Világszerte, így Európában és hazánkban is, a gazdaságilag fontos élelmiszer- és takarmánynövények termőterületének jelentős részét teszik ki az alacsony termékenységű talajok. Összefoglalóan „stressztalajoknak” nevezhetjük a leromlott, másodlagosan szikesedő, savanyodó, valamint az erősen savas, szikes, sófelhalmozódásos, rossz vízháztartású talajokat. Ezeken a termőterületeken a növénytermesztés kockázatos, a talajszerkezet és a talajélet romlása hatékony beavatkozást kíván.
A világ számos pontján és Magyarországon is egyre nagyobb területen jelentkeznek a nem szakszerű műtrágyázás okozta, igen súlyos ökológiai következmények. A nagy nitrogén- és foszforigényű gabonafélék termesztése során még jobban kimerülő talaj termékenysége sérül, gyakorlatilag „stressztalajnak” tekinthető és már nem állítható helyre további műtrágyázással.
A minden vegyszer használatát mellőző biogazdálkodás lenne az az ideális megoldás, ahol többek között baktériumos talajoltást is lehetne alkalmazni. De az organikus gazdálkodás terméshozama, és eladási árai miatt önmagában nem elégítheti ki a – még a fejlődő országokban sem – a növekvő lakosság élelmiszerigényét. Amennyiben összehasonlítunk egy kísérleti területen négy különböző gazdálkodási technológiát – a hagyományostól a biogazdálkodásig – a leginkább fenntarthatónak a csökkentett mennyiségű műtrágyázást és őszi-téli előveteményt vagy talajoltást alkalmazó technológia bizonyulhat.
A talajmikrobiológiai kutatásokkal foglalkozó biotechnológusok, mikrobiológusok már több évtizede azokon a megoldásokon dolgoznak, amelyekkel felére-harmadára csökkenthetők nemcsak a nitrogén-, hanem a foszforalapú műtrágyák használata is. Ezek a kutatási eredmények 25-30 éve biológiai talajerő pótló módszerek formájában ismertek, melyeket mind Amerikában (USA), mind Európában, elsősorban kísérleti eljárásként alkalmaznak. Ugyanakkor az utóbbi tíz-tizenöt évben ezek a készítmények átlépték a kísérleti parcellák határait és engedélyezett termékekként rohamosan terjednek a mezőgazdasági termesztés szinte minden területén, a szántóföldi és az üvegházi művelésben egyaránt.
A talajoltó baktériumokat jótékony hatásuk jellege szerint csoportosíthatjuk:
– nitrogénkötők, melyek képesek a légkörből megkötni a nitrogént és ezzel táplálni a növényt;
– az ásványi anyagokat oldatba vivő foszfát- és szilikátoldó talajbaktériumok, az előbbiek elsősorban a talaj oldhatatlan foszfátjait vízben oldhatóvá alakítják, így növelik a növények által felvehető foszfátok mennyiségét, míg az utóbbiak a kálium oldásával jelentősen segítik a növények káliumfelvételét;
– fitostimulátorok, melyek növényi hormonszerű anyagokat termelnek és választanak ki, ezáltal közvetlenül serkentik a növény növekedését.
E baktériumok kinyerésének, szelektálásának és a belőlük származó növényi növekedésserkentő, nitrogénkötő, foszfát és kálium mobilizáló hatású „talajoltóanyagok” előállításának már több évtizedes múltja van Magyarországon, több százezer hektáron alkalmazzák ezeket a mikrobiológiai oltóanyagokat. A főbb gabonaféléken, valamint zöldségféléken végzett kísérletek bizonysága alapján a talajbaktériumokkal történő kezelés kevesebb nitrogén- és foszforműtrágya felhasználás mellett átlagosan 5-30% termésnövekményt eredményezhet.
Összefoglalva talajaink termőképességének megőrzésében és a terméshozamok emelésében, kiegyenlítettségében fontos szerepet játszik a kizárólag okszerű műtrágyázás mellett, a növényi maradványok visszaforgatása (tápanyag-utánpótlás), a helyes vetésforgó (pillangós virágú növények) alkalmazása és a fenntarthatóságot biztosító baktériumos talajoltó készítmények használata.
Dr. Kutasi József okleveles mikrobiológus, biotechnológus
Budapest
(Agrofórum Online)
