Növényvédelmi előrejelzés

Kiemelten fontos a növényvédelem a viharok után

Agrofórum Online

A korábbi időszak forró nyári időjárását július második dekádja végén csapadékos periódus váltotta fel. A záporokkal, zivatarokkal érkező nedves légtömegek enyhítették a hőséget, egyúttal bőségesen áztatta a földeket. A fronttal érkező viharos szél az ország több pontján súlyos károkat okozott gyümölcsösökben és szőlő ültetvényekben, főként, ahol jéggel érkezett a viharos idő. A károsodott ültetvényekben elmaradhatatlan feladat a sérült növények rezes fertőtlenítése.

A növények nagy részénél, a szőlő kivételével megállt a hajtások növekedése, a fák a termés fejlődésére fordítják energiájuk nagy részét. Az öregedő levelek vastagabb bőrszövetet fejlesztenek, kissé jobban ellenállnak a károsítók támadásának, viszont a gyümölcsök még érzékenyek a betegségekre.

Az almások, körtések levéltetű fertőzöttsége a korábbi kedvezőtlen viszonyok miatt alaposan lecsökkent, csak kisebb kolóniák figyelhetők meg. A vértetvek szaporodását viszont nem állította meg a hőség, továbbra is intenzíven terjed a zárt lombozat védelmében. Az almamoly folyamatos rajzását jelzi, a feromon csapdákban hetente 10-25 db lepke repül. A varasodás és lisztharmat veszély továbbra is fennáll, a leveleken közepes-erős, a termésen gyenge-közepes a fertőzés. A lisztharmat már főként a hajtáscsúcsokat fertőzi, így az áttelelő rügyek betegedhetnek meg.

A csonthéjas növények védelme érdekében a gyümölcsmolyok szilvamoly, keleti gyümölcsmoly) erős rajzása mellett a lombvédelemre kell koncentrálni. A szigminás-és blumeriellás fertőzés a meggy és a cseresznye lombozatát, a polisztigmás levélfoltosság a szilváét veszélyezteti, különösen azért, mert a csapadékos körülmények kedveztek a kórokozók terjedésének.

A dió ültetvények és szórvány fák buroklégy fertőzöttsége igen heterogén, emiatt nagyon fontos a helyben elvégzett csapdázás a rajzásdinamika megfigyelése és a jól időzített védekezés érdekében. A fertőzött ültetvényekben a mostani fogás 15-20 db/hét csapdánként.

A szőlő ültetvények lisztharmat fertőzöttsége mind a leveleken, mind pedig a fürtökön tovább emelkedett, ami most még elsősorban a gyakoriságban jelentkezik, de a feltételek kedvezőek az erősödéshez is. Hasonló a helyzet a peronoszpóraesetében is, újabb életképes olajfoltok jelentek meg a leveleken, melyeken már spórakiverődés látható. E két kórokozó mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni a feketerothadás és a szürkerothadás (botritisz) fertőzésveszélyét sem. Ahol szükséges, ismét el kell végezni a lombozat zöldmunkáit, hogy szellős maradjon a lombkorona.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: így zajlik most a szüret

2025. szeptember 9. 08:10

Ősz közeledtével a szüret mellett a betegségek és kártevők erősödésére is oda kell figyelni a gyümölcsösökben és szőlőkben.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: jön a fordulat?

2025. szeptember 8. 08:10

A kukorica érése felgyorsult, a napraforgó deszikkálása zajlik, a szójában ritkuló állományok, a mezei pocok aktivitása pedig nő.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: őszi káosz a kertekben

2025. szeptember 2. 08:10

Őszre készülve: egyes betegségek visszahúzódnak, de a dióburok-fúrólégy, poloskák és rothadások most is nagy károkat okoznak a kertekben.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: károsítók gyűrűjében

2025. szeptember 1. 13:10

A forró, száraz időjárás tovább nehezíti a szántóföldi kultúrák helyzetét: repcében bolhák, kukoricában lepkék, szójában atkák okoznak gondot.

Támad a monília, a tafrina - veszélyben a gyümölcsösök

2019. május 28. 08:30

A korábbi hetek csapadékos időjárása kedvezően hatott a kertészeti növénykultúrák állapotára, bár a fejlődésben szerzett korábbi lépéselőny a hűvösebb idő miatt elveszett. A mostani fenológiai állapot a sokéves átlagot idézi. Növényegészségügyi szempontból fokozott figyelmet érdemelnek a kártevők és a betegségek egyaránt.

Védekezni kell az aranka és a hamuszürke szárkorhadás ellen, egyre több a gyapottok bagolylepke

2018. augusztus 15. 06:54

A tartós meleg hatására szántóföldön és a kertészetekben is rohamosan érnek a növények, tartják időbeli előnyüket más évekhez viszonyítva.

Sok a gabona-levéltetű a kalászos állományokban

2020. április 9. 04:36

Jellemzően sok a gabona-levéltetű, amit jelez a kalászosok sárgulását előidéző komplex vírusfertőzés gyakori előfordulása. A kártevő szaporodásának és a vírusok terjesztésének kedvezett a hosszú és enyhe ősz és a tél.

Növényvédelmi előrejelzés: fagykár és lappangó kártevők

2025. március 22. 08:10

Az esős napokkal egyidejűleg a hőmérsékleti értékek is csökkentek, az elmúlt napokban pedig visszatértek a fagyos éjszakák. A drasztikus lehűlés sajnos az idei évben is aggodalmat okozott a gyümölcstermesztők számára.