Emlékezés Kocsis Pálra, a festőből lett szőlőnemesítőre

„Fáj a dereka, meg-megtámaszkodik járás közben. Nyolcvankét esztendős: több mint fél évszázada birkózik ezen a homokon, ahol eddig mindig ő győzött. Most legyőzte volna őt az idő? Csak a testét. A mosolya a régi, évődő hangja is ugyanaz még, mint Váradon volt, amikor Adyval ült együtt a kávéházban” írja Illés Sándor 1966-ban, Kocsis Pálról halála előtti évében. Az ő tollából született Kocsis Pál életéről szóló könyv is, a Homok óriása címmel.

A testében már megöregedett, a görcsös és remegő kezű mester mögött rendkívül küzdelmes, de eredményekben gazdag életút húzódott.

A művészvilág festője szeretett volna lenni, de sorsa a szőlőnemesítéshez sodorta. Bognár mesterségű ősei Csallóközből meghívásra kerültek Kecskemétre hintók és kocsik készítésére. Gimnáziumi tanulmányainál kimutatta tehetségét tornában, rajzban, gyorsírásban, történelemben, földrajzban és számtanban. Ezekből jeleskedett, de a többi tárgyból szekundát kapott. Évet kellett ismételnie. Apja tanácsára otthon maradt és a Kecskeméti Földmíves Iskola téli gazdasági tanfolyamára járt, ahol a disznóöléstől a kosárfonásig sok hasznos dolgot tanult, tudjuk meg a helytörténész Székelynétől (1984). Mert nem volt jó tanuló, ingyenes gyakornokként Kecskeméten, Úrréten Hankovszky Zsigmond mellett a gyümölcs- és szőlőfajtáiról híres kertjében az 1898-1904. közötti nyarakon dolgozott. Gazdájától sokat tanult a kertészetről, a homoki termesztés módszereiről, de az állattartásról is, ami életre szóló szakmai élményévé vált. Sokszor megmászta a kert gyümölcsfáit – még az állattartásban is tevékenyen kivette részét.

Számára minden érdekes és tanulságos volt a Hankovszky birtokon, de képzeletét továbbra is a festészet mozgatta. Kecskeméten Iványi-Grünwald Béla művésztelepén tanult, s onnét 1911-től Budapesten, az Ernst-féle szabadiskolába került. Ösztöndíjat nyert Párizsba a Matisse-iskolába. Ezt a remek ösztöndíjat azonban nem tudta érvényesíteni, mert apja betegsége otthonába visszaszólította. A Kecskemét melletti Katonatelepen 1912. május 16-án saját szőlőjében kezdett gazdálkodni és önállóan szőlőt nemesíteni (Geday, 1984).

Közben a már 28 éves Isten áldotta tehetség, az anyagi érdekeit feláldozó természettudós, 1915/1916-ban a 77 éves világhírű Mathiász Jánosnál, a szőlőnemesítésben dolgozott. Ott sajátította el a szőlőnemesítés gyakorlati fogásait. Mathiászról ekként szólt: „Apostola lettem a Mathiász fajtáknak, adtam én a vesszőt boldognak, boldogtalannak, csak terjedjen, csak terjedjen” (Hatvani, 1986). Később saját fajtáinak vesszőit ingyen osztotta a szegényeknek, a rászorulóknak.

Korában – a filoxéra terjedésének köszönhetően –, a homoki szőlőtermesztés fellendült. A XIX. század elején a filoxéra miatt a domb- és hegyvidéken kipusztult szőlőskertek helyett a szőlőt homokra ültették. Ehhez segítségül szolgáltak Móra Ferenc lelkesítő szavai: „Itt az Alföldön a föld mindenütt aranyat rejt magában, csak le kell érte nyúlni, és ki kell azt onnan bányászni.” E kincset napfényre hozók voltak a homok hősei, a szőlőnemesítők, köztük Kocsis Pál, és a szőlőtermesztők. Ők a filoxéra pusztítása okán foglalták el, és a szőlőnek hódították meg a homokot, a korábban szélhordta homokbuckák, birkalegelők vagy éppen sarjadó nyárfák helyén. Ahol már szőlőskertek álltak, leromlott és öreg fajták gyengélkedtek.

A Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesületének kimutatása szerint 1905-ben a homokon termesztett szőlőfajták nem mindegyike felelt meg a piaci igényeknek közöttük: a Fehérdinka, Fehérszőlő, Fehér bajor, Kék bajor, Kadarka, Szlankamenka, Pirosdinka, Pozsonyi fehér. Az újabbaknál már sok a minőségi bort adó, így a Kövidinka, Olasz rizling, Mustos fehér, Erdei fehér, Piros veltelini, Oportó, Szerémi zöld. Sokféle csemegeszőlő között uralkodó fajták a Fehér tökszőlő, Fekete makkszőlő, Fekete kecskecsecsű, Fekete muskotály, Veres Karmazin, Veres kecskecsecsű (Szabó-Jilek, 1961). Fontos volt tehát a homoki szőlőfajtákat javítani. Ez lett Kocsis Pál élethivatása is.

Nemesítési tevékenysége

Nemesítette a szőlőt, hibrideket készített, magoncokat nevelt, szőlővesszőt oltott a párizsi festőiskola helyett. De nem bánta meg. Tevékeny és alkotó munkát végzett élete utolsó napjáig. Legnagyobb örömmel vezette látogatóit a fajtagyűjteményén keresztül, ahol tájékoztatást adott a keresztezéseiről, az utódok őseiről feljegyzések nélkül, emlékezetből. Télen-nyáron jöttek látogatói a Kocsis-telepre. Vendégeinek mesélt humoros történeteiről, melyekből kicsengett szakmai szeretete. Mindig két kézzel akart adni jó szívével az országnak és az egész világnak.

Jelentős érdemei vannak az új csemege- és borszőlőfajták előállításában. Nemesítési célja korán érő, bőtermő, szállítást jól viselő, betegségekkel szemben ellenálló homoki fajták javítása volt azért, hogy a homoki szőlőtermesztés aranybányáját teremtse meg az ott élő és dolgozó lakóknak.

Szavaival „az alföldi kietlen homokvilágot kell nemesített homoki szőlők kincsesbányájává varázsolni”. Főként a homokon eredményesen termeszthető csemegeszőlő-fajtákért dolgozott, amivel szegény sorsú népének az életben való boldogulását akarta segíteni. Saját bőrén érezte a munka terhét, harcolva a homokkal, a vízzel, a széllel, a jéggel. Környezetében sok szegény ember élt birkalegeltetésből, a pusztai állattartásból. Mindig örömmel és boldogan tevékenykedett a nagy Gazda szőlőskertjében. A „jónál jobbat akarok”, mondta és így is cselekedett.

Mathiász János nemesítői tevékenységét sikerrel folytatta. Az idők változása folyamatosan új követelményeket támasztott a szőlőtermesztéssel szemben. Keresztezte a Kövidinkát, és a Pozsonyi fehéret Mathiász János fajtáival (1. táblázat).

Fajta neve	Keresztezési kombináció (anya x apa)
Bernáth János	Kadarka x Mathiász Jánosné muskotály	1917
Bogárka	Kadarka x Munkátsy József muskotály	1920
Boriska	Kadarka x Mathiász Jánosné muskotály	1917
Csaba szőlő	Kadarka x Mathiász Jánosné muskotály	1928
Ez kék	Kadarka x Teinturier
Fekete gyémántok	Kadarka x Mathiász Jánosné muskotály	1917
Fekete muskotály	Kadarka x Mathiász Jánosné muskotály	1917
Kocsis István emléke	Kadarka x Munkátsy József muskotály	1920
Kövér szőlő	Kadarka x Munkátsy József muskotály	1920
Muskotályos Kadarka	Kadarka x Hamburgi muskotály	1932
Réthy Laci bácsi emléke	Kadarka x Mathiász Jánosné muskotály	1917
Bori bora	Medoc noir x Kadarka
Pekárka	Munkátsy József muskotály x Kadarka	1922
Szőlőskertek fekete királya	Szőlőskertek kir. musk. x Kadarka	1926
Töszöm fő	Medoc noir x Kadarka
Utassy Béla	Kadarka x Mathiász Jánosné muskotály	1917
Fehér kadarka	Erdei fehér x Kadarka	1932
Garzó Sándor	Munkátsy József muskotály x Kadarka	1922
Kabala	Medoc noir x Kadarka
Kővágó Antal	Cabernet franc x Kadarka
Névtelen hősök emléke	Munkátsy József muskotály x Kadarka	1917
Irsai Olivér	Pozsonyi fehér x Csaba gyöngye	1930
Kecskeméti ízes	Pozsonyi fehér x Hosszú nyelű	1915
Kecskeméti rizling	Pozsonyi fehér x Hosszú nyelű	1915
Szegedi zöld	Pozsonyi fehér x Csaba gyöngye	1930
Zsigmond Ferenc	Pozsonyi fehér x Hosszú nyelű	1915
Ez is jó	Kövidinka x Mathász Jánosné muskotály	1917
Én Kövidinkám	Kövidinka x Mathiász Jánosné muskotály	1917
Faddy Zsiga dinka	Kövidinka x Mathiász Jánosné muskotály	1917
Kincsem	Kövidinka x Mathiász Jánosné muskotály	1917
Lesz még hazám	Kövidinka x Mathiász Jánosné muskotály	1917
Mackensen	Kövidinka x Mathiász Jánosné muskotály	1917
Zsitvay dinka	Kövidinka x Mathiász Jánosné muskotály	1917
Attila	Rosa menna di vacca x Mathiász J-né muskotály	1917
Gloria Hungariae	Ezeréves M.o. eml. x Thallóczy Lajos muskotály	1929
Kocsis Irma	Ezeréves M.o. eml. x Thallóczy Lajos muskotály	1929
Forrás: Füri, 1977 1. táblázat: Kocsis Pál legfontosabb hibridjeinek kombinációi és évei

Ő a Kadarkát is bevonta keresztezéseibe, habár elbeszélése alapján Mathiász János nem lelkesedett a Kadarkáért, sem azokért a kísérletekért, amelyeket tanítványai a Kadarkával folytattak. „Mathiász János bátyám nem engedte, hogy próbáljak a Kadarkával valamit, hogy erős gyökérzettel bíró tulajdonságát kipróbáljam. Így születött, hogy a Bernáth János és a Zsigmond Ferenc tanító kartárs is arra biztattak, hogy csináljuk meg, itt nálam, az üveggangon.” A Kadarkát kitűnő „homoktúró” fajtának tartották, ami a futóhomokon is jól megél.

A Kadarka keresztezésével 1919-ben állította elő az első, egyik jó barátjáról, Bernáth Jánosról, a kecskeméti állomásfőnökről elnevezett szőlőfajtáját. Becserepezett növényi példányával 1922-ben első díjat nyert Budapesten az Országos Szőlő- és Borgazdasági Kiállításon. Ez a siker további munkára lelkesítette. 50 évi nemesítői munkája során több ezer magoncot állított elő és nevelt, amiből 67 fajtája köztermesztésbe került. Magoncainak korai termőre fordítását az általa kidolgozott ún. „vénítés” módszerrel érte el. Fajtáiról 1920-ban árjegyzéket adott ki.

Nemesítési eredményei egyre inkább reflektorfénybe kerültek. A Fajtaminősítő Tanács állami minősítést adott 1958-ban a Gloria Hungariae korán érő, igen nagy fürtű és ovális bogyójú, a kettős hasznosítású Kocsi Irma és az igen korai, muskotályos ízű csemegének és a bornak egyaránt alkalmas Irsai Olivér szőlőfajtáinak. Később, 1963-ban az Attila középkorai, finoman muskotályos, nagy fürtű és hamvas bogyójú csemegeszőlő-fajtája is megkapta az állami elismerést. A Kocsis Irma fajtáját így jellemezte: „sarkantyúja van és a bajusza a vessző derekán áll”. Népies szókincse nagyon kedvessé tette beszédeit.

Fajtáit jól ismerte, és a szívéhez közel álló személyekről, családjának tagjairól, történelmi személyekről, vagy kedves állatairól nevezte el. Közülük először a lányáról elnevezett Kocsis Irma fajtáját telepítették az 1960-as évek végén csaknem 20.000 hektáron. Ma már alig termesztik. De a legnagyobb karriert az Irsai Olivér futotta. Elterjedt Európában és a világ szőlőtermesztő államaiban (1-2. kép).

A hajdani Szovjetunióban az Irsai Olivér és a Gloria Hungariae fajtáiról az 1958. évi Szőlészeti Kongresszuson a szovjet küldöttek arról számoltak be, hogy náluk ezekkel a korán érő fajtákkal sikerült a szőlőtermesztés határát mintegy 100 km-el észak felé kiszélesíteni. Ide 1947-ben a jóvátételi szállítások keretében 400.000 Irsai Olivér vesszőt szállítottak. Magyarországon ma (2017-ben) az Irsai Olivér termőfelülete 1675 hektár. Főként a Kunsági borvidéken, a Balaton környéki borvidékeken és az Etyeki borvidéken találhatóak ültetvényei. Csemege- és borszőlőnek használják. Szőlőjéből finom illatú pálinka is készíthető.

Az utódnemesítők továbbvitték az Irsai Olivért keresztezéseikbe, közöttük dr. Bakonyi Károly a Cserszegi fűzseres, a Korona, dr. Hajdu Edit a Szirén, dr. Koleda István és dr. Korbuly János a Korai bíbor, az Orpheus fajták előállításához használták fel. Öreg korában vissza-visszavágyott a festészethez és mondta: „Még szeretném megfesteni Kodályt is, és mellette magamat. Van egy fényképem a látogatásáról. Szőlőt is neveztem el róla. Amikor itt járt, megkóstolta az egyik új fajtámat, s felkiáltott: «Olyan ez, akár a muzsika!» No, akkor legyen Kodály Zoltán a szőlő neve.” A látogató professzorok, újságírók, rádió riporterek között Erdei Ferenc is meglátogatta őt a szőlőiben.

Kordonos művelésen (Berki-féle kordonon) nevelte új szőlőfajtáit, azoknak erős tőkéit, amiket télire a talajra ledöntött és betakart, védve a téli fagyoktól. Az új fajtáinak gyors elszaporítása végett alanyra oltotta a tőkéit (zöldoltással). Az alanyokon a nemes fajták erőteljesen növekedtek, és így sok rügyet szaporított róluk. E célból az öreg tőkéket is nyakba oltotta. Ezt a szaporítást is ügyesen és gyorsan végezte. Sajnos életében sok kudarc érte. Első felesége korán (1932-ben) meghalt és hét gyermeket hagyott hátra. Átélte az 1911-es földrengést, az I. és a II. világháború szörnyűségeit, az 1930-as évek gazdasági világválságát, a szőlőinek jégverését. Nagyon elszegényedett, de munkáját sohasem hagyta el. Derűvel, humorral élte nehéz sorsát. 1950-ben kulákká minősítették, amin mély Istenhite segítette át. Ekkor telepét átadta az államnak.

Szakmai elismerések

Munkája szép eredményeit a szakma kitüntetésekkel ismerte el: 1922. augusztus 18. és szeptember 17. között Budapesten megrendezett Országos Szőlő- és Borgazdasági Kiállításon aranyérmet kapott a Bernáth János fajtájára.

1954-ben a 70. születésnapján a Munka Érdemrend arany fokozatával jutalmazták.

1958-ban a Mezőgazdasági Kiállításon a szőlőnemesítés első díját kapta.

1959. március 15-én a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa fajtáinak elismeréséül a Kossuth-díj II. fokozatában részesítette.

1964-ben a Gloria Hungariae fajtájával Bécsben, a Bécsi Nemzetközi Kertészeti Kiállításon aranyérmet nyert és nemesítői tevékenységének elismeréséül megkapta Bécs város tiszteletdíját.

1966-ban Entz Ferenc-díjjal tüntették ki Budapesten, a Kertészeti Főiskolán.

Halála előtti hetekben a kormány kivételes nyugellátásba részesítette, ezáltal biztosítva öreg napjai gondtalanságát.

Róla és az Irsai Olivér fajtájáról postai bélyeg és lap jelent meg.

A közel 40 hazai és nemzetközi kiállításon megbecsülést és hírnevet szerzett a magyar csemegeszőlő-fajtáknak.

A „szőlőnemesítés apostola”

Családjával és második feleségével szerényen, csendességben élt a katonatelepi szőlőbirtokán. Sosem ismerte a tétlenséget. Alkotó műhelyének titka az ösztönössége, az őstehetsége, tapasztalata és a szőlő szeretete. A nagy nevek: Katona Zsigmond, Hankovszky Zsigmond, Mathiász János világában tanulta a szőlő és gyümölcs szakmát, feladva szíve vágyát, a festészetet.

Miután Mathiász János meghalt, a „Mathiász-telepet” 1926-ban az örököseitől vette meg az Államkincstár (Szőlőnév- és árjegyzék, 1936). Majd 1950-ben, amikor Kocsis Pál felajánlotta telepét (tanyáját és kertjét) az államosításra, akkor a kettő telep együtt a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetként működött tovább. Itt még intézeti munkatársként 1951-1967-ig tevékenykedett. A homok nagy géniusza Budapesten 50 éve, 1967. február 24-én halt meg.

Míg Mathiász Jánost a „kecskeméti szőlőbűvész”-nek, addig Kocsis Pált a „szőlőnemesítés apostola”-nak nevezték. Belenyugodva sorsába megjegyezte: „Hogy én a homoki szőlészet apostola lettem, áldom érte sorsomat”. Ők mindketten még kisparaszti gazdálkodóként dolgoztak, s a szőlőt saját költségükön nemesítették.

Kocsis Pál szőlőnemesítő érdeme a homokon is nagyszerűen termeszthető csemege- és borszőlőfajták előállítása, s ezek szétterjesztése az egész világba. Finom ízű gyümölcsöt termő szőlőfajtái sok örömöt és megélhetést adtak a magyar és a határon túli szőlőtermesztőknek, kertészkedőknek. Fajtái értékes génanyagot szolgáltattak a további generációk nemesítési tevékenységhez itthon és külföldön. Több értékes hibridjét a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet fajtagyűjteményében, Kecskemét-Katonatelepen, nevét szakmai díj, emléktáblák, utcák, iskolák őrzik. Halálának 50. évfordulóján tisztelettel és hálával emlékezünk rá.

Irodalom

• Füri József (1977): Kocsis Pál szőlőfajtáinak és hibridjeinek rövid leírása In Illés Sándor (1977): A homok óriása Kocsis Pál életregénye. Mezőgazdasági Könyvkiadó. Budapest. (186) 153-185.
• Geday Gusztáv (1984): Száz éve született Kocsis Pál Honismeret. A Hazafias Népfront folyóirata. XII. évf. 6. sz. 16-18.
• Hatvani Lajos (1977): Kocsis Pál a világhírű szőlőnemesítő. Reformátusok lapja. XXI. évf. 25. sz.
• Illés Sándor (1966): A kecskeméti óriás. Tükör. 1966. május 24. I63556.
• Katonatelep kezelősége (1936): Szőlő név- és árjegyzék 1936 évről. Magyar királyi „Mathiász János” áll. Szőlőtelep, Katonatelep.
• Szabó-Jilek Jenő (1961): Munkás évek. Három homoki üzemegység (Miklóstelep- Katonatelep-Lakitelek). Szőlészeti Kutató Intézet, Budapest. (103) 14-15.
• Székelyné Kőrös Ilona (1984): 100 éve született Kocsis Pál szőlőnemesítő. Kecskeméti Szemle. 1984. december 26.