26℃ 14℃
július 12. Izabella, Dalma, Eleonóra
Növényvédelmi előrejelzés

Megjelent a rózsarozsda, védeni kell a díszkerteket is

Agrofórum Online

A májusi eső aranyat ér. Ez a közmondás az idei tavaszon még határozottabban igaz. Május második dekádjában egymást váltogatták a hűvös, csapadékos és a meleg, napsütéses időszakok. Az aranyat érő esőből szinte minden tájegységbe jutott kisebb-nagyobb mennyiség. A bőségesebb csapadék elsősorban a Dunántúlt érintette. Az eső és a vele járó magasabb páratartalom kedvezett a nedvességigényes kórokozók terjedésének és a levéltetvek felszaporodásának kertészeti és szántóföldi növénykultúrákban egyaránt.

Alma ültetvényekben tovább terjednek a lisztharmat másodlagos levéltünetei, így a korábbi fertőzésekkel együtt helyenként már most közepes-erős a fertőzöttség. A gyakori esők, a tartós nedvességborítottság és a magasabb páratartalom hatására a korábbi enyhébb fertőzés közepes fokozatúra növekedett, ezért a lisztharmattal együttes, intenzív védekezés javasolt nagyüzemi ültetvényekben és házi kertekben egyaránt.

Körte hajtáshervasztó darázs kártétele

Ugyanez vonatkozik a körtésekre, ahol a körtevarasodás terjedése okozhat növényegészségügyi gondokat. Kiskertekben a fiatalabb fákon az idén feltűnően sok a hajtáshervasztó darázs és a szivarsodró eszelények kártétele, valamint több kertből jelezték a borókákon megjelenő körterozsda tüneteket, melyek hamarosan a körtéket fogják fertőzni.

Körterozsda borókán

A gyümölcsmolyok repülése most elsősorban az almamolyra, a keleti gyümölcsmolyra és a szilvamolyra jellemző, bár mindegyik faj esetében a feromon csapdák fogása kissé csökkenő tendenciát mutat.

A levéltetvek most az almásokban, a szilvásokban aktívak különösen, de már a cseresznyében és a moníliától különösen beteg meggyesekben is felszaporodóban vannak. A meggyesek és a cseresznyések terméstisztulása lezajlott, a gyümölcsök már szépen fejlődnek. Itt az ideje a cseresznyelégy rajzáskezdetének a megfigyelésére kihelyezni a feromonnal erősített sárga ragacsos fogólapokat. A jó fogás érdekében a fák napsütötte oldalára és a lombkorona tetejére erősítsék a csapdákat.

A szőlő ültetvényekben jelenleg szünetel a tarka szőlőmoly rajzása, a szőlőlisztharmat és a peronoszpóra fertőzés számára most még kedvezőtlenek az időjárási feltételek.

rózsarozsda

Díszkertekben is megjelent már néhány károsító, így itt is indokolt lehet a növényvédelmi kezelés. A rózsákon most a levéltetvek szívogatására kell odafigyelni, valamint egyes, fogékony fajtákon megjelentek a rózsarozsda tünetei. Hamarosan várható a csillagrozsda és a lisztharmat fertőzés is, de a rózsadarazsak, különösen a hajtáshervasztó rózsadarázs okoz érzékeny károkat a bimbózó hajtásokban.

Az előző héten még a puszpángon táplálkozó selyemfényű moly hernyókat lehetett látni, azóta elvonultak bábozódni. Itt az ideje a feromonos csapdákat kihelyezni a bokrok közelébe, a rajzás kezdetének a megfigyelésére.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: mit hozott az eső?

2025. július 12. 08:10

A csapadék után fellélegeztek a növények – de a kórokozók és kártevők is újra támadásba lendültek a földeken.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság, perzselés, kártevők

2025. július 6. 13:10

Június utolsó hetében az extrém meleg és száraz időjárás kedvezett a kártevőknek, viszont a kórokozók visszaszorultak.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: gyomok, atkák, bogarak

2025. július 5. 13:10

A forróság, az aszály és a kártevők is komoly nyomást gyakorolnak a nyári állományokra – figyelni kell minden részletre!

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság és vízhiány

2025. június 29. 08:10

A tartósan aszályos, forró időjárás nemcsak a kártevőknek, de a kertészeti kultúrák érési és stresszfolyamataira is komoly hatással van.

Ahol csapadék volt, ott fokozódott a kalászfuzáriózis veszélye

2020. június 9. 08:42

A viharokból és csapadékból kimaradt tájegységekben továbbra is az aszály az úr. Ami a júniusi átlaghőmérsékletet illeti, még nem érkezett meg a nyár, éjszakánként lehűl a levegő, de erős harmatképződés csak ott van, ahol az utóbbi napokban csapadék is volt.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: megjelentek a sárgarozsda első tünetei

2022. május 17. 08:36

A növények intenzív fejlődésével párhuzamosan a most kelő, elsősorban a T4-es életformába tartozó gyomnövényekkel kell megküzdeni.

A várható felmelegedéssel robbanásszerű változás fog beállni a gyümölcsösökben

2021. március 24. 15:56

Március második dekádjában tovább folytatódott a megszokotthoz képest hűvösebb és változékony időjárás. Az élénk szél a nappali időszakra rendszeresen visszatért, a hőmérsékleti maximumok általában 5-10 Celsius fok körül alakultak, éjszakánként viszont az ország minden tájegységében fagyott, a derült tájakon -5-10 fok alá is süllyedt a hőmérséklet.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: a folyamatos nedvességborítás kedvez a levélfoltosság terjedésének

2022. november 1. 07:08

A regulátoros és egyúttal fungicides kezelést nem kapott repcevetéseken a hosszan tartó nedvességborítás elősegítette a fómás levélfoltosság tüneteinek a terjedését.