Növényvédelmi előrejelzés

Még aktívan petézik a poloska

Agrofórum Online

A reggeli hűvösben éppen erős a harmatképződés, ami csak a délelőtti órákban szárad fel. A hosszabb idejű nedvességborítás kedvez néhány kórokozó terjedésének.

Almamoly kártétele

Általánosnak tekinthető, hogy a nappalok rövidülésével és a hőmérséklet csökkenésével a kártevő gyümölcsmolyok aktivitása is egyértelműen alább hagy. Repülnek ugyan az almamolyok a csapdákba, és még mindig folyamatos a rajzás, de a heti fogások csökkenése jelzi a szezon végének közeledtét. Már kevesebb a friss fertőzés, viszont a meglévő kártételek meglehetősen jelentősek. Sok a fák alatti lehullott alma, melyek nagy része a kártételnek esett áldozatául, de szintén jelentős a természetes hullás is. A moníliás gyümölcs minden érőfélben levő gyümölcsfa alatt és a fákon megfigyelhető, melyek a későbbiek során mumifikálódni fognak, és további fertőzések forrása lesz.

Csonthéjas gyümölcsöseinkben a keleti gyümölcsmoly szintén repül még, de határozottan kevesebb a csapdába esett lepke, szinte már csak észlelési szintű. A szárazság nem kedvez a sztigminás- és blumeriellás levélfertőzésnek, de minden ültetvényben jelen vannak a kórokozók, akárcsak a szilvásokban a levelek vörösfoltossága (Polystigma rubrum).

A dió termésének kezdődő hullása jelzi, hogy a nyugati dióburok fúrólégy lárvái folyamatosan szívogatják a termésburkot. Megbontva az elfeketedett termést, a burok alatt könnyedén felismerhető a kártevő, a termés belsejében pedig az almamoly hernyója. A sárga színű ragacsos fogólapok viszont egyértelműen jelzik, hogy csökkenőben a kártevők aktivitása. A rajzás csúcsán buroklégyből a csapdák százasával fogták a legyeket, ma már csak néhány tucat a heti fogás.

A friss fertőzések elkerülése érdekében még megfontolandó a védekezés, de elsősorban valamelyik engedélyezett piretroid rovarölővel, és az élelmezés egészségügyi várakozási idő betartása mellett. Kiskertekben érdemes rendszeresen összegyűjteni és megsemmisíteni a lehullott termést mielőtt kimásznának belőle a kifejlődött lárvák telelésre a talajba.

A szőlő ültetvényekben és házi kertekben általános a szüret étkezési- és borszőlőben egyaránt. A különböző kórokozók fertőzöttsége általában alacsony, a megbetegedések zöme a hónaljhajtásokat érinti. Az erős harmatképződés kedvez a peronoszpóra inkubációjának, de az alacsonyabb hőmérséklet viszont gátolja a kórokozó terjedését. Az édes termés tömegesen vonzza a darazsakat, melyek az elvékonyodott termést kirágják. A kár, esetenként tetemes, de csak csapdázással oldható meg a termésmentés.

Poloska kártétele

A zöld vándorpoloska és az ázsiai márványos poloska az ország minden szegletében általános problémát okoz, elsősorban kiskertekben, de gyümölcsösökben is. A kártevők minden fejlődési alakja megfigyelhető, és az ősz közeledte ellenére még most is aktívan rakják petéiket a növényekre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság, perzselés, kártevők

2025. július 6. 13:10

Június utolsó hetében az extrém meleg és száraz időjárás kedvezett a kártevőknek, viszont a kórokozók visszaszorultak.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: gyomok, atkák, bogarak

2025. július 5. 13:10

A forróság, az aszály és a kártevők is komoly nyomást gyakorolnak a nyári állományokra – figyelni kell minden részletre!

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság és vízhiány

2025. június 29. 08:10

A tartósan aszályos, forró időjárás nemcsak a kártevőknek, de a kertészeti kultúrák érési és stresszfolyamataira is komoly hatással van.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: aszály és betegségek

2025. június 28. 08:10

A forróság és a szárazság súlyos károkat okoz a szántóföldi kultúrákban. A betegségek és kártevők is szaporodnak – súlyos szezon elé nézünk.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: készítsük elő a növényeket a téli tárolásra!

2022. november 2. 09:24

A lakásból nyárra kihelyezett mediterrán növényeinket fel kell készíteni a téli „üzemmódra”.

Pettyesszárnyú muslica miatt veszélyben a szeder, a málna, a bodza

2020. szeptember 9. 09:37

A naptári ősz első dekádjának időjárása még a nyarat idézi. A nappali hőmérsékletek általában 25 Celsius fok körül mozognak, éjszaka viszont alaposan lehűl a levegő. Az alacsony éjszakai hőmérséklet miatt erős a harmatképződés. Frontok most nem befolyásolják hazánk időjárását, és a rövidtávú előrejelzés is ezt mutatja. A kellemes időjárás elősegíti a növények érési folyamatait, több növény betakarítása nagy erőkkel zajlik.

Védekezni kell repcében, kalászosokban

2018. március 28. 14:12

A kajszi termését elvitte a fagy. A kalászosokban és a repcében már védekezni kell, megjelentek a szárormányosok, a fénybogár, illetve a levélfoltosság és a sárgarozsda.

Lótücsök tizedeli a palántákat

2019. április 30. 11:55

A növények fenológiai fejlődésükben előbbre járnak az ilyenkor megszokotthoz képest.