A borvidékről beszélgetünk, Márai gondolatait idézi – kicsit mentegetőzik, hogy talán nem pontosan –, hiszen nemrég töltötte be 34. évét. Az íróval együtt vallja, hogy Isten titokzatos szándékkal jelölte meg ezt a dombot, ahogy a toszkán völgyeket vagy a tokaji hegyoldalt. „Egészen elképesztő biztatás ez, és én hálás vagyok azért, hogy a világ egyik legjobb borvidékén dolgozhatom nap mint nap.” – mondja.
Mindenesetre beszélgetőtársam és édesapja, Dr. Lőrincz György is igen sokat tett azért, hogy ez a borvidék erre a speciális világtérképre felkerüljön. Hogy érzékeltessem a borvilágban kevéssé jártas olvasóknak, hogy mekkora teljesítményről is van szó, kiemelek egyet a számtalan díjból, elismerésből: a világ egyik legrangosabb borversenyén, a Decanter World Wine Awardson a St. Andrea Nagy-Eged dűlő Grand Superior 2017-es Egri Bikavér bor 97 pontot elérve Best in Show díjat nyert, és ezáltal bekerült a világ 50 legjobb bora közé.
labdákat hátra hagyva
Az ötven hektáros birtokot, amelynek középpontja Egerszalókon található, 23 évvel ezelőtt alapította Dr. Lőrincz György és társa. Sok helyen, több alkalommal elmondta már, hogy a biztató kezdet után külső okok miatt úgy tűnt, ellehetetlenül a vállalkozás. Csodaként élte meg – élték meg –, hogy talpra álltak, és azóta töretlenül haladnak saját útjukon. Többes számot használok, hiszen 2013 óta két generáció építi a birtokot. Beszélgetőtársam érkezett hamarabb „haza”, hátrahagyva profi labdarúgó karrierjét, majd testvére, Bálint, aki pedig a vízilabdának mondott búcsút, 2023 nyarától a birtok gazdasági igazgatója. Györgyöt hallgatva teljességgel képtelenségnek tűnik, hogy valamikor nem borászként, a St. Andrea borászaként képzelte el az életét – pedig így volt.
„Tizenéves koromban fel sem merült bennem, hogy valaha is szőlő-borral fogok foglalkozni.
Sőt, még az egyetem közben sem, amikor már egyébként borásznak tanultam, hiszen a legfontosabb célkitűzésem az volt, hogy komoly eredményeket érjek el, mint labdarúgó. Debrecenben jártam középiskolába, ott az utánpótlásban játszottam, de bemutatkoztam az első csapatban is, majd ezt követte az NB II, Budaörsön. Szóval ez volt a fő prioritás, keveset voltam itthon, nem nagyon kötődtem a szőlőhöz. Isten akarata volt – utólag látom –, hogy az egyik legsikeresebb szezonom után úgy döntöttem, nem megyek NB I-be focizni, hanem becsatlakozom a St. Andrea csapatába.”
Amikor a döntés megszületett, követte azt az elhatározás: „a legjobbaktól a legtöbbet tanulni.” Zárójelben teszem hozzá, hogy eddig bármelyik borásszal beszélgettem, és szóba jött az ifjabb György neve, mindegyikük kiemelte a tudásvágyát, folyamatos önképzését, szakmai alázatát.
„Mi voltunk az első évfolyam, ahol a szőlész-borász mérnöki képzést összekapcsolták – addig az teljesen érthetetlen módon két külön képzés volt. A hároméves képzés egy szakmai gyakorlattal fejeződött be, mivel én a legjobbaktól szerettem volna tanulni, így ezt Tokajban, Szepsy Istvánnál teljesítettem. Magyarországon az ő borászatánál jobb ’iskolát’ nehezen lehetne elképzelni. Ezt követően dolgoztam Ausztriában egy biobirtokon. Miután lediplomáztam, pedig Új-Zéland következett.
Nagyon nagy élmény volt – bár az érkezést beárnyékolta, hogy életem első repülőútján, egyedül, 32 órát repültem. Menet közben jöttem rá, hogy annyira nem szeretek repülni – és még haza is kell jönni…”
„Utazásaim legfontosabb tapasztalata – mondja –, hogy mindenhol lehet tanulni. Annyi szőlőt életemben nem láttam, mint amennyit feldolgoztunk az új-zélandi birtokon. Egy tartályba – és abból négy volt -, két és fél éves St. Andrea-termés fért volna bele. Amit onnan hazahoztam, az az, hogy láthattam, tapasztaltam a jól szervezett munkát, a precizitást.
A Szepsy birtokon sok minden más mellett azt ismertem meg, hogy milyen elképesztő lelkesedéssel és tudással viszonyulnak a szőlőhöz, mennyire fontos a termőhely megmutatása, a legmagasabb minőség elérése. Mai napig előfordul, hogy művelésben, bortermelésben kikérem az ifjú István véleményét – pláne akkor, ha véletlenül itt nálunk édes bor születik az adott évjárat miatt, vagy mert elrontottam a növényvédelmet.”
Három aprócska dolog
Visszatérve az utazásokhoz, megtudom, hogy a repüléssel kapcsolatos kezdeti viszolygást sikerült leküzdeni, évente, kétévente szerveznek közös szakmai utat édesapjával. Felkeresik a világ borvidékeit, meglátogatják a mértékadó presztízsborászatokat, hogy lássák, ki hol tart. Emellett az önképzés is folyamatos – legutóbb egy nemzetközi borakadémiai végzettséget szerzett, hogy – ahogy megfogalmazza – szélesítse látókörét, elsajátítson egy speciális borkóstolási technikát, amely lehetővé teszi, hogy más látásmóddal közelíthessen egy-egy tételhez.
Mikor azt kérdezem, hogy hogyan jellemezné az egri borvidék karakterét, azt a választ kapom, hogy három „aprócska” dologban összefoglalható: „hűvös klíma – annak ellenére, hogy az elmúlt pár évben érzékeltük a melegedést, de ez – azt gondolom – jelen pillanatban a borvidék előnyére válik. Meghatározó továbbá az, hogy a talaj jelentős része vulkanikus riolittufa, mint ahogy az is, hogy házasított borokról szól ez a borvidék. Szerintem, ez így együtt rendkívül szerencsés együttállás, amelyet a borainkon keresztül nekünk meg kell tudnunk mutatni a világnak. Azt gondolom, ebben az üzenetátadásban is sokat lépett előre a borvidék az elmúlt tíz évben.
Érezhetően erősödött a kommunikáció az egri borászok között, egyre több az együttműködési pont. Ténylegesen érzékeljük azt, hogy együtt többre vagyunk képesek. Szerintem az egyébként valahol feladatunk is lenne, hogy egy olyan üzenetet állítsunk össze közösen a borvidékről, amit könnyű megérteni, és ami lényegében az esszenciáját adja át annak. Egy erős borvidéket is ez jellemez egyébként: számos borászat van, amely nagyon komoly és hasonló stílusú borokat együtt gondolkodva tud megtermelni. Nagyon örülök, hogy mi is elindult ebbe az irányba, nekünk, fiatal borászoknak már van egy erőteljesebb összetartó erőnk – nemrég például közösen ünnepeltük meg, hogy Gál Tibor lett a Borászok Borásza.” ”
Romantika és racionalizmus
Amíg György több mint tíz éve dolgozik a borászatban, testvére, Bálint két éve kezdte meg a közös munkát – ő azonban merőben más oldalról erősíti a vállalkozást.
„Öcsém a vízilabda-karrierjét fejezte be, gazdálkodás és menedzsment majd mérlegképes könyvelő diplomával érkezett haza. Így már van valaki, aki a számokra is figyel. Mi, borászként a romantikusabb oldalát nézzük – a nap végén nekünk eddig nem volt nagyon fontos az, hogy mennyibe kerül egy adott tétel megtermelése, csakis a legmagasabb minőség elérése volt a cél.
Most már van a St. Andreánál egy olyan ember is, aki erre odafigyelni. De azért mi még mindig szem előtt tartjuk azt az elképzelésünket, hogy bármit, amit csak lehet, megadjunk a szőlőnek és a bornak, hogy tényleg a legmagasabb minőséget tudjuk elérni. Belátom, szükség van a racionális szemléletre – a bőrünkön érezzük, hogy egy 50 hektáros birtokon a jelenlegi gazdasági körülmények között fokozottan oda kell figyelnünk arra, hogy hatékonyan dolgozzunk, megfelelően használjuk az erőforrásainkat – akár a már említett jó munkaszervezéssel is. Más módon is törekszünk erre, például az elmúlt években Magyarország legjobb szőlészeti professzorával dolgozunk együtt, Dr. Lukácsy Györggyel…”
Attól még, hogy tradicionális borról beszélünk, el szeretnénk kerülni azt, hogy ódivatúnak tűnjünk
„Sok oldalról érkeznek izgalmak és kihívások. Nekünk, a St. Andreában az a meggyőződésünk, hogy a különleges történelmi hagyományokkal rendelkező, magas minőségű boroknak mindig is lesz helye a piacon. Így, ha egy mondatban kellene megfogalmazni: mi a hagyományokból kiindulva szeretnénk megtermelni a lehető legegyedibb egri borokat, melyekben a borvidék eszenciája mutatkozik meg. Attól még, hogy tradicionális borról beszélünk, el szeretnénk kerülni azt, hogy ódivatúnak tűnjünk – tehát mindig a modern kor elvárásaira figyelemmel termeljük meg ezeket a hagyományokból gyökerező, eredeti borokat.
A hagyomány fontos – anélkül nincs élet –, ugyanakkor az is ugyanolyan lényeges, hogy ezek a borok vonzóak legyenek a fogyasztók számára. Tehát én azt gondolom, hogy nekünk úgy kell divatosnak lennünk, hogy ezeket a tradicionális borainkat mindig összehangoljuk az adott korszak és a piac elvárásaival – azzal, hogy éppen milyen borok tetszenek ma.”
Mindez viszont nem jelenti azt, hogy az igényeket minden áron kiszolgálják.
„Azt viszont kerülendőnek gondolom, hogy úgy legyünk divatosak, hogy ha mindenki pezsgőt akar inni, akkor mi is azt készítsük, vagy álljunk rá, és csak illatos fajtákat telepítsünk. Ezek a trendek jönnek-mennek. Amikor egy borászat úgy dönt, hogy követ egy adott divatot és ennek megfelelően telepíti a szőlőfajtát, akkor azzal kell kalkulálnia, hogy ahhoz, hogy abból termék legyen a piacon, 5-6 év szükséges. Tehát én azt gondolom, hogy leghosszabb távon a legkifizetődőbb az, hogyha a helyi értékeinkre támaszkodva próbáljuk szőlő- és bortermelésünket alapozni.”
Ennek megfelelően, – mint azt György elmondja – amíg a birtok alapításakor meghatározó szerepet kaptak a világfajták, addig napjainkban kiemelt figyelmet fordítanak a borvidék hagyományos fajtáira, az olaszrizlingre, a hárslevelűre, a furmintra, a kadarkára és a kékfrankosra. „Az eredetiség – szerintem egy nagyon nagy hívószó a mai világban. Azt látom sok borvidéken és borászatnál, hogy egy adott sztorit, egy legendát, (link) bármit bele akarnak magyarázni a termék mögé, hogy eladható legyen az. Itt, az egri borvidéken ez is adott – nem kell ezen gondolkodnunk.”
A beszélgetésünket követően újabb elismeréssel gazdagodott a szőlőbirtok: a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége által alapított, „Az Év Pincészete Magyarországon” kitüntető címet 2025-ben az egerszalóki St. Andrea Szőlőbirtok kapta. Ez úton is gratulálunk hozzá.
Képek: St. Andrea
