépésének kedvezett, míg a kórokozók tevékenysége háttérbe szorult.

Nem optimális az időjárás a kukorica és a napraforgó vetéséhez

2021. április 14. 13:16

Április első dekádjában tovább folytatódott az igen változékony, jobbára hűvös időjárás. Egy betörő hidegfront hatására szinte minden éjszaka fagyott, több körzetben az éjszakai lehűlés jelentős volt, de a nappali maximumok sem érték el a 10 Celsius fokot. A talajhőmérséklet továbbra sem optimális a napraforgó és a kukorica vetéséhez, ennek ellenére nagy erőkkel vetnek a gazdák.

Rajzik a cseresznyelégy, kelnek ki az amerikai szőlőkabóca lárvák

2020. június 10. 16:09

A jelentősebb csapadékot kapott körzetekben a gombabetegségek terjedése felgyorsult, másutt inkább a rovarkártevők okoznak gondot.

Az esőtől reped a meggy, a cseresznye - károkat okozhat a monília

2020. június 17. 08:38

Az elmúlt időszak kiadós esőkkel, záporokkal, zivatarokkal, helyenként jégveréssel tarkított időjárása jelentős változásokat hozott a növény egészségügyi helyzet megítélésében. A növénykultúrák többségében eddig a száraz és aszályos idő elsősorban a kártevőknek kedvezett, a betegségek közül pedig a lisztharmat gombáknak. Ezen túlmenően más kórokozók a megjelenésen és az alacsony fertőzésen túlmenően nem okoztak veszélyhelyzetet.