Növényvédelmi előrejelzés

Kártevők és kórokozók nyomása alatt – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

Agrofórum Online

Az enyhe, száraz télen az őszi vetésű gabonák és a repce jól telelt, emellett az állományokban előforduló károsítók sem gyérültek jelentősen, ezért a táblák szemrevételezését célszerű beütemezni.

Az őszi búza, őszi árpa állományok többsége egészséges, csupán a korán vetett őszi árpán figyelhetők meg a levélbetegségek észlelési szintű tünetei.

A tavaszi felmelegedés hatására a vetésfehérítő bogarak áttelelt imágói is megjelentek a táblákon, de az intenzív betelepedés még várat magára.

Azokon a területeken, ahol nem sikerült elvégezni az őszi gyomirtásokat, a kora tavaszi gyomfelvételezést, annak függvényében pedig a gyomirtást is tervezni szükséges.

Repcében fokozódó kórokozó- és kártevőnyomás

Repcében a már ősszel is fellépett fómás betegség levéltünetei mostanra gyakoribbá váltak.

Fómás levélfertőzés repcén

A tavalyi őszön a nagy repcebolha populációja és kártétele is jelentős volt több táblán, melynek kártételi következményeivel most szembesülhetünk. A lárvák által kiodvasított levélnyélen, a levél alapi részén megjelentek a fómás betegség újabb tünetei, a foltokon termőtestekkel, melyek a betegség fertőzési nyomását jelentősen növelik az idei tavaszon!

Nagy repcebolha kártétele nyomán fellépő fómás fertőzés

Február első dekádjában megkezdődött a szárormányosok betelepedése a táblákra, melyet az átmeneti lehűlések némiképp hátráltattak. Az első betelepedési hullám, nagyszámú egyedei ellen március első hetében a legtöbb táblán elvégezték az első rovarölő szeres beavatkozást.

A védekezés ellenére továbbra is fontos, hogy folytassuk a rendszeres csapda ellenőrzést (sárgatál, ragacslap), mert március 8-a táján (Zala vármegye) megjelentek a repcegyökér-ormányos első egyedei a csapdákban.

Repcegyökér-ormányos imágó

Betelepedésük folyamatos, viszonylag alacsony egyedszámú (8-10 db imágó/sárgalap/3 nap), de a jelenlegi időjárási körülmények között a napokban megkezdődhet a párosodásuk és tojásrakásuk is. A tavalyi évben károsított táblák közelében vagy a kártétellel sújtott körzetekben a gyakori ellenőrzés és a védekezés javasolt!

Repcefénybogarak: növekvő kockázat

A repcefénybogarak betelepedése szintén tapasztalható a csapdázások során, illetve a napsütéses, meleg napokon. Kártételt még nem okoznak, de a lecsökkent repce területeken koncentrálódó fénybogár mennyiség fokozott kártételi nyomást feltételez a jövőre nézve!

Mezei pocok: fokozott figyelem szükséges

A mezei pocok népességét sem gyérítette jelentősen a téli időjárás. Az őszi vetésű növényeket övező területeken, ruderáliákon újabb-és újabb lakott járattal lehet találkozni. A kártevő már a repcetáblák szegélyzónájában is károsít.

A képek a szerző felvételei.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: mit hozott az eső?

2025. július 12. 08:10

A csapadék után fellélegeztek a növények – de a kórokozók és kártevők is újra támadásba lendültek a földeken.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság, perzselés, kártevők

2025. július 6. 13:10

Június utolsó hetében az extrém meleg és száraz időjárás kedvezett a kártevőknek, viszont a kórokozók visszaszorultak.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: gyomok, atkák, bogarak

2025. július 5. 13:10

A forróság, az aszály és a kártevők is komoly nyomást gyakorolnak a nyári állományokra – figyelni kell minden részletre!

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság és vízhiány

2025. június 29. 08:10

A tartósan aszályos, forró időjárás nemcsak a kártevőknek, de a kertészeti kultúrák érési és stresszfolyamataira is komoly hatással van.

Hullik a beteg termés a szilvafákról – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2023. október 6. 08:10

A kései érésű szilvafajtákon, hasonlóan az almához és a körtéhez, sok a gyümölcsfertőző monília és a beteg termés hullása. A fa alatti termést a különböző kártevők dézsmálják.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (2. rész)

2019. november 20. 12:07

2019-ben a száraz és enyhe tél kedvezett a mezei pocok szaporodásának. Az Alföld és a Dunántúl túlnyomó többségén a fertőzöttség elérte a veszélyes mértékű, 2 darab/100 négyzetméter szintet.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: még károsítja a repcét a gyapottok bagolylepke hernyója

2022. október 11. 08:46

Sürgető feladat a kalászos árvakelések megszüntetése a vetésekből, mert a növények helyenként már bokrosodnak, valamint a regulátoros kezelések elvégzése szintén időszerű.

Még mindig tömeges a repcebolha populáció a vetéseken. Védekezzünk ellenük!

2019. október 8. 08:34

A korábban kikelt álhernyókkal együtt igen nagy fertőzési nyomás nehezedik a repcére, amit csak folyamatos védekezéssel lehet feloldani.