11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Növényvédelmi előrejelzés

Hatástalan gyomirtások napraforgóban, kukoricában

Agrofórum Online

Az elmúlt időszakban folytatódott a késő tavaszias, kellemesen meleg időjárás, melyet időnként egy-egy betörő hidegfront szakított meg. A nappalok az évszaknak megfelelően alakultak, míg éjszakánként több alkalommal is 5 Celsius fok körülire csökkent a hőmérséklet. Jelentősebb mennyiségű csapadék továbbra sem esett, így maradt az országos szárazság. A tartós csapadékhiány jelei mind több növényen mutatkoznak, az alsó levelek sárgulása, egyenetlen és vontatott kelés, növényfejlődés formájában.

Az őszi árpa virágzik, a búza pedig hasban-kalászolás fenológiai stádiumban van. Az alsó levelek sárgulása általános jelenség, sülevényes táblákon növénypusztulás is megfigyelhető. A kórokozók ilyen körülmények között legfeljebb csak a mélyfekvésű, buja növényállományú táblákon okoznak erőteljesebb fertőzést, ott is inkább csak a gabonalisztharmat térnyerése a jellemző. Más kórokozók fellépése minimális mértékű. Kártevők közül jelenleg a vetésfehérítő bogarak és lárváik a legaktívabbak.

Búza vetésfehérítő bogár hámozgatása

Előbbiből 10 hálócsapásban a veszélyességi küszöbérték fölötti, 15-17 bogarat, míg a lárvákból ennél is többet, de változó mértékben, 10-25 darabot lehet hálózni. A lárvák fejlettsége, a korábbi, ingadozó bogárlétszám miatt L1-L3 között változik. A vetésfehérítő bogarak kártétele mellett még a levéltetvek meglehetősen nagy kolóniái jelentenek veszélyt árpában és búzában egyaránt. A szívogatás már a zászlósleveleken és a kalászokon jelentkezik.

Az őszi káposztarepce elvirágzott, a becők növekedési időszaka tart. Becőormányosból és becőszúnyogból is viszonylag kevés van, elsősorban a korábbi védekezések hatására, de emelkedőben van ennél a növénynél is a levéltetvek egyedsűrűsége. A viaszszürke kolóniák főként a felső leveleken és a becőtájékon összpontosulnak.

A kukorica és a napraforgó lassan kinő a barkókártevők foga alól, mindkét növénynél a legfőbb probléma most az alapgyomirtások gyakori hatástalansága jelenti a legfőbb problémát. Az elkövetkező időszakban, ezeken a területeken az állomány gyomirtásokra kell összpontosítani. A távolabbi hetekben érdemes lesz a lehetséges növénypusztulásokra figyelni, mert a vetési bagolylepke rajzása megerősödött, és a drótféreg kártétele mellett már tavaly is sok kárt okozott a vetési bagolylepke lárvája. A bagolylepke fajok közül a fénycsapda fogásokban megnövekedett a gyapottok bagolylepke és a felkiáltójeles bagolylepke számaránya is.

A burgonya kelése a szárazság miatt egyenetlen. Az előjött burgonyabogarak rakják tojásaikat, a lárvák kelése hamarosan várható. Mellettük a levéltetvek ebben a növénykultúrában is tömegesen károsítanak, ami a közvetlen, szívogatással okozott kár mellett a burgonyavírusok terjesztéséért is felelősek. A fertőzés helyenként már most is a levelek 30 %-ra tehető.

Hörcsög kotorék

Az Alföld középső és déli tájegységeiben, helyenként a hörcsög okoz látványos károkat, válogatás nélkül a különböző növénykultúrákban. A növények fejletlensége miatt most megsokszorozódik az okozott kár. Már hektáronként 1 db hörcsög is képes nagy károkat okozni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 23. 11:10

Magunk sem gondolnánk, mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során, de a lehullott faleveleket is gyűjtsük össze!

Figyeljünk a levéltetvekre és a kabócákra! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 22. 17:10

A vetéseket a fejletlenség miatt betegségek, kártevők nem veszélyeztetik, de az árvakeléseken, gyepterületeken megtalálhatók a fertőzési források.

Rengeteg a telelésre elvermelő csupaszcsiga

2019. október 30. 04:36

Az eddigi kerti munkák szomorú tapasztalata, hogy rengeteg a telelésre elvermelő csupaszcsiga, azok közül is a spanyol csiga.

Pocok, hörcsög, szárormányos, belvíz keseríti a gazdák életét

2021. február 23. 08:53

Régi bölcsek állítják, hogy „nem eszi meg a kutya a telet”. Ez a közmondás az idei télre is igaz. Már-már azt hittük, hogy megússzuk komolyabb hideg nélkül, de február eleje megcáfolt bennünket. A hideg nem tartott sokáig, de annál keményebbnek bizonyult. A tél okozta elfagyások mértékéről hamarosan meggyőződhetünk. Most, február utolsó dekádjában már enyhült a tél szorítása, éjjelente még fagypont körüli a hőmérséklet, de ha kisüt a nap, akár 10-15 Celsius fok is lehet.

Szinte minden gyümölcsöt veszélyeztet a keleti gyümölcsmoly

2019. augusztus 20. 14:33

Az almamoly továbbra is folyamatosan rajzik, nem különíthető el, hogy valójában a mostani hányadik nemzedék lehet. Más gyümölcsökön szintén repked a barackmoly és a keleti gyümölcsmoly.

Országszerte erős a kukoricamoly fertőzés, kevesebb a gyapottok bagolylepke

2019. július 23. 09:36

Az elmúlt időszakban nyugodtabbra vált nyári időjárást csak helyenként zavarták meg kisebb- nagyobb helyi zivatarok. Az kalászos gabonák aratása lassan a végéhez közelít, már a zab betakarítása is tart. A jó ütemben folyó aratáshoz képest kissé lemaradt a szalma bálázása, elhordása és a tarlóhántás.