A mikorrhizált növény ellenállóbb lesz a szárazság okozta stresszel szemben, és fokozódik a kórokozókkal és kártevőkkel szembeni ellenállósága.
A mikorrhiza magyarul gombagyökeret jelent. Németországi erdőkben folytatott vizsgálatai során Abel Frank alkotta meg a görög „mykes”(gomba) és „rhiza” (gyökér) szóösszetételből. A gomba és növény kapcsolat legalább 400 millió évre nyúlik vissza az eddig talált legkorábbi mikorrhiza kövületek tanúsága szerint.
Az arbuszkuláris mikorrhiza (AM) az egyik legősibb és legelterjedtebb mikorrhiza-típus. Ezek a talajban élő mikroszervezetek a növények többségével képesek kapcsolatot létesíteni. Obligát biotróf élőlények, tehát fejlődésük és szaporodásuk kizárólag gazdanövény jelenléte mellett lehetséges. Ám növényi partner tekintetében rendszerint nem specifikusak. A legtöbb szárazföldi növénnyel – termesztett növényekkel, gyümölcsfákkal és erdőalkotó fákkal – képesek mindkét fél számára előnyös szimbiózisban élni. Egyidejűleg több növény kolonizációjára, közös mikorrhiza hálózat létrehozására is képesek.
Az endomikorrhiza gombák a gazdanövény gyökérszövetébe hatolva jellegzetes képleteket, arbuszkulumokat és néha vezikulumokat hoznak létre. Az arbuszkulumok a fák koronájára emlékeztető hifaelágazások, nagy felületük biztosítja a növény és a gomba közti kölcsönös tápanyagcserét. A vezikulumok duzzadt hólyagra emlékeztető képletek, amelyek a növényi anyagcseretermékek raktározását szolgálják. Ebben a szimbionta kapcsolatban a gombapartner kész tápanyagokat kap a növénytől, cserébe a növény több vízhez és ásványi anyaghoz jut. A mikorrhizált növény ellenállóbb lesz a só-, szárazság- és nehézfém okozta stresszel szemben. Gyorsabb lesz a növekedése és fokozódik a kórokozókkal és kártevőkkel szembeni ellenállósága.
Ennek a hátterében az áll, hogy versengés folyik az AM gombák és a kórokozók közt a gyökéren található fertőzési helyekért. Az AM gombák olyan anyagokat is termelnek, amelyek megakadályozzák más gombák behatolását. De nem csak a kórokozók ellen nyújtanak védelmet. Kísérletekkel bizonyították, hogy csökkenti a kártétel gyakoriságát például a fonálférgek esetében is. Mindezt figyelembe véve az AM gombák fontos szerepet játszanak a biológiai növényvédelemben, jóllehet önállóan nem adnak teljes körű védelmet a károsítókkal szemben. Több kísérlet is beszámol azonban arról, hogy a gombapartnernek köszönhetően megerősödött és károsítóktól védett növény akár 71%-al nagyobb termést is produkálhat.
Ezek a természetben előforduló szervezetek igen érzékenyek az intenzív mezőgazdasági művelésre, a növényvédő szerek és a műtrágyák használatára. Azokon a területeken, ahol ilyen jellegű mezőgazdaság folyik, jelentősen csökken az AM gombák száma és diverzitása. Rendelkezésünkre állnak azonban mikorrhiza oltóanyagok, melyek felhasználása egyre terjed világviszonylatban és Magyarországon egyaránt.
Nálunk a Symbivit nevű, Glomus spp. mikorrhiza gombspórát tartalmazó granulátum kapható. A Nébih engedélyokirata 150 g/m2 mennyiségben ajánlja kijuttatását vetés, ültetés előtt a talajra kiszórva és a gyökérmélységbe bedolgozva.
Az endomikorrhiza gombák a Glomeromycota rendszertani törzsbe tartoznak. A természetben rendszerint az Acaulospora, a Gigaspora, a Glomus és a Scutellospora nemzetségekhez tartozó fajok lelhetők fel. Amennyiben az őshonos mikorrhiza gombák jelen vannak a területen, nem érdemes mesterséges beoltást végezni.
A gyökérkolonizáció kialakulását és mértékét, illetve az AM gomba-spóraképződést számos biotikus és abiotikus tényező, valamint antropogén hatás befolyásolja. Ezek közül legfontosabbak a talaj fizikai és kémiai tulajdonságai, így a talaj pH-ja, foszfor- és szervesanyag-tartalma, a gazdanövény és az AM gombafajok rendszertani hovatartozása.
Az AM gombák szinte valamennyi talajtípus esetén megfigyelhetők, de egyes kutatók szerint a mérsékelten lúgos, alacsony foszfortartalmú és laza szerkezetű homoktalajokon nagyobb mértékű a mikorrhizáltság. A gombák növekedési erélyre gyakorolt hatása főleg a kis termékenységű, alacsony nedvességtartalmú talajokon szembetűnőbb.
A gombafonalak finom szövedéke igen érzékeny a mechanikai művelésre, a talaj bolygatására. Szerves takarónövények használatával elősegíthetjük a gyökerek kolonizációját, hiszen a talaj szervesanyag-tartalmának növelése, a szervestrágya, komposzt kijuttatása is kedvezően hat a mikorrhizáltságra. Vannak azonban olyan növények (pl: Brassica fajok) melyek olyan anyagokat választanak ki, amik gátolják a gomba növekedését.