Növényvédelmi előrejelzés

Veszélyben a gyümölcstermés

Agrofórum Online

Április első dekádjában a változékony, az évszakhoz képest hűvös időjárás uralkodott. A negyedéve tartó szárazság csak április 13-án szakadt meg, de az országos esőt jelentős lehűlés kísérte. A lehulló eső csak átmenetileg csökkenti a tavaszi aszályt, további csapadékra lenne szükség.

A korábbi fagyok jelentős, de még nem számszerűsíthető károkat okoztak, elsősorban a kajsziban és a korai virágzású őszibarack fajtákban. Jelenleg a szilva, meggy és a cseresznye virágzását érinti a hűvös, szeles idő, ami a beporzó rovarok munkáját akadályozza.

Emellett a csonthéjas növények vannak abban az érzékeny fenológiai stádiumban, amikor a moníliás virág- és hajtásfertőzés hatalmas károkat képes okozni, főként azért, mert a lehulló csapadék rendkívüli módon elősegíti a kórokozó behatolását a virágokon keresztül a növénybe. A fertőzésre a fák elsősorban a virágzás idején a legfogékonyabbak, de csapadékos tavaszon a fiatal hajtások érzékenysége is megnő, emiatt a kórokozó elleni védekezéseket a virágzási időszak lezárulása után is folytatni kell.

A szilva virágzásának kezdetével a hűvös idő ellenére megjelentek az első poloskaszagú darazsak a fehér színű ragacsos csapdákban (2-5 db/csapda/nap), sőt már néhány virágszirmon lerakott petéket is megfigyeltek. A rajzás csúcsidejében meg kell kezdeni a védekezést, hogy a kikelő lárvák ne tudjanak befurakodni a terméskezdeménybe. Védekezésre csak olyan készítményt használjunk, ami megkíméli a beporzó rovarokat a mérgezéstől.

A kihelyezett feromonos csapdák már fogják a keleti gyümölcsmoly, a szilvamoly és az almalevél- aknázómoly lepkék első példányait. A fogott egyedek száma most még nem magas, de az időjárás javulásával egyre több fog kirajzani.

Almában még most is mérsékelt a levélpirosító levéltetű szívogatása, de az eső meghozta a varasodás fertőzésveszélyének erősödését, ugyanis tömeges az aszkospóra szóródás, a nedvességborítás pedig elősegíti a kórokozó inkubációját. Ebben az időszakban fontos a preventív jellegű védekezések megkezdése. A lisztharmat fertőzésből még csak a primer, elsődleges tünetek észlelhetők a fertőzött vesszővégeken, de melegebb időben beindul a szekunder fertőzés is.

Mivel továbbra is hűvös az idő és eső is hullott, fokozódott az őszibarack tafrinás levélfodrosodás fertőzés veszélye. A levelek fakadása miatt felszívódó gombaölő készítmények adnak kellő védettséget a fáknak. A sárgahúsú fajták és a nektarin típusúak fokozottan érzékenyek a kórokozóra.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: jönnek a betegségek

2025. október 21. 07:10

A tartós szárazság komoly stresszt okoz a gyümölcsfáknak – a tél előtti vízhiány súlyos fagykárokhoz és gyengébb rügyfakadáshoz vezethet.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: gyomosodás és kártevők

2025. október 20. 11:10

Bár nyugaton kedvezőbb az idő, az Alföldön súlyosbodik a szárazság, miközben a kártevők és betegségek sem kímélik a táblákat.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (2. rész)

2019. november 20. 12:07

2019-ben a száraz és enyhe tél kedvezett a mezei pocok szaporodásának. Az Alföld és a Dunántúl túlnyomó többségén a fertőzöttség elérte a veszélyes mértékű, 2 darab/100 négyzetméter szintet.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés - 04.05.

2022. április 5. 09:36

A kalászos gabonák állapota növényvédelmi szempontból az esőzések ellenére keveset változott. Az állományok zömében szórványos lisztharmat, szeptória, hálózatos és rinhospóriumos levélfoltosság fertőzés előfordul.

Tarra rágott bokrok: még rajzik a puszpángmoly

2018. szeptember 19. 10:15

Az elmúlt hét időjárását a csendes, nyugodt nyárvégi napok jellemezték. Eső nem hullott, így semmi sem zavarta a betakarítási és talaj előkészítési munkákat. Az alma és a körte szüretelése javában tart, a szőlőé pedig a finiséhez közelít.

A poloska már a kukoricában is kárt tesz

2019. augusztus 20. 08:44

Augusztus második dekádját a hamisítatlan nyári idő jellemezte. Nappalonként 30 C fölött, éjjel pedig 15-20 C közötti hőmérséklet jellemezte az időjárást. Időnként nyári zápor- zivatar frissítette a levegőt, egyúttal megemelve a páratartalmát is. Kórokozók és kártevők egyaránt megtalálták életfeltételeiket.