11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Ökológiai gazdálkodás

Ökológiai gazdálkodás: Magyarország a világ legdinamikusabban fejlődő országai között

ÖMKi - Fotó: ÖMKi

A legfrissebb nemzetközi adatok szerint Magyarország az ökológiai gazdálkodásba vont területek bővülését tekintve a tizedik legdinamikusabban fejlődő ország a világon.


Sokak számára ez talán meglepő, pedig a területi mutatók több ágazatban, így az ökológiai gyümölcstermesztésben is megerősítik, hogy az élen járunk. Az elmúlt években az ökológiai, vagyis bio ültetvények abszolút területmérete alapján Magyarország a világ 12. legnagyobb öko gyümölcstermelő országává vált. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) – hazánk legnagyobb biogazdálkodást kutató intézményeként, a dinamikus növekedés, valamint az EU ambiciózus törekvései (25% ökoterület arány elérése 2030-ig) kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy az ökoterületek bővülésével a fenntartható gazdálkodást támogató kutatás-fejlesztés és tudásátadás szerepe még inkább felértékelődik.

Az Ökológiai Mezőgazdasági Mozgalmak Nemzetközi Szövetsége (IFOAM) és a svájci Biogazdálkodási Kutató Intézet (FiBL) statisztikai évkönyvében évről évre publikálja a kontinensek, az egyes régiók és országok ökológiai gazdálkodásban játszott szerepét és a fenntartható mezőgazdaság tendenciáit. A világ vezető biovásárán, az idén online tartott BIOFACH-on bemutatott legfrissebb kiadványból kiderül, hogy a földrészek rangsorában 2019-ben Európa 16,5 millió hektáros ökoterületeivel a második helyen áll Óceánia-Ausztrália 36 millió hektáros területei után. Harmadikként Latin-Amerika következik 8,3 millió hektárral. 2018-hoz képest Ázsia kivételével minden kontinensen nőtt a biogazdálkodással művelt területek mérete, elérve a 72,3 millió hektárt.

Bár az ökológiai területek aránya a világ összes mezőgazdasági területéhez képest összességében még így is alig éri el 1,5%-ot, egyes országokban kiemelkedő az átállás mértéke. Nyugati szomszédunknál, Ausztriában például a mezőgazdasági területek 26,1%-a áll bio ellenőrzés alatt. A vizsgált 187 ország közül 15 országban az összes mezőgazdasági művelés alatt álló földterület 10%-án vagy annál nagyobb arányú területen, hazánkban a területek közel 6%-án folyik ökológiai gazdálkodás.

Magyarország a világ 12. legnagyobb bio gyümölcsültetvény területtel rendelkező országa. Forrás_ ÖMKi

Magyarországon 2019-ben 303 ezer hektárra emelkedett az ökológiai gazdálkodásba bevont területek nagysága, amivel területarány tekintetében az európai középmezőnyben vagyunk. Az egy év alatt elért 93 808 hektár területbővülést tekintve a 10. helyet értük el a legdinamikusabban növekvő ökoterületű országok világrangsorában. Hasonlóan rangos helyen állunk az ökológiai gyümölcstermesztésben is: abszolút területnagyság alapján, egész pontosan 6884 hektárral Magyarország a világ 12. legnagyobb bio gyümölcsültetvény területtel rendelkező országa. A gyümölcstermesztésben hazánkban kiemelkedő a bodza (több mint 20%), a homoktövis, a dió (több mint 40%), az almatermésűek (15-20%), a cseresznye és a meggy ökoterület aránya. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet elsősorban a talajvédelemmel, tápanyag utánpótlással, a biológiai sokféleséget és a klímaváltozással szembeni ellenállóságot fokozó gyakorlati kutatásokkal és technológia fejlesztésekkel segíti elő a bio gyümölcsösök kiemelkedő térnyerést.

A területek növekedésével párhuzamosan hazánkban a hozzájuk kapcsolódó vállalkozások is dinamikusan fejlődtek, 2019-re számuk meghaladta az 5600-at, ami mutatja az ágazat itthon is egyre növekvő jelentőségét.

A legfrissebb Magyarországra vonatkozó adatokat nemzetközi összehasonlításban látva abban bízunk, hogy a kutatási forrásokkal, a gazdák felé irányuló támogatásokkal és az ökogazdálkodás szaktanácsadásban, tudásátadásban játszott szerepének megerősítésével tovább építhető a dinamikus fejlődés.” – tette hozzá az eredményekhez Dr. Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője. „Az Európai Bizottság várhatóan március végén teszi közzé az Ökogazdálkodási Akciótervet, amely a 2030-ig célul kitűzött 25%-os európai ökoterületarány megvalósításához jelöl ki utat. A mi célunk az, hogy Magyarország és a kelet-közép-európai régió meghatározó szerepet játsszon az akcióterv megvalósításában, a koncepcionális részletek kidolgozásától egészen a gyakorlati megvalósításig.” – egészítette ki a szakember, aki egyben az IFOAM Organics Europe (Ökogazdálkodók Európai Szövetsége) alelnöki tisztét is betölti.

A biotermelők számát tekintve – a népességszámban is elől járó – India vezeti a globális ranglistát, itt a termelők száma meghaladja a 3,1 milliót. Uganda 210 ezerrel, Etiópia 204 ezerrel követi őt. Ezek az adatok is rávilágítanak arra, hogy a világ biopiacának kínálati és keresleti helye földrajzilag továbbra is elkülönül egymástól. Egyes országok, országrészek törekvései pedig egyedülállóak: például akadnak olyan indiai államok, mint a himalájai hegységbe nyúló Sikkim, akik a következő években száz százalékban ökológiai gazdálkodásra kívánnak áttérni.

Világviszonylatban a bio termékek globális piaca 2019-ben elérte a 106 milliárd eurót. A saját régiónkat tekintve az Európai Unióban évente 8-10%-kal bővül a bioélelmiszerek piaca.
A kereskedelmi forgalom alapján a ranglistát az Egyesült Államok vezeti 44,7 milliárd euróval, amelyet az Európai Unió követ 41,4 milliárd euróval. Európában a legnagyobb piac Németországé 12 milliárd eurós értékkel, utána Franciaország következik 11,3 milliárd euróval. 2019-ben a dán és a svájci fogyasztók költöttek a legtöbbet bioélelmiszerekre, fejenként átlagosan 344, illetve 338 eurót. A legnagyobb piaci részesedéssel Dánia rendelkezett, itt a teljes élelmiszerpiac 12,1%-át tették ki a bioélelmiszerek. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a dán közétkeztetés több mint 60%-a, Koppenhága esetében több mint 90%-a volt minősített ökológiai.

A hazai öko élelmiszerpiacról sajnos nincsenek számszerűsített adatok. Magyarországra is igaz azonban, hogy jelenleg elsősorban a nyugat-európai és más globális keresleti piacok nyerstermék beszállítói vagyunk. Ezen a tendencián a feldolgozás, így a hazai hozzáadott érték növelése, valamint célzott termékpálya-fejlesztések megvalósítása segíthet, szoros együttműködésben a fogyasztói tudatosság és a hazai vásárlóerő növekedésével.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kitozán, ami nemcsak a diétásoknak segít, hanem a növényeknek is!

2025. február 17. 13:10

A kitozán egy poliszacharid, amelyet a rákfélék külső csontvázaiból nyernek, tehát elmondható, hogy természetes eredetű anyagról van szó.

Mennyire jövedelmező a hazai ökogazdálkodás?

2025. február 7. 11:10

Az ökológiai gazdálkodásról jelenleg nem tudjuk megmondani, hogy versenyképességben és jövedelemtermelő képességben milyen szinten áll.

A regeneratív mezőgazdaság forradalma

2024. november 29. 15:10

A regeneratív mezőgazdaság terjedésének egyik kulcsa a gazdálkodók közötti tudásátadás és tapasztalatcsere. Az EIT Food program keretében lehetőség van arra, hogy a gazdálkodók ne csak az elméleti ismereteket, hanem egymás gyakorlati tapasztalatait is megosszák.

Miért nem kelendő a biotermék?

2024. szeptember 24. 15:35

A hazai biotermék előállítása, és forgalmazása nem túl zökkenőmentes, hogyha a hazai társadalmi hasznos lecsapódását tekintjük.

Ökogazdálkodás: hódítás előtt a tájfajta gabonák?

2019. március 7. 09:18

2021 januárjától lép hatályba az új ökogazdálkodási rendelet, amelyet az Európai Unió már elfogadott. Ennek egyik lényeges eleme, hogy lehetővé teszi, hogy az ökogazdálkodást folytató termelők heterogén szaporítóanyagokat állítsanak elő, és ezeket kereskedelmi forgalomba hozzák.

Megdöbbentő: évente 80–110 millió köbméter talajt veszítünk el Magyarországon

2023. december 6. 12:40

December 5-én ünnepeljük a talaj világnapját. A neves nap alkalmából szerte a világon eseményekkel és ismeretterjesztő kampányokkal hívják fel a figyelmet az egészséges termőtalaj fontosságára.

Háztáji újragondolt formában: hódítanak a modern biokertek

2022. július 11. 13:14

Otthon, a kiskertben termesztett zöldségnek, gyümölcsnek más az íze, benne van művelőjének szíve-lelke.

10 százalék fölött az ökogazdálkodás aránya az Európai Unióban

2024. február 26. 12:40

2024. február 13-16. között zajlott Nürnbergben a BIOFACH, a világ vezető bioélelmiszer vására és konferenciája. Itt, a biovilág seregszemléjén mutatták be a The World of Organic Agriculture című statisztikai évkönyvet, amely immár 25. alkalommal ad áttekintést az ökológiai mezőgazdaság globális fejlődéséről.